Dr. Stein

Proli (c)

Ha a hivatalos prolihatározót nézzük, én is a low budget kategóriát vásárló árérzékeny fogyasztói szegmensbe tartozom, tehát nem tartom sértőnek az ilyen felcímkézést.

Skandináv mérleg: Telenor

Egy pillanatig sem tudom sajnálni a Telenor Magyarországot, mikor a különadó miatt kiesett nyereségéről búsong, ráadásul erre fogja üzemi veszteségét is.

Skandináv mérleg: Nokia

Eltűnődhetünk, hogy nem kellene-e visszatérni a gyökerekhez és újfent gumicsizmát gyártaniuk...

A király beszéde

Nem hiszek Istenben, nem hiszek a királyságban és nem hiszem, hogy Lázár Jánosnak – aki egy év alatt 16 milliós költségtérítést markolt fel – morális joga van a igazságosságról szónokolva évtizedes konszenzust és állam-állampolgár között született társadalmi szerződéseket felrúgó törvényeket beterjeszteni, hogy közben...

Reakcióidő

...sajnos elérkezett az igazság pillanata, mikor egy valóban érdeklődésre számot tartó, tragikus hírt kellett lehozni. Lássuk, ki hogyan felelt meg a gyors tájékoztatás kritériumainak.

Gerinc?

A nemzeti helyzet fokozódik.

Mélyszegény, nyugger, tohoholeráns…

Szerintem a fenti idősek ezért szocialista szavazók nagyrészt, hiszen ez a gyurcsányista nyuggerkultusz legitimálja elcseszett életüket.

Dogma már megint

Simán betiltanék minden, a “társadalom jólétéért” alakult egyesületet, melynek célja valami ellen irányul.

Ki legyen a celebanya?

Léteznek közéleti szereplők, akik javában sztárnak számítottak, mikor én még a csapkodó szárnyú fapillangóval játszottam, tehát rég.

Fénymarhaság-generátor

Gigapost rengeteg csöccsel.

Az jenki szemétrűl

Ha egy amerikai sorozatban tartalmában szerepel a „különleges”, „speciális”, „kormány” vagy „ügynökség” szavak bármely kombinációja, azt a maximális bizalmatlansággal – helyén – kell kezelni.

Freemail :(

Én csak azt látom, mint a t-csoport magyarországi érdekeltségeinél, hogy megvesznek egy internetes alkalmazást hatalmas pénzekért, a lassú és elavult motorral hagyják szenvedni a jónépet, közben csili-vili, nagyjából érdektelen újításokkal bombázzák felhasználóit.

iShit és a gerillák

Ez már a gerillamarketing Győzike-showja, legközelebb ismeretlenek ellopják Steve Jobbs kutyáját és szőrének analíziséből újabb technikai adatokat bányásznak ki a “forradalmi” újdonságról.

Bodokyt megvágták

A Pulitzer-emlékdíjas oknyomozó újságíró, Bodoky Tamás a pátyi ingatlanbotrányról jelentetett meg egy szép hosszú cikket, melyből megjelenés UTÁN az Index kitörölt egy bekezdést.

Zombik már megint

Kérdezem, mi lesz most ezzel a rengeteg elkötelezett elvtárssal?

A halott kutya farka

Naponta 600 millió felhasználói keresés és 3 milliárd API-hívás.

Lexx: Nem imádjuk Őárnyékságát � J.E. Kulak egoblogja

Ha egy sötét kapualjban egy még sötétebb alak LEXX DVD-ket akar rád sózni, akkor fuss, mert csapda.

Kozsó :)

Most jön az a rész, mikor mondok valamit, majd ti ezért virtuálisan megkergettek.

Egy kis dél, nyugaton

Új korszak kezdődött tegnap, csak összefogással és reménnyel, újabb áldozatokkal lehet helyrehozni, amit a szocik elkúrtak.

Lécek és kedvencek

Mutasd meg gyorsindító menüdet és Asztalodat!

Húsvéti szubkultrejtvény

Az olvasói derékhad szubkultúrájának elemeiből építkező rejtvénytúra következik.

Scannergyilkos PC-GURU

A 2005. óta permanensen „mindjárt kész” program akkor a grafikájával tüntetett (persze, könnyű lerenderelni egy képernyőképet teljes felbontásban demóként, hogy aztán a játékban pálcikaemberek jelenítsék meg a szereplőket egy erőgépen is, haha)

Rövid kérdés TGM-hez

Amikor eltorzult arccal “fasiszta magyarokról” óbégatott Patai József ügyében, gondolta volna, hogy...

Ki ölte meg...?

Még januárban összedobtam egy viktoriánus korban játszódó nyomozós játék történetvázát.

Görög (CIB Bank) ajándék

A netbankba belépve – tehát azonosított ügyfélként – annyira megalázó folyamat lenne bármilyen hitelkérelemmel fordulni hozzájuk, hogy inkább Orsós Lajos Uzsora Rt.-től kérnék kölcsön, ha rá lennék szorulva.

Gondolatbűn

Ma egy picit ismét szarabb lett ez az ország.

Modell (felfedeztek)!

Mindig is életszerűtlennek találtam egyébként, mikor olyat olvasni Claudia Schifferről, hogy “menedzsere az utcán fedezte fel”.

TVitter

Igazából azt szerettem volna megírni, hogy Herényi Károlyt egy mérhetetlenül aljas, szar gazembernek tartom....

Aranyoskám -3

A fotókon leginkább amatőröket láthattok, vagy legalábbis nem a kiélt fejű netribancok tipikus példányait.

Napi Obama: Korrupt, mint egy főorvos

Egyik legaljasabb bűncselekmény mások szenvedéséből, konkrétan betegségéből érzelmi alapon pénzt zsarolni és az állam gyógyításra biztosított forrásait magáncélra használni.