KTL
Rettegés és borzongás több mint 30 méter magasban
Az adventi forgatag ez alkalommal egy több mint 30 méter magas óriáskerékkel is kiegészült a fényárban úszó Debrecen lenyűgöző látványára szomjazók nagy örömére.
Vodafone: miért ne lehetne lányokból is programozó?
A Vodafone Magyarország egyik legfontosabb célkitűzése a digitális szakadék áthidalása, melynek egyik kulcsa, hogy egy nyelvet beszéljünk: a technológia nyelvét.
Készüljön fel: hűvös éjszakák, enyhe nappalok - búcsút vehetünk tőlük
Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint kedd estétől nyugat felől fokozatosan megvastagszik a felhőzet, de éjszaka a Dunától keletre, szerda délelőtt a Tiszántúlon lehetnek még kevésbé felhős vagy vékonyabb felhőzettel borított körzetek.
Érkeznek a „cipősdoboznyi szeretet” ajándékai és a csokoládék
A Remény a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány felhívására érkeznek a meglepetéssel teli cipősdobozok és a csokoládék, hogy szebbé tegyék a leukémiás és daganatos beteg gyermekek Mikulását és Karácsonyát.
Együttműködés a fenntartható jövő érdekében
A BASF bejelentette, hogy a debreceni Agóra Tudományos Élményközponttal együttműködésben 2018 januárjában elindítja BASF Chemgeneration elnevezésű, a fenntartható fejlődéssel kapcsolatos tudományos programját középiskolás diákok számára.
Vízkeresztig marad az adventi vásár színpompás sztárja
Több mint száz iskolás gyerek duplán örülhetett péntek délelőtt Debrecen főterén: egyrészt megcsodálhatták a Város Karácsonyfájának felállítását, másrészt elsőként próbálhatták ki az adventi vásár újdonságát, a Debrecen Eye névre keresztelt óriáskereket – írja közleményében a Főnix Rendezvényszervező Kft. (...)
DVSE játékosa a magyar férfi vízilabda válogatottban
A DVSE játékosa, Macsi Patrik is meghívást kapott a magyar férfi vízilabda válogatottba a következő két edzőmérkőzésre.
Csizmákat leporolni: a Vojtinába érkezik a Mikulás
A teátrum tájékoztatása szerint, kint ugyan zúzmarás ködbe öltözött a város, a Vojtinában soha el nem múló melegséggel várják a hozzájuk érkezőket.
Adventi forgatag és karácsonyi vásár Debrecenben
A Főnix Rendezvényszervező Kft. szervezésében évről évre az advent kezdetével a város karácsonyfája melletti közös gyertyagyújtásokkal ünnepel Debrecen.
Másodjára sikerült helyesen felfesteni a buszsáv jelzését
A Széchenyi utca buszsávjának festése közben némi hiba csúszhatott a gépezetbe, hiszen a busz felirat helyett buzs került a sztrádára.
Hamarosan gyönyörködhetünk Debrecen karácsonyfájában
Az önkormányzat tájékoztatása szerint, a város karácsonyfája 15 méter magas, amit Szilágyi János Gábor kismacsi lakos felajánlása nyomán kerül a főtérre.
Kemény meccs várható szombaton a Nagyerdei Stadionban
A DVSC december 2-án 15.30 órától játssza idei utolsó hazai mérkőzését az OTP Bank Ligában.
Nem semmi: így nézne ki Donald Trump normális hajjal
Donald Trumppal kapcsolatban valójában nem az érdekes külseje a legnagyobb probléma, de azért eljátszottak a gondolattal, mennyivel másképp festene lenne ikonikus hajzata nélkül.
Együtt gyógyul a család: átadták az első Szülők házát Debrecenben
A Magyar Református Szeretetszolgálat régi vágya teljesült november 21-én a debreceni Kandia utcában: átadták az első Szülők házát, ahová azokat a távolról érkező családtagokat várják, akiknek nehéz anyagi körülményeik miatt problémát jelent gyermekük kezelése, műtétje idejére szálláshely finanszírozása a városban.