Kovács Barna

Egy dzsihadista csoport szavazást indított következő rakétájának célpontjáról

Egy líbiai dzsihadista csoport szavazást indított következő rakétájának célpontjáról: Facebook-oldalán megosztott egy rakétát ábrázoló képet, és arra kérte az oldal látogatóit, válasszák ki, hogy a felsorolt három líbiai célpont közül melyikre lőjék ki a rakétát – közölte a The Guardian brit lap szerdán honlapján.

Banki erkölcstan óra indul Magyarországon, nebulók a bankok, a kormány csak osztályoz

Orbán: a bankok erkölcsi kötelessége a devizahitel-szerződések módosítása

Ez most feszült lesz, Szíria miatt biztos az orosz-amerikai csörte

Szíria árnyékában kezdődik a szentpétervári tanácskozás.

Hogy lesz ebből amerikai támadás? Kína is az Oroszok álláspontján van

Kína is a nyugati erők támadása ellen száll harcba.

Németeknek is megtetszett az Orbán-i út?

A német kormány is nagy hangsúlyt szeretne fordítani az államadósságuk csökkentésére, ami jelenleg a GDP 80 százalékát teszi ki, tudhattuk meg a ma bemutatott pénzügyminisztérium és a gazdasági minisztérium közös elemzéséből.

A Google, a Yahoo, a Microsoft és a Facebook is jelenetett amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökségnek

The Guardian megjelenő cikk szerint az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség dollármilliókat fizetett internetes cégeknek. 

Devizahitelek – Elfogadhatatlan lenne, ha a jelenlegi árfolyamon forintosítanák a devizahiteleket.

Az MTI tudósítójának jelentése szerint a kora délután kezdődött, a devizahitelezés “áldozatainak” emlékére szervezett demonstráció résztvevőinek száma estére mintegy százra apadt. 

Tőzsdenyitás előtt: Ázsia – Nyomás alatt az Indiai tőzsde, Japán Nikkei mínusz 1 százalék

A tegnapi negatív amerikai kereskedés után várható volt, hogy az ázsiai tőzsdéken is az eladók fogják uralni a terepet.

OTP gyorsjelentés – Több mint 40 milliárd forint nyereséggel zárta a második negyedévet a magyar bank

Az OTP bankcsoport a második negyedévben 40,57 milliárd forint konszolidált adózott nyereséget ért el, szemben az első negyedévi 11,23 milliárddal és a tavalyi második negyedévi 41,1 milliárddal – közölte a társaság gyorsjelentésében csütörtökön a BÉT honlapján.A konszolidált, nemzetközi számviteli elvek (IFRS) alapján...

Ha most lenne a választás: Fidesz-KDNP 38, az MSZP 12, a Jobbik 10, az Együtt-PM 8, az LMP pedig 5 százalék

A Nézőpont Intézet felmérése szerint egy most vasárnapi választáson a teljes népesség 32 százaléka szavazna a kormánypártokra.

Ombudsman: legyen érdekelt a munkaadó a gyakorlatra jelentkezők fogadásában!

Az ombudsman a felsőoktatási hallgatók kötelező szakmai gyakorlata szabályozásának pontosítását kérte az emberi erőforrások miniszterétől annak érdekében, hogy a munkaadók érdekeltek legyenek a diákok fogadásában – közölte az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala szerdán az MTI-vel.