domino12
Melyek voltak a kedvenc könyvek 2011-ben?
Hegyi Barbara, Müller Péter, Molnár Ferenc, Szabó Magda és Frei Tamás művei kerültek ki győztesként a hazai alkotások közül a 2011-es Libri Aranykönyv szavazás eredményeként.
Több parkoló lesz a fürdő közelében
Rendkívüli ülésen támogatta Gyula Város Képviselő-testülete a Gyulai Várfürdő parkolóépítési kötelezettségét.
Koszorúzással indult a program
A rossz idő sem hiúsította meg a Nepomuki Szent János Lovagrend tagjait abban, hogy a tavaly életre hívott környezetvédelmi hét indításaként megkoszorúzzák névadójuk szobrát a németvárosi templom mellett.
Csendes nap a Magvetőben
Áldozócsütörtöki csendes napra gyülekeztek a Magvető iskola diákjai.
Ötéves a GYAKI
Fennállásának ötödik évét ünnepelte a napokban a Gyulai Alapfokú Közoktatási Intézmény.
Eszter tévés lett egy órára
Eszter maga sem gondolta, hogy ennyire érdekes ez a munka.
Mi az életcélod? Válaszd ki most!
Mi a záloga a sikernek, a boldogságnak és az elégedettségnek?
Félszáz horgász az Erkel tavon
A megszokott nyugalom helyett pezsgő élet zajlott szombat délelőtt az Erkel tavon, hiszen hiszen közel félszáz horgász szállta meg a partot.
Turizmus: a túlélés éve lesz 2012.
Az idegenforgalmi egyesület másik alelnöke, Arató Henrietta kiemelte, nagyon komoly árverseny zajlik a szállásadók között.
Tárgyalni kell Borsik szerint
Többek között az egykulcsos szja bevezetésének a következményeiről beszélt kedd délután, Gyulán Borsik János.
Fábián István: több mint negyven éve a pályán
Számtalan sportesemény, világbajnokság, olimpia: csak néhány a legjelentősebb események, helyszínek közül, ahonnan első kézből küldte tudósításait...
A májrák ismét hírt adott magáról!
A hétfő délutáni pályázatértékelőn elhangzott, hogy a májrák az egyik legagresszívabb daganatos betegség: diagnózisa után sokszor csak hónapjai vannak hátra a betegeknek.
Közlekedés diákszemmel
Egy európai tanulmányi program segítségével osztrák, cseh és magyar diákok vendégeskednek e hét végétől városunkban, azzal a céllal, hogy felmérjék a városi közlekedéssel kapcsolatos problémákat...
Ültessünk virágot!
Nagy József kertész a helyes ültetéssel és trágyázással foglalkozik.
Elkészültek a tervek a vári iskolára
Komoly érdeklődés mellett rendezték meg a képviselői fórumsorozat legutóbbi állomását pénteken, Gyulaváriban.
Neked van falánkságért felelős géned?
A karcsúság titka teljes egészében a génekben rejtőzhet.
Hamarosan bontják az 50-es medence sátrát
Május 21-én, szombaton kezdik bontani az 50 méteres medence sátortetejét - tájékoztatta a Gyula Tv-t a várfürdő marketing menedzsere.
III. Rétes és lakodalmas Napok
Péntek délután 17 órától „Nyújtják, mint a rétest” igazi Falusi Rétes nyújtással kezdődik a rendezvény.
Készül a húskombinátot védő kormányrendelet
Elkészült a Gyulai Húskombinát Zrt. kiemelt állami vállalattá nyilvánításához szükséges kormányrendelet, a kabinet várhatóan egy–két héten belül döntést hoz róla – mondta Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium politikai államtitkára a Magyar Nemzetnek.
57 milliót nyert a várszínház
Döntés született a szabadtéri és nemzetiségi színházak idei támogatásairól - közölte az MTI.
Szerelmi horoszkóp május 15-21.
Mit rejt a most következő hét nap számodra?
Majd' 60 kiállító a virágos vasárnapon
A rossz idő ellenére is sok érdeklődő volt a virágok vasárnapján.
Maga is meglepődött, hogy kiállítása nyílt
Van olyan eset, amikor az alkotó meglepődik azon, hogy kiállítása nyílik, és nem is akarta azt igazán.
Rekord a félmaratonon
A hőség ellenére megdőlt a korábbi rekord az immár negyedik Várfürdő félmaraton és váltófutás – Fuss a Sérült Gyermekekért!
Aratott a piszkos tizenkettő
Ötszázezer kiló ruha mosásához elegendő hamis mosószert és öblítőt találtak a „Piszkos Tizenkettő” akcióban a pénzügyőrök és a revizorok Békés megyében.
Mi a munkád? Olyan vagy!?
Az emberek a nap nagy részét munkával töltik.
Totemállatok II. - madarak
Az állati totemek sokszor spirituális vezetőink is egyben.
Heti horoszkóp - Mit kell lenyelned ezen a héten?
Inkább édeset kívánsz majd a héten, vagy keserűt?
Szűrővizsgálatok Nagyzerinden
Civil összefogással, ingyenes általános gyermek egészségügyi szűrőprogramot szerveztek a határon túli Nagyzerinden a napokban.
Kedvenc könyvem: A vas fiai
Kodolányi János munkáját ajánlja a Gyula Tv kulturális magazinjában Fazekas Géza.