KTL

Gulyás Gergely szerint Soros György Davosban megtartotta a kampánynyitóját

Soros György Davosban megtartotta valótlanságoktól hemzsegő és Magyarországra sértő kampánynyitó beszédét – kommentálta Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője az üzletember Világgazdasági Fórumon elhangzott nyilatkozatát pénteken sajtótájékoztatón.

Mesterházy: a Stop Soros csak egy újabb, többmilliárdos hazugság

"A fideszes európai parlamenti képviselők megszavaztak egy olyan javaslatot, amellyel az Orbán-kormányt is felszólítják a menekülteket támogató civil szervezetekkel való együttműködésre.

Németh Szilárd: Szél Bernadett és az LMP a Soros-terv mellett van

Szél Bernadett, az LMP társelnöke és pártja köztudottan a “Soros-terv” mellett van – mondta Németh Szilárd, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának fideszes alelnöke péntek reggel az M1 aktuális csatornán.

Bréking! Bárándy Gergely nem indul a választáson, lemond MSZP-s párttisztségéről

Bárándy Gergely szocialista politikus pénteken közleményben tudatta, nem kíván indulni az országgyűlési választáson, és lemond párttisztségéről is.

Elutasítja a "Soros-tervet" és a kötelező betelepítést a debreceni közgyűlés

Elutasítja a “Soros-tervet” és az illegális bevándorlók korlátok nélküli, kötelező, kvóták alapján történő betelepítését a debreceni önkormányzat.

Ónodi-Szűcs szerint egyre kevesebben akarnak elmenni az országból

Jó irány, hogy egyre kevesebben akarnak elmenni az országból az orvosok és az egészségügyi dolgozók közül is – mondta Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár az M1 aktuális csatornán szerdán.

Másfél ezer potenciális terroristáról tudnak Németországban

Tovább emelkedett és megközelítette az 1500-at a nyilvántartott potenciális terroristák száma Németországban – írta csütörtökön a Bild című lap, a szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) adataira hivatkozva.

Egymillióval több tervezetet készít idén a NAV

A tavalyi mintegy 4 millióhoz képest is több szja-bevallási tervezetet készít idén a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A nyilvántartásában szereplő adatok alapján a mezőgazdasági őstermelőknek és az áfa fizetésére kötelezett magánszemélyeknek is összeállítja a NAV a bevallási tervezetet.

Elhunyt Mark E. Smith angol posztpunk legenda, a Fall frontembere

Az elmúlt időszakban sokat betegeskedő, légzési problémákkal is küzdő énekes szerdán, 60 évesen hunyt el manchesteri otthonában.

Babosék spanyol, brazil kettőssel játszanak a vegyes páros elődöntőjében

Az ötödik helyen kiemelt Babos Tímea és az indiai Rohan Bopanna egy spanyol, brazil kettőssel találkozik majd a vegyes páros elődöntőjében az ausztrál nyílt teniszbajnokságon.

Bakondi György: eddig 650-en kíséreltek meg illegális határátlépést idén

Az idén eddig 650 migráns kísérelte meg a magyar határ illegális átlépését, ami időarányosan az elmúlt évi folyamatokkal azonos értéknek felel meg – mondta Bakondi György az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.

Kivonultak a kormánypárti képviselők a nemzetbiztonsági bizottság üléséről

Kivonultak a kormánypárti képviselők az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának csütörtöki rendkívüli üléséről, így a testület határozatképtelen volt.

Az ÁSZ hiányosságokat tárt fel nem állami köznevelési intézmények ellenőrzésekor

Az államháztartáson kívüli köznevelési intézmények fenntartói szabályszerűen alakították ki a működés feltételeit, de az állami támogatások felhasználásának nyilvántartásában és a belső szabályozottságnál hiányosságok merültek fel – többek között ezt állapította meg az Állami Számvevőszék vizsgálatában,...

Újra emelkedik a benzin ára szerdán

Emeli bruttó 2 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt., a gázolaj ára nem változik – értesült piaci forrásokból szerdán az MTI.

DK-Szolidaritás: Orbán kiüríti a kasszát a választásokig

Vagy az EU-t vagy a miniszterelnöki széket fogja elhagyni.

Korózs Lajos: napokon belül dönthet a Kúria az Erzsébet-utalványok adatainak kiadásáról

A szocialista Korózs Lajos szerint napokon belül dönthet arról a Kúria, hogy az Erzsébet Utalványforgalmazó Zrt.-nek ki kell-e adnia, mennyi utalványt értékesített az elmúlt években, illetve az utalványok beváltásakor mekkora jutalékot számolt el.

Debrecenben jelentették be, hogy kétmilliárdból lehet rendezni a zártkerteket

Önkormányzatok és önkormányzati konzorciumok kétmilliárd forintos keretösszegre pályázhatnak január 31-ig a területükön lévő zártkertek fejlesztésére, az elhanyagolt területek rendbetételére – közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkára szerdán...

A DK szerint a főváros a menedékkérők oldalára állt, helyesen

A DK szerint miközben a kormány eddig akár százmilliárd forintot is költött a félelem- és gyűlöletkeltésre, addig a fővárosi önkormányzat teljesen egyértelműen és helyesen a menedékkérők oldalára állt.

Szijjártó Péter: az ütemtervnek megfelelően kezdődik meg a paksi beruházás

Ausztria tiltakozása ellenére a korábban meghatározott ütemterv szerint, februárban megkezdődik a paksi atomerőmű két új blokkjának építése – erősítette meg Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a TASZSZ orosz hírügynökségnek nyilatkozva.

Donald Trump állami látogatásra hívta meg a francia elnököt

A Fehér Ház kedden este hivatalosan is bejelentette Emmanuel Macron meghívását.

Iohannis: Romániában folytatni kell a jogállamiság erősítését

Romániában folytatni kell a jogállamiság erősítését – jelentette ki kedden Klaus Iohannis román államelnök a Bukarestben akkreditált külföldi nagykövetek előtt kedden mondott éves beszédében.

MSZP: felvételkori árfolyamon forintosítsák a devizahiteleket!

Az MSZP ismét benyújtja devizahitelek felvételkori árfolyamon történő forintosítását tartalmazó törvényjavaslatát.

Fidesz: az ellenzék a "Soros-terv" szolgálatában áll, ezért támadja a "Stop Sorost"

A Fidesz szerint az ellenzék a “Soros-terv” szolgálatában áll, ezért támadja folyamatosan a “Stop Soros” törvénytervezetet.

Nemzetközi Vámnapot ünnepel pénteken a NAV

A repülőterek és a határátkelők kivételével változik az ügyintézés a NAV bizonyos igazgatóságainál január 26-án, pénteken.

Csepreghy: a növekedésre, a munkanélküliségre és a költségvetésre fókuszált 2010 óta a kormány!

A kormány gazdasági és fejlesztési politikájának a lényege 2010 óta a növekedés feltételeinek megteremtése, a munkanélküliség leszorítása és a költségvetés rendbehozatala volt – mondta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára a HG Média csoport Fókuszban rendezvénysorozatának Gazdasági évnyitó című...

Új bölcsődéket hoz létre idén a kormány a közép-magyarországi régióban

Továbbá bővítik a férőhelyeket, mivel az ország ezen része eddig kimaradt az európai uniós fejlesztési forrásokból – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán.

Australian Open: Babos a nyolc között vegyes párosban

Babos Tímea az indiai Rohan Bopannával az oldalán bejutott a negyeddöntőbe vegyes párosban az ausztrál nyílt teniszbajnokságon.

A Thyssenkrupp együttműködési megállapodást ír alá a Debreceni Egyetemmel

Az informatikusok, a villamos- és gépészmérnökök gyakorlati képzésnek támogatására együttműködési megállapodást kötött a debreceni Egyetem (DE) és a német Thyssenkrupp ipari és technológiai csoport, a dokumentumot sajtótájékoztató keretében írták alá a felsőoktatási intézmény és a cég vezetői hétfőn az egyetemen.

Csökkenti az üzemanyagok árát a Mol

Csökkenti bruttó 2 forinttal a 95-ös benzin és bruttó 4 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt.

Fidesz: Szél Bernadettnek rontja az ítélőképességét, hogy Soros zsebében van

A Fidesz szerint Szél Bernadett, az LMP társelnöke “alkalmatlan, és erősen rontja az ítélőképességét az, hogy Soros zsebében van”. Halász János, a kormánypárti frakció szóvivője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: Szél Bernadett maga is egy bevándorlásszervező Soros-szervezetnél dolgozott, a...