@Őrnagy: Máig nem derítettétek ki, hogy honnan jött, akkor miről pofázol. Azt viszont biztosan tudjuk, hogy orbánékat Soros pénzelte és taníttatta.
Tudom, azt szeretnétek, ha az ellenzéknek egy fillérje sem lenne, és igyekeztek is gondoskodi erről.(ÁSZ általi kirablás)
De akkor ne dicsekedjetek a nagy győzelmetekkel, mert aljas, és becstelen módszerekkel szereztétek azt is.
Most Deutsch Tamás a külföldi, aki beavatkozik más ország szuverenitásába.
De ilyenkor ez nem bűn, hanem dicséretes. Hát jó vastag bőr van a pofájukon.
"Egy háborúban mindent elveszíthetünk, fizikai biztonságot, egzisiztenciát, házat, jövőt gyermeket, mindent– ebből ki akarunk maradni"
Mi már sokmindent elveszítettünk háború nélkül is, elég volt hozzá 14 év fideszes rablás. Úgyhogy nem kérünk belőle.
Igazi békét akarunk, nem orbán féle háborús békét.
A baloldal nem Magyarország ellen dolgozik, hanem a pofátlan fideszes lopások ellen. Igenis úgy kell az uniós pénzt odaadni, hogy ne a fideszes uraságok gazdagodjnak belőle, hanem az ország.
Amíg nem találják meg ennek a módját, addig egy fillért se.
Normális ember kíváncsi az apróbetűs részre, mert általában abban van a buktató.
A javára szól, hogy nem megy fejjel neki a fideszes falnak.
Tisztázni kell a részleteket, mert ez az egész csak akkor lehet korrekt.
@KisTehen: Állítólag marha szaporítóanyagot fogunk exportálni. Hszi Csin-ping tőled is kért gecit?
Ja nem, ott volt neki Orbán. Remélem előbb utóbb elviszik mindenestül.
@vacsi: Bizony, bizony, egyházi személyek elsunnyoghatják, ha gyermekekkel kapcsolatos bűncselekmény, pedofília jut a tudomásukra a gyónáskor. Pedig köztük van a legtöbb pedofil, de ők mentességet élveznek, mert Orbán csicskái.
@Philip Marlowe: 10:14 Te sem gondolod komolyan, hogy ezt a hülye fideszcsicskát végignézzük. Meglátom a pofáját, úgy kapcsolok el mint a szél. A faszbukon is nagyon elszemtelenedtek mostanában. Nem győzöm letiltani őket, de Qrva sokan vannak.
Gyanúsnak találták...vizsgálat indulHAT... és a gyanú máris befészkel a hülye agyakba, és az a lényeg.
A cikkből csak az derül ki, hogy megint lukra futottak az effftársak, nem az, hogy a momentumos bármit is elkövetett.
@Nyírfa: Szerintem nem fognak semmit tenni ellene azon kívül, hogy nem adnak pénzt, talán befejezik a 7-es cikkelyes eljárást, vagyis megvonják tőlük a szavazati jogot, nem lesz beleszólásuk semmibe, csak ülnek ott mint egy cserép virág, és előbb utóbb "kilépnek" mint a Néppártból. Akkor ennek az országnak kampó.
@vacsi: Szerintem meg nincsenek ilyen erők. Ez buta fideszpropaganda buta hívek számára.
Aki háborút akar, az egyedül Putyin. Csak abba kéne hagynia, és béke lenne.
@verőce21: Na ebből látszik az ország mentális, és erkölcsi színvonala.
Képesek a kirablóikra szavazni, mert gondolkodásra képtelen, manipulálható, agyatlan barmok.
Tudom, azt szeretnétek, ha az ellenzéknek egy fillérje sem lenne, és igyekeztek is gondoskodi erről.(ÁSZ általi kirablás)
De akkor ne dicsekedjetek a nagy győzelmetekkel, mert aljas, és becstelen módszerekkel szereztétek azt is.
De ilyenkor ez nem bűn, hanem dicséretes. Hát jó vastag bőr van a pofájukon.
Mi már sokmindent elveszítettünk háború nélkül is, elég volt hozzá 14 év fideszes rablás. Úgyhogy nem kérünk belőle.
Igazi békét akarunk, nem orbán féle háborús békét.
Ime a Soros akadémia végzett hallgatói:
zsurpubi.hu/shared/hirek/belpol/Tyler/m%C3%A1rcius/sorostablo%CC%81_Zsurpubi_verzio_01.jpg
Amíg nem találják meg ennek a módját, addig egy fillért se.
A javára szól, hogy nem megy fejjel neki a fideszes falnak.
Tisztázni kell a részleteket, mert ez az egész csak akkor lehet korrekt.
Aztán utánanéztek miért is nem elnök már?
Aztán törölték.
Tessék mondani, tényleg egyenlők a feltételek?
Ja nem, ott volt neki Orbán. Remélem előbb utóbb elviszik mindenestül.
A cikkből csak az derül ki, hogy megint lukra futottak az effftársak, nem az, hogy a momentumos bármit is elkövetett.
Ön talán matematikus, vagy miből számolta ki?
Lölő volt a matektanára, b@ssza meg?
Innentől fogva semmi jelentősége annak, hogy mit "tálalnak" ki.
Aki háborút akar, az egyedül Putyin. Csak abba kéne hagynia, és béke lenne.
Képesek a kirablóikra szavazni, mert gondolkodásra képtelen, manipulálható, agyatlan barmok.