KTL

Molnár Csaba: újabb hazugságokkal kampányol a DK ellen az Állami Számvevőszék

Miután a DK tegnap bejelentette, hogy egyetlen forintot sem fizet a Fidesz által megszállt, annak politikai utasítására eljáró (Párt) Állami Számvevőszéknek, a szerv ma folytatta lejáratókampányát.

Gazdasági csúcstalálkozón tart előadást Orbán Viktor Berlinben

Az Axel Springer kiadó által szervezett gazdasági csúcstalálkozón tart előadást Orbán Viktor szerdán Berlinben – erősítette meg a Blikknek a miniszterelnök sajtófőnöke.

Donald Trump amerikai elnök részt vesz a davosi világgazdasági fórumon

Jelentette be a Fehér Ház. Sarah Huckabee Sanders fehér házi szóvivő szerint az elnök örömmel él a lehetőséggel, hogy “Amerika az első” politikáját bemutassa a világ politikai és gazdasági vezetőinek.

Zenével és tánccal indítják a családok évét Debrecenben

Közel száz helyszín csatlakozott már a Család-OK Országos Koncertjéhez, melyet a Debreceni Kőr Dáma Egyesület szervez a Családok éve alkalmából január 14-15-én országszerte.

Az Állami Számvevőszék szerint a DK és az MLP is tiltott vagyoni hozzájárulást fogadott el

A Demokratikus Koalíció (DK) és a Magyar Liberális Párt sem tartotta be az előírásokat gazdálkodása során.

MSZP: süllyed a paksi erőmű négyes blokkja

Az MSZP frakcióvezetője szerint süllyed a paksi atomerőmű négyes blokkja, ami súlyos aggodalomra ad okot.

Hoppál Péter: 2017-ben 53 milliárdot költött a kormány kulturális nagyberuházásokra

2017-ben országszerte 54 kulturális infrastruktúrát érintő nagyberuházásra 53 milliárd forintot költött a kormányzat – mondta Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár kedden Budapesten.

Észak-koreai válság: Washington célzott csapásokat fontolgat

Washington azt fontolgatja, hogy célzott csapásokat mér észak-koreai célpontokra, és abban bízik, hogy emiatt nem robban ki háború a Koreai-félszigeten – jelentette a The Wall Street Journal című amerikai napilapra hivatkozva kedden az Axios című hírportál.

Szijjártó további támadásokat vizionál a bevándorlás elutasítása miatt

"Mivel Magyarország a népakaratnak megfelelően nem akar bevándorló országgá válni, arra kell felkészülni, hogy ez további támadásokat fog kiváltani az EU és egyes tagállamok részéről – jelentette ki Szijjártó Péter az M1 aktuális csatorna keddi műsorában."

Rétvári: 2010 óta folyamatosan nőnek a családokra fordított állami források

A 2010-es kormányváltás óta folyamatosan nőnek a családokra fordított állami források, a csecsemőgondozási és gyermekgondozási díj összege is jelentősen emelkedett az elmúlt években – nyilatkozta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az MTI-nek.

Banai: tovább csökkent az államadósság

Az európai uniós módszertan szerint az államháztartás GDP-arányos hiánya a 2,4 százalékos célnál kedvezőbb lett, 2 százalék körül alakulhatott 2017-ben, az államadósság pedig 1,5 százalékponttal tovább csökkent – mondta hétfőn Banai Péter Benő államháztartásért felelős államtitkár az államháztartás központi...

Új megoldásokat kell keresni a terrorizmus elleni harcban

A nyugat-európai politikusok döntő része nem volt hajlandó szembenézni időben azzal, hogy a világ alapjaiban változott meg Nyugat-Európában, új megoldásokat kellene keresni a terrorizmus elleni harcban, és őszinte beszédre lenne szükség – mondta Horváth József biztonságpolitikai szakértő a Kossuth rádió 180 perc című...

Balog Zoltán: nőtt a pedagógusképzésre jelentkezők száma

Az emberi erőforrások minisztere a köznevelés megújítása terén elvégzett munka igazi visszaigazolásának tekinti, hogy 30 százalékkal nőtt a pedagóguspályára jelentkezők száma.

A DK nem fizeti be az Állami Számvevőszék 16 milliós bírságát!

A Demokratikus Koalíció (DK) nem fizeti be azt a 16 millió forintos bírságot, amit az Állami Számvevőszék (ÁSZ) tiltott párfinanszírozás miatt vetett ki rájuk – közölte a DK ügyvezető alelnöke.

Most Ön dönt! Az idén is lehet szavazni az év háziorvosára a Kárpát-medencében

Az év praxisa a Kárpát-medencében elnevezéssel az idén is pályázatot hirdetett a magyarországi, illetve a határon túli magyar háziorvosok, illetve elsősorban az őket ajánló betegek számára az Emberi Erőforrások Minisztériuma – közölte a tárca országos tisztifőorvosi feladatokért felelős helyettes államtitkára hétfőn...

Az EMNT a magyar nemzeti önrendelkezés évét ünnepli 2018-ban

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) az erdélyi magyar nemzeti önrendelkezés évét ünnepli 2018-ban, ennek jegyében szervezi idei programjait – jelentette ki Tőkés László európai parlamenti képviselő hétfőn nagyváradi sajtótájékoztatóján.

53 hónapja nő a kiskereskedelmi forgalom

A kiskereskedelmi forgalom 53 hónapja nő, novemberben a nem élelmiszerjellegű termékeknél megfigyelhető egy viszonylag nagy, 10,2 százalékos, dinamikus emelkedés, amely az ünnepek hatásának tudható be …

Grezsa István: lelkész ösztöndíjat indít a kormány

Lelkész ösztöndíjat indít a kormány a Kőrösi Csoma Sándor-program mintájára – jelentette be Grezsa István, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének és összehangolt fejlesztési feladatainak kormányzati …

Orbán beszólt a németeknek: Önök akarták a migránsokat, mi nem

A németek akarták befogadni a migránsokat, nem a magyarok, Magyarország azzal teszi a dolgát, hogy védi a schengeni határt – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a német Bild napilapban és a Bild honlapján hétfőn megjelent interjúban.

KSH: tavaly novemberben 3,4 százalékkal nőtt az ipari termelés

Az ipari termelés 2017 novemberében 3,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit a munkanapokkal kiigazított és a nyers adat szerint egyaránt - jelentette hétfőn első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Szakrendelőket fejlesztenek Közép-Magyarországon

Tizenhat járóbeteg szakrendelőt fejlesztenek a közép-magyarországi régióban 42 milliárd forintból az Egészséges Budapest Program (EBP) keretében – mondta a programért felelős miniszteri biztos az M1 …

A hét gondolata az élet nagy kérdéseiről

“Többségünk csendesen, minden felhajtás nélkül éli végig életét e földön.

Gréczy Zsolt: a Hadházy Ákos elleni nyomozás is a Fidesz politikai akciója

Sajtóinformációk szerint kormányzati feljelentésre nyomozás indult Hadházy Ákos ellen, mert nyilvánosságra hozott egy, a “nemzeti konzultáció” kudarcát bizonyító hangfelvételt.

Fazekas Sándor szerint elfogadhatatlan a modernkori gyarmatosítási szándék

Elfogadhatatlan a modernkori gyarmatosításnak is nevezhető szándék akár Brüsszeltől, akár máshonnan – jelentette ki Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter szombaton Lentiben, a zalai település várossá nyilvánításának …

Német lapok Orbán bajor látogatásáról: Merkelt provokálták

A német sajtó Orbán Viktor miniszterelnök pénteki bajorországi látogatásával kapcsolatban foglalkozott Magyarországgal.

Egy csipetnyi tavasz váltja a telet a hétvégén

Szombaton délelőtt északon, északkeleten felhősebb időre van kilátás, foltokban párás lesz a levegő, máshol sok napsütésre számíthatunk.

Rétvári: 2017-hez képest az idén 1700 milliárd forinttal több jut a családoknak

Az idén, vagyis a családok évében 1700 milliárd forinttal több támogatás jut a családoknak, mint a Fidesz-KDNP kormányzásának kezdetén, 2010-ben – jelentette ki Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.

Novák Katalin: a fiatalokra is több figyelem irányul a családok évében

A fiatalokban van a jövő, ezért 2018-ban, a családok évében rájuk is minden eddiginél több figyelem irányul majd – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért is felelős államtitkára pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.

Tállai András: folytatódnak az adócsökkentések

Folytatódnak az adócsökkentések, 2018-ban a családoknál és lakosságnál mintegy 60 milliárd forintot hagynak a kormány adócsökkentő intézkedései – mondta Tállai András, a NAV vezetője, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára az MTI-nek pénteken.

Cafeteriaprogramot is tartalmaz az MSZP nyugdíjasoknak szóló programja

Az MSZP nyugdíjasoknak szóló programja három elemre, nyugdíjasgarancia-programra, akadálymentesítési és cafeteriaprogramra épül – mondta az ellenzéki párt elnöke pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.