Jesper
Rövid magyarországi sörtörténelem
"A sör annak bizonyítéka, hogy Isten szeret minket és azt szeretné, hogy boldogok legyünk. " – állítólag e szavakat mondta egykor Benjamin Franklin, míg valamivel korábban Luther Márton vélekedett ekképp: „Szívesen iszom egy korsó sört az ördög ellen, olyankor lenézem őt.” E két mondás talán már önmagában indokolja, hogy...
Szlovák-magyar történész viták 1989 után
A Magyar Történelmi Társulat szervezésében Miroslav Michela, a prágai Károly Egyetem és a Szlovák Tudományos Akadémia munkatársa Magyar-szlovák történészviták 1989 után címmel tartott előadást az ELTE BTK Gombocz termében január 27-én.
Kiemelkedő középkortudósok – átadták a Kubinyi András-Díjat
Szerdán adta át a Kubinyi András Középkortudományi Alapítvány kuratóriuma díjait, „felnőtt” és „ifjúsági” kategóriában, amely kiváló alkalmat nyújt professzor úr hagyatékának, emlékének és a róla elnevezett alapítvány munkájának bemutatására.
Bethlen Gábor és Európa – R. Várkonyi Ágnes emlékére
A magyar tudományos életet komoly veszteség érte R. Várkonyi Ágnes halálával.
Kör(kor)kép a történettudományról
Az Oktatói Hálózat célja a „Mi lesz veled értelmiség?” című rendezvénysorozattal az, hogy egy-egy – általuk „veszélyeztetettnek” tartott – tudományterület helyzetéről kör(kor)képet adjon, és a felmerülő problémák megoldását közös gondolkodással segítse.
A magyar-szlovák közös múlt eltökélt kutatója
Demmel Józsefnek fiatal kora ellenére már négy kötete megjelent.
Hőskultusz és hadisírgondozás
A 20. század vesztes háborúi és következményei ültették el a közvéleményben azt a nézőpontot, amely szerint a magyar történelem a mohácsi csata óta determináltan hanyatló, és sorsszerűen bukásra ítélt, reménytelen szabadságharcok és háborúk sorából áll.
A Magyar Nemzeti Múzeum főépülete Budapest ostromának poklában
„1945. január 16. Az orosz rohamcsapatok megjelenése a Magyar Nemzeti Múzeumban.
Híd Kelet és Nyugat között - A Török Kávéházi Estek évnyitó előadása
Yunus Emre Enstitüsü török intézet Andrássy úti előadója január 7-én érdeklődőkkel telt meg.
Marco Polo, avagy Netflix menni Mongólia
Az utóbbi években a történelem iránt érdeklődők igazán nem panaszkodhattak.
A búvárrégészet magyarországi úttörője
redeti végzettségét tekintve kohómérnök, mégis komoly búvárrégészeti eredmények fűződnek nevéhez.
Film és propaganda – Szergej Mihajlovics Eisenstein
A média propagandisztikus felhasználása az első világháború során világméretűvé vált.
Tea Mussolinivel a föld alatt
A történelem során az emberiségnek számtalan veszedelemmel kellett szembenéznie, amelyek ellen igyekeztek hatékony védelmet kialakítani.