Letenye Média

Megöltek egy nőt a zalaegerszegi Parkerdőben

A rendelkezésre álló információk alapján egy 50 éves férfi június 14-én (pénteken) 22 óra és június 15-én 2 óra közötti időben Zalaegerszegen, a Parkerdőben többször megütött és megrúgott egy nőt, aki a helyszínen életét vesztette.

Árvíz: hatalmas záportározók épülnek Murarátkánál és Vas megyében is

Záportározókkal védekeznek az árvizek ellen Zalában és Vasban.

Zalai férfi vesztette életét egy ausztriai munkabalesetben

Egy 48 éves magyar munkás hunyt el a grazi kórház felújításánál történt balesetben. A pénteken történt esetről a steiermarki rendőrség és az ORF számolt be: a liftaknában dolgozó férfit a leomló állványzat temette maga alá pénteken negyed kettő körül.

Megszállja a rendőrség a déli és a keleti határt is

A Hivatalos Értesítő legfrissebb számában jelent meg a a határforgalom ellenőrzésének végrehajtásáról szóló belügyminiszteri utasítás.

Hét lefagyasztott német dogot találtak a rendőrök Zalakomárban

A nagykanizsai rendőrök 2019. április 3-án a késő esti órákban helyszíni szemlét tartottak egy zalakomári házban, ahol hét, feltehetően német dog fajtájú lefagyasztott kutyatetemet, valamint egy élő állatot találtak.

Forgatható rendszámtáblával bukott le egy kamionos az M60-ason

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal baranyai munkatársai az M60-as úton egy kamiont állítottak meg, amelynek egy rendszám-eltüntető szerkezet biztosította az útdíj-mentességet.

Ne pálinkával kezelje a náthát!

Ami a tengerészeknek a rum, az a magyaroknak a pálinka. Csak azt hisszük, hogy van gyógyító, védő hatása, valójában nincs.

Termelői piac és hűtőház kialakítását kezdték meg Letenyén

A városközpontban több mint 5600 négyzetméteres, jelenleg kihasználatlan területen acélvázas csarnokot építenek, ahol a mezőgazdasági szolgáltató teret, a termelői piacot, és a kistermelők termékeinek tárolását szolgáló hűtőkamrát építik meg. Az épülethez csatlakozóan szilárd burkolatú, ponyvafedésű árusítóhelyeket...

Több mint ezer fém euróval bukott le a pénzhamisító

A szigorított ellenőrzésen, a csomagtartó oldalkárpitja mögött zacskókra lettek figyelmesek a pénzügyőrök.

Halálos baleset Zalaszentmihály és Pacsa között

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint halálos baleset történt pénteken délelőtt Zala megyében a 75-ös főúton Zalaszentmihály és Pacsa között.

Nyílt levél a kanizsai közgyűléshez a könyvtár igazgatóválasztása kapcsán

Nemrég számoltunk be arról, hogy nem választották meg a kanizsai könyvtár igazgatójának az egyetlen pályázót.

Látványos szarvas vonulást videóztak le Nagykanizsánál

Egy nagyon különleges videót találtunk a Facebookon, amelyen az látható, hogy Nagykanizsa-Bajcsánál egy szarvas-rudli vonult át az úton.

Kilenc autó tört össze BMW-s ámokfutás során Nagykanizsán

Mint megtudtuk, december 31-én kora hajnalban BMW-vel száguldozó fiatalok ámokfutása következtében kilenc autó tört össze Nagykanizsán a Garay utcában. Az autók egy része totálkáros lett, a kár több millió forint.

Karácsonyfát állítottak az erdő állatainak Szentmargitfalván

A Letenyétől mintegy 11 kilométerre lévő Szentmargitfalván karácsony utolsó napján - december 26-án - karácsonyfát állítottak az erdő állatainak.

Kisütötték a falu kicsinyített mását Szepetneken

Idén télen először építették meg a Zala megyei Szepetnek kicsinyített mását mézeskalácsból.

Csaknem 70 év után bezár a nagykanizsai lőtér

Az elképesztő mértékű emeléssel ellehetetlenültek, pedig könnyen lehet, hogy olimpikont adnának a tokiói csapatba.

Mindenki a fenyvesekben dolgozik Surdon

A nordmann fenyőt keresi a legtöbb vásárló, ezt tapasztalja a Zala megyei Surd polgármestere. A településen már mindenki a fenyvesekben dolgozik.

Megszűnt a Helikon Rádió sugárzása Nagykanizsa körzetében

A Zala megyei kereskedelmi adó frekvenciájára még 2016-ban írt ki pályázatot a Médiatanács, amin a Helikon mellett a dtm Media Hungary Kft. is indult. Mivel a testület csak a dtm pályázatát vette nyilvántartásba, a Helikon Rádió a bírósághoz fordult, azonban a Kúria helyt adott a Médiatanács döntésének.  

Ittas buszsofőr hajtott az árokba Zalában

Szombaton késő este egy ittas buszsofőr hajtott az árokba a Zala megyei Borsfa és Bánokszentgyörgy között.

Magyarország Kínát is megelőzte légszennyezésben

A 4. legrosszabb levegőjű EU-országként szereplünk az uniós rangsorban; még Kínában és Indiában is jobb a levegő, mint Magyarországon - áll az Európai Számvevőszék (ECA) jelentésében.

Éles fegyvert találtak egy horvát férfi kocsijában Letenyénél

A nagykanizsai rendőrök egy 27 éves horvát férfivel szemben javasolnak vádemelést.

Tűzből mentette ki gyerekeit a zalai nő

Mindene odalett egy hatgyerekes családnak, amikor vasárnap délben leégett a házuk a Zala megyei Dióskálon.

Két ember meghalt egy kaposvári lakástűzben

Vasárnap hajnalban érkezett a bejelentés a megyei tevékenységirányítási központba, hogy tűz keletkezett egy kaposvári társasházban.

Ittasan, a forgalommal szemben haladt éjszaka egy autós az M7-esen Nagykanizsánál

Ittasan, a forgalommal szemben haladt az M7-es autópálya zalai szakaszán vasárnap éjjel egy autós, akit a rendőrök állítottak meg - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a rendőrség honlapján.

Kisgyerekes anyukákat terrorizál egy nő Nagykanizsán

Olvasóink jelezték, hogy fiatal nő gyerekes anyukákat inzultál, szólít le, sérteget Nagykanizsán. A hölgyet már párszor bevitték a rendőrségre, de feltehetően újra ki kellett, hogy engedjék. Valószínűleg mentális zavara lehet.

Hajánál fogva rángattak ki a pultból egy eladót a keszthelyi Intersparban

A sértett a sérelmére elkövetett testi sértés vétsége miatt joghatályos magánindítványt terjesztett elő.

A Balatonból húzták ki, megmentették az életét

Az életjelenségeket nem mutató férfit a Balatonból húzták ki, a vízimentők vitték partra és azonnal megkezdték az alapszintű újraélesztést, melyet egységünk pár perccel később emelt szinten folytatott.

Százával érkeznek a hamis focimezek

A rakományok átvizsgálásakor kiderült, hogy a legális áru közé papírdobozokba és zsákokba mintegy 13 ezer hamis ruhát (2018-as foci-vb mezek, Gucci, Calvin Klein, Adidas, Louis Vuitton, Hugo Boss, Tommy Hilfiger) rejtettek megközelítőleg 31 millió forint értékben.

Világhírű lett a nagykanizsai desszertszakács

Dávid külföldi pályáját nagyon alulról, mosogatóként kezdte az osztrákoknál, aztán ahogy telt-múlt az idő szakács, végül cukrász lett.

Állatkínzók ellen emeltek vádat Zalában

Egy férfi hazájában, Olaszországban nehéz anyagi körülmények között élt, ezért elhatározta, hogy Magyarországról illegálisan Olaszországba szállított kölyökkutyákat fog értékesíteni.