iThink

A tökéletes bűntény

Nagyszabású rablás helyszíne volt a hét végén a francia főváros.

USA hadüzenete a korrupciós európai vállalatoknak

A napokban kirobbant Daimler-féle korrupciós botránnyal párhuzamosan az amerikai hatóságok hadat üzentek számos, a gyanú szerint ugyancsak megvesztegetést alkalmazó európai vállalatnak - értesült a Handelsblatt.

Átvették az állami kitüntetéseket az élsportolóink

Kimagasló teljesítménye elismeréseként három sportolónk vehetett át magas állami kitüntetést az Önkormányzati Minisztériumban.

Több mint 100 milliárd forintos hulladékgazdálkodási beruházás indul

Közel 130 milliárd forintos beruházás indul 25 magyarországi helyszínen, a projektnek köszönhetően nagymértékben csökken majd a lerakott műanyag-hulladék mennyisége.

LMP: Vizsgálódjon a Nemzetbiztonsági bizottság!

A Nemzetbiztonsági bizottság összehívását kéri az LMP a bizottság elnökétől, hogy kiderüljön: sérülnek-e a nemzetbiztonsági érdekek azzal, hogy nem tudni, ki férhet hozzá például a teljes európai körözötti listához, amely a schengeni együttműködés alapja.

Románia 24 F-16-os vadászgépet vásárol

A bukaresti napilap cikke beszámol a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) döntéséről, miszerint az ország védelme haladéktalanul szükségessé teszi, hogy 24 használt, de felújított F-16-os vadászgépet vásároljon az Egyesült Államoktól.

Bokros:"gyávák és felkészületlenek"

Bokros Lajossal, az MDF miniszterelnök-jelöltjével a párton belüli botrányokról, a Fórum gazdaságpolitikai programjáról beszélgettünk.

Női öngyilkos merénylők robbantottak Moszkvában

Orosz tisztségviselők közlése szerint női öngyilkos merénylők robbantották fel magukat a moszkvai metróban, a hétfői csúcsforgalom idején.

A héten kedden lesz a legmelegebb

Kedden még marad a tavaszi idő és ekkor lesz a legmelegebb a héten, majd néhány fokos lehűlésre és esőre kell számítani, de hétvégére megint erősödik a nappali felmelegedés.

LMP: a választás nem zsákbamacska!

A Lehet Más a Politika vitára hívja az országos listát állító pártok listavezetőit.

Újabb késelés

Március 27-én 21 óra 30 perc körüli időben a Budapest V., Kossuth Lajos utcában eddig tisztázatlan ok miatt egy 19 éves férfi hátán megszúrt egy 51 éves külföldi állampolgárságú férfit.

A fiatalok harmada tanulmányai alatt dolgozik

A 15-34 éves korosztály 37,3 százaléka végzett valamilyen munkát tanulmányi ideje alatt, de ez az esetek csaknem háromnegyedében csak a képzéshez tartozó szakmai gyakorlatra korlátozódott, azaz a fiatalok alig 10 százaléka mondhatja el magáról, hogy már tanulmányai idején is kapott valamilyen tényleges képet a munka világáról -...

Elkészült az M6/M60-as autópálya Pécs és Szekszárd között

Elkészült az M6/M60-as autópálya Pécs és Szekszárd között

MSZP: a turizmust tartjuk kitörési pontnak Baranyában

A hétmilliárd forintot is meghaladja a szocialista kormány alatt Baranyába érkező turisztikai fejlesztések összege.

Feleségére támadt

Március 27-én az esti órákban a Budapest XIII., Csángó utcában lévő parkban előzetes szóváltást követően egy 40 éves férfi késsel olyan súlyosan megvágta felesége nyakát, hogy a nő életveszélyes sérülést szenvedett.

Jenson Button nyerte az ausztrál Nagydíjat

A világbajnok mögött Robert Kubica a második a Renault-val, Felipe Massa pedig a harmadik helyen ért célba.

Kiállítás Puskás Öcsiről

Hommage á Puskás Öcsi címmel 58 műalkotást bemutató képzőművészeti kiállítás látható a focilegenda születésnapjától, csütörtöktől a Home Galéria szervezésében Budapesten, a Boscolo New York Palace szállodában egy hónapon át.

Pártok és a munkanélküliség

Kiemelt helyen szerepel a hat, országos listát állító párt választási programjában a munkahelyteremtés.

Kimenekítették a kisbabát a tűzből

Hat felnőttet és egy egyéves kisbabát füstmérgezés gyanújával vittek be a kórházba a győri Szarvas utcából, ahol szombat hajnalban egy négyemeletes társasház egyik lakásának ajtaja gyulladt ki.

Életfogytig Szenegálban

Életfogytig tartó kényszermunkára ítélték azt a három magyart, akit egy gyilkosság és lopás miatt állítottak esküdtszék elé Szenegálban.

A sötétség órája

Szombat este fél 9-kor a világ 125 országában - köztük Magyarországon is - mintegy négyezer településen, intézményben és háztartásban kialudtak a fények egy órára a klímavédelem és környezettudatosság jegyében.

Csapody Miklós kilép az MDF-ből

Csapody Miklós kilép a Magyar Demokrata Fórumból, és egyelőre nem kíván közreműködni a magyar politikai életben.

Fidesz: Lendvai felvetései nevetségesek

Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője közleményben reagált Lendvai Ildikó sajtótájékoztatójára.

120 millió forintért kapnak számítógépet a képviselők

Nettó 120 millió forintért az Albacomp RI Rendszerintegrációs Kft. - mint legolcsóbb ajánlattevő - szállíthatja le az új parlamenti képviselők 400 laptopját, az Országgyűlés Hivatala által kiírt hirdetmény nélküli tárgyalásos közbeszerzés eredménye a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

Jobbik: hazánk jövője a választás tétje

Az április 11-ei választáson múlik Magyarország jövője - mondta Morvai Krisztina, a Jobbik államfőjelöltje pártja kampányrendezvényén vasárnap Debrecenben, mintegy ezer érdeklődő előtt.

LMP: mindenütt van területi listánk

Az LMP húsz területi listát állított, ezeket már le is adták a területi választási bizottságoknak - közölte a párt országos listavezetője az MTI-vel.

Kínai lesz a befutó a Volánnál?

Várhatóan kínai cég nyeri el a Volánbusz egy éve húzódó közbeszerzési pályázatát, ami hétfőn zárul le - írja az egyik kormányközeli napilap.

Megszületett az egyezség az MDF fővárosi listájáról

Megszületett az egyezség hétfő kora délutánra az MDF és az SZDSZ között az MDF fővárosi listájáról.

Clinton: szankciókat szorgalmaz Irán ellen

Az amerikai kormányzat nem fogadja el, hogy Irán nukleáris fegyverrel rendelkezzen és olyan szankciókon munkálkodik, amelynek fájó hatása lenne - ígérte Hillary Clinton amerikai külügyminiszter.

Az MSZP-nek a nyugdíjas érték, a Fidesznek költségvetési tétel!

A közösségépítés és a hagyományőrzés rendkívüli jelentőségű a XXI.