r_carlos
Elpuskázott szünidő Miskolcon? - Közös felelősségünk gyermekeink biztonsága!
Súlyos testi sértés kísérletének gyanúja miatt folytat eljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy fiatalkorú fiúval szemben, aki légfegyverrel lövéseket adott le a napokban Miskolcon.
Négy ember és kilenc jármű sérült
Összesen négy ember és kilenc autó sérült meg abban a közúti balesetben, ami Szerencsen, nem sokkal a körforgalom után történt a 37-es főúton hétfőn koradélután.
„Akinek drága a gyümölcs, az termelje meg magának”
A kereskedők szerint évek óta nem tudják emelni a gyümölcs árát, a vevők szerint még így is drága.
Milyen őrök lesznek, lehetnek a városőrök?
Pénteken reggel hat órakor végleg befejezték a munkát a miskolci városőrök.
Egy ló hiúsított meg egy bűncselekményt
Egy alsóvadászi portáról a napokban az eddig még ismeretlen elkövetők el akartak lopni egy több százezer forintot érő lovat.
Bundabotrány: Az MLSZ még nem vizsgálódik
A labdarúgó bundabotrány ürügyén természetesen felhívtuk a Magyar Labdarúgó Szövetség illetékesét, a jogi- és sajtóiroda vezetőjét, dr.
Válaszolt a minisztérium a felsőzsolcai “föld ügy” kapcsán
Június közepén egy felsőzsolcai földtulajdonos kereste meg a Borsod Online-t azzal kapcsolatban, hogy hosszú hónapok óta szóra sem méltatja őt az illetékes minisztérium annak kapcsán, hogy mi lesz azzal a földjével, ahol gátat építenek, ahonnan sok-sok teherautónyi földet elhordtak már.
Új helyszínek, újítások a 12. Hegyalján
Csütörtökön lerakták a Hegyalja Fesztivál területén összesen 1,1 milliárd forintból a Tisza kemping egy részén épülő 150 fős, háromcsillagos Hegy’ szálloda, valamint a fesztiválterületet körbejáró Nagy-Morotva Vízi Tanösvény alapkövét.
Bemutatkozott az új középpályás, Gallardo
Kedden elkezdődött Paco Gallardo magyarországi ,,nagy kihívása".
Drágábbá válik az ittas vezetés
Keményebben büntetnek egyes közlekedési szabálysértéseket július elsejétől.
Szeretnek hazardírozni a magyarok
A sítúrához még csak-csak, de a nyaraláshoz kevesen kötnek utasbiztosítást.
A rezidens megy, a remény marad?
Érzékelik-e megyénk két nagy kórházában, hogy „elkészülődőben” vannak a rezidensek?
Akár ötvenezer forint bírság dohányzásért!
Miskolc megyei jogú város közgyűlése 2011. április 14-én döntött a a játszótéri dohányzás tilalmáról.
Segély csak akkor, ha tiszta az udvar, rendes a ház
A miskolci testület által májusban elfogadott, úgynevezett Tiszta udvar, rendes ház rendelet alapján ellenőrizték a segély folyósításához szükséges körülményeket.
Kincset ér a pedagógusállás
Pedagógusállást találni manapság nem könnyű dolog: 4 üres helyre 272 pályázat érkezett.
Videó: Bravúros rendőrségi elfogás a cigándi Tisza-hídnál
A búzaföldeken bujkáló és menekülő elkövetőket többek között egy traktor segítségével sikerült elfogni a Cigándi Rendőrőrs munkatársainak.
NABI Sirius buszt tesztel az MVK
A Miskolc Városi Közlekedési Zrt június 15-től egy NABI Sirius típusú, alacsonypadlós, városi kivitelű szóló autóbuszt tesztel.
Figyelem, leáll a villamosforgalom a teljes vonalon két napra Miskolcon!
Teljes vágányzár június 24-én estétől 26-án éjjelig.
Jövő évtől új kártyát terveznek Miskolcon
A jelenlegi rendszer szerint már csak december 31-éig válthat olcsóbban buszbérletet vagy parkolóbérletet Miskolc Kártya tulajdonos.
Operafesztivál csúcsra járatva
Nagy siker volt a Múzeumok Éjszakája szombati programsorozata Miskolcon.
Melegfelvonulás Budapesten
Szivárványszínű zászlókkal és esernyőkkel mintegy másfél ezer ember részvételével elindult az idei Budapest Pride rendezvény keretében szervezett meleg méltóság menete szombaton délután a Hősök tere torkolatából.
Kiss Pál Tamás első tesztnapja Valenciában
Csütörtökön reggel megkezdődött a GP3 Series hivatalos tesztje Spanyolországban.
Lábakra tennék az elkerülőt is
A vízügyi főhatóság csak úgy engedi az M30-as elkerülő továbbépítését, ha azt lábakra helyezik.
Biomassza tüzelésű erőmű épül Miskolcon
Évente egymillió köbméter földgáz takarítható meg a Miskolcon felépítendő 3 megawatt kapacitású biomassza tüzelésű hőerőművel, a 780 millió forintba kerülő létesítmény alapkövét kedden helyezték el.
Sokba kerülnek a bombariadók
A közveszéllyel fenyegetőt akár milliós nagyságrendű kártérítési kötelezettség is terhelheti.
Videó: A Mizu dal “székely” feldolgozása
Fluor Tomi Mizu dalát nem lehet megunni, sorban születnek az eszelősebbnél eszelősebb feldolgozások.
Videó: Bámulatos illúzió Stockholm belvárosában!
Egy hatalmas szakadék tátong Stockholm belvárosában.
Videó: Szellemváros Szíriában
Szellemváros lett a szíriai Jisr al-Shughour, ahol az utcákon egy lélek sem jár.
Videó: Hihetetlen 11-es gól!
A kapus újjungott örömében, a csatár már majdnem sírt, amikor mégiscsak megszületett a gól!
Videó: Sírva fakasztotta a közönséget a koreai tehetség
A fiatal srácot először kinevették, de amikor elkezdett énekelni, mindenkinek tátva maradt a szája!