Menőmanó

Megszorítások és folytatódó veszélyhelyzet vár Magyarországra a választások után

Az S&P szerint a választások után a magyar kormány megszorításokra készül – racionális ezt gondolni, de az is szinte biztos, hogy a kormány ezzel nyugtatgatta a hitelminősítőt a háttérben.

Költségvetési csalás miatt nyomoznak a CÖF plakátolós cége ellen

Vadai még tavaly szeptemberben is kérdezte Polt Pétert arról, hogy honnan van egymilliárd forintos plakátkampányra pénze a Kövess minket 2022 Kft. nevű, amúgy veszteséges cégnek, ami a fideszes szervezethez köthető. Az ellenzéki politikusok feje fölé „Háborúpártiak” feliratot biggyesztő kampányra a cég több mint egymilliárd...

Csádban a magyar honvédség készíti elő a terepet az oroszoknak?

Nyugati elszigeteltsége arra kényszeríti Moszkvát, hogy új lehetőségeket keressen befolyása érvényesítésére az erőforrásokban gazdag szubszaharai országokban.

Kizárta a colorádói legfelsőbb bíróság Donald Trumpot az elnöki előválasztásról

Az állam egyébként is biztos demokrata bázis, de ez komoly győzelmet jelent a Trump-ellenes szavazóknak.

Az EU megkezdi a csatlakozási tárgyalásokat Ukrajnával és Moldovával

Az Európai Tanács úgy döntött, hogy megkezdi a csatlakozási tárgyalásokat Ukrajnával és Moldovával – jelentette be az X-en Charles Michel, az ET elnöke.

EP-állásfoglalás az illiberális rendszerekről: „Jobb a vita, mint az autoriter rendszer nyugalma"

Ajánlásokat fogadott el az Európai Parlament arra vonatkozóan, hogy az EU-nak miként kell megvédenie „az illiberális politikai rendszerekben és az autoriter rezsimekben élő polgárok valódi választásokon való részvételhez való jogát”. A Fidesz nem támogatta ezeket a javaslatokat.

Erdogan lépett a svéd NATO-csatlakozás ügyében

Már csak két ország igenje áll a svéd csatlakozás útjában.

Felajánlotta magát a jeruzsálemi bíboros a gázai túszokért cserébe

Pierbattista Pizzaballa jeruzsálemi bíboros felajánlotta, hogy elcseréli magát a Hamász által elrabolt gyermekekre – írta meg a Sky News. Ferenc pápa szentföldi képviselője hangsúlyozta, hogy hivatala nem tud kapcsolatba lépni a Hamásszal.

Magyarország újabb tízmilliárdokkal segítheti meg a Boszniai Szerb Köztársaságot Dodik szerint

Milorad Dodik, a Putyin-párti boszniai szerb vezető szerint Magyarország finanszírozhatja meg azokat a helyi projekteket náluk, amelyek mögül Németország nemrég büntető céllal kihátrált. Mindez nagyjából 105 millió euró, azaz hozzávetőleg negyvenmilliárd forint értékben történhet.

Egy lengyel pap orgiáján lesérült az egyik résztvevő, de a házigazda nem engedte be a mentőket

Dąbrowa Górnicza városában a parókián rendezett szexpartit a katolikus egyház papja. Az összejövetel viszont annyira vad irányt vett, hogy a meghívott férfi prostituált egyszer csak elájult.

Hatodára esett az orosz gáz ára, de itthon nem várható árcsökkentés

A tavalyihoz képest töredékáron vásárol az MVM Oroszországból, de ez nem fog meglátszani a számlákon.

Róna Péter szerint a kormány a kínaiak megbízásából veszi meg Ferihegyet

A kormány nem az országnak, hanem valakinek a megbízásából akarja megvenni a Liszt Ferenc repteret – mondta a Klubrádió Esti gyors című műsorában Róna Péter. Hogy ez a valaki ki lehet, arra hétfőn választ is kaptunk Nádasi Tamástól, az MKIK Magyar-Kínai Tagozatának elnökétől, aki a kantoni vásáron úgy fogalmazott:...

Nagyobbat nőtt az ukrán GDP, mint amekkorát a magyar esett

2,2 százalékkal nőtt Ukrajna GDP-je az idei első hét hónapban a múlt év azonos időszakához viszonyítva – áll az ukrán gazdasági minisztérium közleményében.

Országos szinten korlátozhatják a betegek laborvizsgálatait - Röntgen

Az egészségügyben egy-egy döntést szinte biztosan nem előz meg hatékony hatástanulmány, hiszen akkor nem fordulhatna elő az, hogy például a háziorvosi indikátorrendszer, amely a megelőzést és a szűrést helyezi előtérbe, éppen a laborvizsgálatok terén okozzon megszorítást.

Jelentősen emelik az üzemanyag adóját Magyarországon

Elkészült a kormány a 2024-es adócsomaggal. A leglátványosabb változás az lehet, hogy megnő az üzemanyagok jövedéki adója. A benzin jövedéki adója abban az esetben, ha a kőolaj világpiaci ára hordónként 50 dollárnál több, literenként 120 forintról 152,55 forintra nő, ha pedig a kőolaj világpiaci ára a hordónkénti 50 dollár...

Behívót kapnak a magyarok: a kiképzésen kötelező a részvétel

Behívót kapnak a magyarok, a kiképzésen is kötelező a részvétel.

A komáromi akkugyárból származó 83 tonna veszélyes hulladék besorolását hamisították meg a mocsai feldolgozóban

Szabálytalanul tárolták és a veszélyességet jelző kódját is eltüntették annak a komáromi akkumulátorgyárból származó 83 tonna nehézfém-tartalmú anyagnak, melyet egy hulladékfeldolgozó cég mocsai telephelyén fedezett fel korábban a hatóság.

Januárban tízszázalékos felárral kaphattuk Moszkvától a gázt, ha mástól veszünk, százmilliárdot megtakaríthattunk volna

Moszkva januárban az irányadó, nyugati tőzsdei szintnél - szokás szerint - mintegy 10 százalékkal drágábban mérhette számunkra a fűtőanyagot. Más beszállítóknak több mint százmilliárddal kevesebbet kellett volna a termékért fizetni.

Megdöbbentő: ennyit költ élelmiszerre a dúsgazdag Polgár Árpád és Tünde az USA-ban - Pénzcentrum

Még a Polgár házaspárt is megdöbbentette, hogy a floridai nagybevásárlásuk, még ha kicsivel is, de olcsóbbra jön ki, mintha Magyarországon vásárolnának. Arról nem is beszélve, hogy az amerikai boltba rengeteg az 1-et fizet, kettőt kap akció, így ha azokat az „ingyen” termékeket is beleszámoljuk, már jóval brutálisabbá válik...