kormanyos63

Márki-Zay Péter megvásárolt ellenzéki politikusokról beszélt
@KisTehen: Te fasz, a Sándor palotában a köztársasági elnök székel, a jelenlegi miniszterelnök pedig a Karmelita kolostorban, ezt már illett volna megtanulnod!
De már csak pár hónapig, mert a mocskos bűnbandádat elzavarjuk a picsába!
Amúgy az ellenzéki miniszterelnök(akárki is lesz az) nem akar a Karmelitába menni, és ezt meg is értem!
Márki-Zay Péter megvásárolt ellenzéki politikusokról beszélt
Peti, már megint kevered a szart, amiket mondasz azok súlyos szavak!
Ha biztos, tényekkel, adatokkal alátámasztott bizonyítékaid vannak, akkor azokat tárd fel(nevekkel), hozd nyilvánosságra, mert az árulóknak valóban nincs helyük a közös ellenzéki összefogás sorai között!
De csak akkor, ha hiteles bizonyítékaid vannak, mert másképpen rádég az egész dolog, és még többen fognak kiábrándulni, csalódni benned!
Hajrá Peti, elő a farbával!!!
Toroczkai László: "Ha mi bejutunk a parlamentbe, a következő választásokat megnyerjük"
@Rizikó: Nagyot tévedtél, a Kneszetben nemcsak zsidó képviselők vannak, hanem Arabok is, mivel két kisebb Arab párt is bejutott az Izraeli parlamentbe!
Toroczkai László: "Ha mi bejutunk a parlamentbe, a következő választásokat megnyerjük"
@Rizikó: Nem tekeredtem bele semmibe!
Aki a magyar parlamenttel kapcsolatba hozza az Izraeli parlamentet, a kneszetet, az bizony burkolt zsidózásnak számít!
De hadd ne magyarázzam már ezt el egy echte nácinak!
Toroczkai László: "Ha mi bejutunk a parlamentbe, a következő választásokat megnyerjük"
@Pálinkás Pál: Pálinkás elvtárs, fejezd is be a mondatodat, mert én kiváncsi lennék rá!
Melyik országra gondolsz, amikor azt írod, hogy szerinted "mindenki tudja, hogy honnan"??
Ki dolgozta ki ezeket a terveket, és miért??
Talán az USÁRA, Kínára,vagy Izraelre gondoltál??
Vagy netán az UFÓKRA??
Te úgy látom hogy a vírustagadás, és az oltásellenességed mellett konteóhívő idióta is vagy!
Toroczkai László: "Ha mi bejutunk a parlamentbe, a következő választásokat megnyerjük"
@bakcsubakka: Én sem szeretném ha bejutnának, de ha bejutnak azt "öneröből" fogják megtenni, főleg az oltásellenesek jóvoltából!
És erre sajnos minden esély megvan!
És én is azt kívánom, hogy ne legyen igazam, de én a közvéleménykutatók adataiból indulok ki!
Toroczkai László: "Ha mi bejutunk a parlamentbe, a következő választásokat megnyerjük"
@bakcsubakka: Bocsi, de nem értek veled egyet!
Sajnos nagy esély van arra, hogy a mi hazánk(kurvára nem csak az ő hazájuk) nevű Toroczkai, Duró Dóra, Novák Előd fémjelezte fasiszta párt be fog juni a parlamentbe, mert nagyon közel vannak a bejutáshoz szükséges 5%-ékhoz!
És nyilvánvaló a fideszt fogják támogatni a parlamentben, mert mindenki tudja róluk, hogy ők a fidesz, fiók, és szatelitpártja, és anyagilag is támogatják őket!
Úgyhogy ne nyugtassál senkit, mert nem képtelenség hogy bejussanak!
A legtöbb szavazójuk a vírustagadókból, és oltásellenesekből kerűl ki!
Toroczkai László: "Ha mi bejutunk a parlamentbe, a következő választásokat megnyerjük"
@Pálinkás Pál: Ti döntitek be a gazdaságot, oltásellenes buzik!
Miattatok tart itt az ország, a kukában van a helyetek!
Tagadjátok a vírus létét. azt ajánljátok, hogy az emberek ne hordjanak maszkot, és ne vegyék fel az oltást!
Egy utolsó mocsok hitvány aljadékok vagytok!
Jakab Péter szerint a választók döntöttek, MZP kell nekik, újabb párt nem: "Együtt meg fogjuk nyerni a választást"
@Béla333: Biztos nem beszélünk egy nyelvet Béla bácsi!
Mert te egy elvakúlt, fanatikus MZP-fan vagy, én meg nem!
Régebben meg Schiffer volt a kedvenced!!
Na szeva...
Toroczkai László: "Ha mi bejutunk a parlamentbe, a következő választásokat megnyerjük"
@Pálinkás Pál: Magasról leszarom hogy tudsz e aludni vagy nem!
Miattatok tart itt az ország!
Toroczkai László: "Ha mi bejutunk a parlamentbe, a következő választásokat megnyerjük"
@Nyírfa: Hitler, és a nácipárt a világgazdasági válság miatt jutott be a Német parlamentbe, és kerűlt hatalomra!
A mi hazánk pedig a vírustagadó, oltásellenes idióták miatt!
Ne felejtsd el, Magyarországon 3-millió(!!!) ember nem akarja beadatni magának a vakcinát, és ezt a jövőben sem tervezik!
Toroczkaiékra ezek közűl sajnos sokan fognak szavazni, úgyhogy én most 90%-ék esélyt adok arra, hogy bejutnak a parlamentbe, aminek én kurvára nem örülök, mert egy náci pártnak nincsen helye az ország házában!
Toroczkai László: "Ha mi bejutunk a parlamentbe, a következő választásokat megnyerjük"
@Horizont: Sajnos befognak, pedig ennek én sem örülök!
A közvéleménykutató intézetek szinte mindegyikénél már majdnem elérik a bejutáshoz szükséges 5%-ot!
Ezt az olyan elveteműlt idióta, agyhalott oltáselleneseknek köszönhetik, mint Pálinkás elvtárs!
Toroczkai László: "Ha mi bejutunk a parlamentbe, a következő választásokat megnyerjük"
@Pálinkás Pál: Mégegyszer leírom, hogy megértsd!
Te és a mi hazánk a pöcegödör legaljára valók vagytok!
Elveteműlt vírustagadók, és oltásellenes idióták vagytok, ezért én megvetlek benneteket!!
Toroczkai László: "Ha mi bejutunk a parlamentbe, a következő választásokat megnyerjük"
@Rizikó: Kneszetteztél te idióta náci!
A Kneszet pedig az Izraeli parlament, azoknak írom, akik ezt nem tudták!!
Mást megvezethetsz, de engem nem!!
Toroczkai László: "Ha mi bejutunk a parlamentbe, a következő választásokat megnyerjük"
@@Pálinkás Pál: Sajnos Pálinkás elvtárs, nagy esélye van ennek a mocskos fasiszta, rasszista, homofób, és antiszemita pártnak, hogy elérje az 5%-ot, és bekerűljenek a parlamentbe!
És az olyan idióta, vírustagadók, és oltásellenesek fogják bejuttatni Toroczkaiékat az országgyűlésbe, mint amilyen te is vagy!
Isten óvja meg tölük Magyarországot!
Az meg hogy a következő(2026) választásokat megnyerik, egy merő ostobaság, de idézhetném Nyírfa kolléga mondatát, HOGY ÁLMODIK A NYOMOR!!
Titeket oltáselleneseket kellene kidobni a kukába, mert oda valók vagytok!
Jakab Péter szerint a választók döntöttek, MZP kell nekik, újabb párt nem: "Együtt meg fogjuk nyerni a választást"
@Béla333: Engedd már meg Béla, hogy azt kritizáljak, és bíráljak akit akarok, nem te fogod ezt megmondani nekem!
Nem értek vele egyet szinte semmiben sem, alkalmatlannak tartom leendő miniszterelnöknek, és nekem kurvára ellenszenves, már a látványától is viszolygok!
És örülök neki, hogy nem sikerűlt kiharcolnia a 7.-frakciót(még a hat i s sok) mert erre nem adtunk neki felhatalmazást az előválasztáson!
Ha meg pártot akar alapítani nyugodtan tegye, erre lehetősége, és joga van!
Ott van a tömegbázis nélküli MMM-mozgalma, vajon miért nem csinált pártot belőle???
Én ha befogott orral is, április 3.-án az MZP által vezetett közös listára fogok szavazni, a kormányváltás érdekében!
Jakab Péter szerint a választók döntöttek, MZP kell nekik, újabb párt nem: "Együtt meg fogjuk nyerni a választást"
@Béla333: Te csak ne szólítsál fel senkit, főleg ne Jakab Petit!
Az MZP imádatod pedig lassan kezd undorító lenni!
Már nem az LMP-t szereted??
Valamikor beléjük voltál keményen esve!!
Győzike végre elárulta, mit is jelent a "cigány kolbász"
@Clavigo: Malacot soha nem tartott orbán, mert inkább tyúk, és lótolvaj volt ahogy a verebek csiripelik!
Jakab Péter szerint a választók döntöttek, MZP kell nekik, újabb párt nem: "Együtt meg fogjuk nyerni a választást"
@Béla333: Béla, te valamikor fanatikus LMP-frajongó voltál, mostanra meg elvakúlt MZP-fan lettél!
Természetesen ez a te dolgod, de azért, mert sokan nem szeretik MZP-t(én kifejezetten viszolygok tőle), vagy kritizálják(sokszor jogosan) nem kellene őket lehuznod, és kioktatnod őket!
Én őt sosem fogom elfogadni, mert tőlem nagyon messze áll emberileg, és ideologiailag is!
Sajnálom, hogy ő lett a közös miniszterelnök-jelőlt, mert Karácsony Gergőt, Dobrev Klárát, vagy akár Jakab Petit jobb, és alkalmasabb jelőltnek tartottam!!
Jakab Péter szerint a választók döntöttek, MZP kell nekik, újabb párt nem: "Együtt meg fogjuk nyerni a választást"
@Béla333: Béla, te meg a saját nevedben nyilatkozzál, az enyémben ne!
Jakab Petinek igaza van, az előválasztáson nem adtunk mandátumot, és felhatalmazást MZP-nek arra, hogy egy hetedik frakciót hozzon létre!
Saját pártot már régen alakíthatott volna a gyenge MMM-mozgalmából, ha akarta volna!
Ugyan miért nem tette meg???
Jakab Petit én sokkal alkalmasabbnak tartottam volna miniszterelnök-jelőltnek, nekem MZP ellenszenves, unszimpatikus, és az utóbbi hetekben nagyon sok vállalhatatlan mondatai, megnyilvánulásai voltak!
DE, én a kormányváltás érdekében, befogott orral, de leszavazok majd április 3.-án az MZP vezette közös listára!!
Jakab Péter szerint a választók döntöttek, MZP kell nekik, újabb párt nem: "Együtt meg fogjuk nyerni a választást"
@kormanyos63: Azt még hozzátenném, hogy a kormányváltás érdekében ha befogott orral is, de az MZP vezette közös ellenzéki listára fogok szavazni!!
Jakab Péter szerint a választók döntöttek, MZP kell nekik, újabb párt nem: "Együtt meg fogjuk nyerni a választást"
@Emmersson71: Sajnos egyet kell hogy értsek veled!
Nekem MZP SEMemberileg, SEM ideológiailag nem jön be!
Nem tehetek róla, de ez van!
Ráadásúl megigérte, hogy a csalodótt fideszeseket, és a bizonytalanokat is az ellenzék oldalára fogja állítani!
Hát eddig ez kurvára nem sikerűlt neki, legalábbis a közvéleménykutató intézetek adatai ezt nem tudják alátámasztani!
Az meg hogy állandóan hangsúlyozza, hogy ő konzervatív, keresztény, jobboldali, felfordúl a gyomrom!
Én nem szavaztam rá az előválasztáson, én jobban örültem volna annak, ha Karácsony Gergely, Dobrev Klára, vagy akár Jakab Peti lett volna a befutó!!
Győzike végre elárulta, mit is jelent a "cigány kolbász"
Mit kertelsz Győzike???
Mindenki tudja, hogy a csávó faszára gondoltál, és nem a sütnivaló, vagy füstölt kolbászra!!
Orbán Viktor évet értékel és február 12-én berúgja a fideszes kampánymotort
@KisTehen: Te nagy ormótlan ótvar tehén, képzeld el Medgyessy, Gyurcsány, és Bajnai kormányzása idején demokrácia, és jogállam volt Magyarországon!
Tudod, az elmúlt 12-év előtti emút 10-évben!!
Nem azt mondom hogy kurva nagy jólét volt, de én példáúl sokkal jobban éltem, mint az elmúlt 12-évben!
Ebben a 12-évben a fideszmaffia, és orbánpatkány ámokfutásáról lehet csak beszélni, mind gazdaságilag, mind politikailag, mind társadalmilag!
Teljesen tönkretették, és kifosztották az országot, leépítették a jogállamot, és a demokráciát, és kiárusították Magyarországot az Oroszoknak, és a Kínaiaknak, óriási államháztartási hiányt csináltak, és brutális lett az államadósság is!
Amihez orbánék hozzányultak, szarrá változott!
Épültek viszont stadionok, sportcsarnokok dögivel, meg lówelneszek is, miközben az egészségügy, az oktatás, és a szociális ágazat az összeomlás szélére kerűlt!
Na ezekről kellene beszélnie ennek a zakkant, hitvány, tróger, felcsuti lótolvajnak az úgynevezett évértékelőn!!
Orbán Viktor évet értékel és február 12-én berúgja a fideszes kampánymotort
Már alig "várom" ennek a pszichopata lótolvajnak az évértékelőnek csúfolt propagandisztikus ótvar hazugságait,
szinte már alig tudok aludni, olyan izgatott vagyok!
Mert mit is fog mondani a meghívott fideszes-csöcseléknek, orbáncsicskáknak ez a zakkant szörnydiktátor???
Nyilvánvalóan ezerrel fog Sorosozni, Gyurcsányozni, Brüsszelezni, migránsozni, és habzó pofával fogja szidni az ellenzéki pártokat, és annak a vezetőit!
Természetesen nem fog egy szót sem ejteni az ország teljes eladosódásáról(államháztartási hiány:5000-milliárd-FT, államadósság:42-ezer milliárd-FT) de beszélni fog arról, hogy mennyit segítettek a családokon, a dolgozókon, és a nyugdíjasokon!
Pedig aki normálisan gondolkodik, az tudja, hogy a fidesz-kdnp moslékkoalició teljesen tönkretette, és kifosztotta hazánkat!
Mert Magyarország előre megy, nem csirkefar)HÁTRA)!
Idegileg összeomlott a Fidesz-propagandista? Vállalhatatlan levélben megy neki szinte mindenkinek
@kormanyos63: Remélem, már idén bukni fog ez a mocskos, hitvány, velejéig romlott, korrupt bűnbanda a fideszmaffiával, orbánpatkánnyal, és Jurák Katával együtt!
A pöcegödör legaljára valók!!
Idegileg összeomlott a Fidesz-propagandista? Vállalhatatlan levélben megy neki szinte mindenkinek
@KisTehen: Nem támadja ezt a fideszes propagandistát a kutya sem, csak elmondják róla sokan, sok a helyen a véleményüket!
Jurák Kata egy NER, és orbáncsicska, aki hűségesen, és lojálisan kiszolgálja, és védi az orbán rezsimet, kurva sok fizetésért!
Egyigazi propagandista rezsimcsicska, aki újságírónak képzeli magát, pedig nem az, és sosem volt az!
Németh Szilárd azzal riogatja a lakosságot, hogy a Fidesz vereségével vége lesz a rezsicsökkentésnek
Szerintem ezzel a pacalzabáló ótvar Németh Szilárd nevű alakkal csak a gyerekeket lehet riogatni, akik rossz fát tettek a tűzre, ezt a mocskos dumáját normális emberek nem veszik be!
Ha lesz kormányváltás(remélem hogy igen) akkor a rezsivel kapcsolatos dolgot úgy kell átalakítani, hogy az alacsony keresetűeknek, és kisnyugdíjasoknak maradjon meg a csökkentett, államilag támogatott rezsitámogatás,a gazdagok meg fizessék meg a piaci árat, én ezt tartanám igazságosnak!
Rezsiszilárd pedig inkább fogja be az undorító pofáját!!