rücsü41

"10 éve mindenféle következmény nélkül nézem végig, ahogyan Dorottya hangot ad a politikai meggyőződésének" – Megszólalt Vidnyánszky Attila Udvaros távozásával kapcsolatban
Fősziszgazgató úr!Nem az a normális hogy művészek politikai állásfoglalásának a minősítése nem tartozik az ön hatáskörébe?Miért akarná Ön minősíteni a színészek politikai megnyilvánulásait, hiszen ön nem politikus, hanem művész ember?Úgy gondolja, hogy ma egy vezetőnél pozitívum ha nem minősíti a művészek politikai állásfoglalását , megnyilvánulásait, nem az a normális hogy az ember véleménye szabad, és azt egy másik embernek azt méltányolni kell?
Már a németeknek is szemet szúrt, hogy az Orbán Viktorhoz közel állók rendkívüli vagyonokhoz jutnak
Már nem csak a Spar panaszkodik korrupció miatt, a német befektetők is?Őket is bepereli a doktorminiszterelnökúr, vagy ők megúszhatják ha egy kicsivel többet jattolnak? Amit a németek most kezdenek látni, az az itthoniaknak már nem újság!
Az apa férfi, az anya nő – adta utasításba a Közlekedési Múzeum főigazgatója
Menczer Tamás olyan figyelmes, hogy észre vette, hogy van különbség a felesége és Magyar Péter között.Én aki nem ismerem sem Menczer feleségét sem Magyar Pétert látatlanban is ki jelentem , hogy tényleg van különbség a két ember között már a test felépítésében is. Egy szóval Menczer nem tett valami nagy felfedezést amikor észrevette a különbséget az asszonya és MP között!Lehet hogy szemfülessége,nagyszerű megfigyelő képessége miatt lett ez a pali szóvivő!
Az apa férfi, az anya nő – adta utasításba a Közlekedési Múzeum főigazgatója
A múlt század 70-es éveiben a TRVVV-nél dolgoztam, ahol egy VJ nevű igazgató dolgozott.Akkoriban ő is kiadott egy igazgatói utasítást az egészséges munkatársi kapcsolatokról, ami a férfi és a női dolgozók között kialakult barátibb kapcsolatokat tiltotta volna meg. Amikor kijött az igazgatói utasítás mi egy jót nevettünk az egészen, mert azt mondtuk hogy a mi kapcsolataink a női dolgozókkal teljesen egészségesek, és megjegyeztük , hogy az igazgató elvtársnak elmentek otthonról, mert egy ilyen igazgatói utasítás nem növeli az igazgató tekintélyét!Ez a mostani kormány szintű eligazítás sem növeli a vezetők tekintélyét!
A DK szerint Magyar Péter folyamatosan hazudik
Én a DK vezetőjének helyében nem mondanék semmit az igazmondásról , amikor maga is bevallotta, hogy nem mondtak igazat.Miért kéri akkor számon a másikon azt amit maga sem tudott betartani?
Hadházy Ákos újabb leleplezése: Kétszázmilliós óvoda hűlt helyét találta Keszthelyen
A cikkből egy kis "jóindulattal" az a következtetés vonható le, ha megépül a keszthelyi óvoda, akkor nem lehetett volna Nagy Bálint államtitkár!Csak azok emelkedhetnek ki ma akik egy ilyen mutyiban sikeresen részt vettek!Gratulálunk az "állom titkároknak" .Hogy miért tudott bennünket Románia is megelőzni a GDP és a fizetések tekintetében arra a keszthelyi eset jó példa.Ők nem lopták el az összes eus támogatást, ők arra használták fel amire adták!Milyen egyszerű ezt kimondani, de úgy csinálni, hogy abból a köz gyarapodjon már milyen nehéz.Nálunk lehetetlen!
Nagy a baj! Azonnal le kellene állítani a gödi akkugyárat
Minden akkumulátor gyárast ide telepítő állami alkalmazottat arra kötelezném ,hogy éljen Gödön, hogy megtudja hogy milyen vészt hoztak az országba!
Fiatal srácokkal izmozik Orbán Viktor – Szabolcsban fitogtatta az erejét
Rossz a szeme Miniszterelnök úr!A két srác a képen nem erős , hanem kövér és puhány!Ha ez az erő ami a FIDESZ-szel van , nem sokra mennek a fekve nyomás , vagy az erő emelés sportágakban!Súlyban igen, ott már a három mázsa felett jártok jóval, de az nem az erő!Súlyosak vagytok Ti ott hárman ,de nem erősek!
Olyan útra lépett a kormány, amitől megugorhat a fizetésünk
A cikk azon megállapítása hogy van hová fejlődnünk, valóban igaz!
Jeszenszky Géza: Nem gondoltuk, hogy olyan kormányunk lesz, amely szerint el kell foglalni Brüsszelt
Ezt a marhaságot csak Orbán Viktor képzelte el.Elfoglalni Brüsszelt még a kalandozások korában sem volt minden napi cselekedet, de most hogy azóta már az államiság kifejlődött minden országban egyenesen hőbörgés ez a kijelentése Orbánnak!
Ciki! Szentkirályi nagyot akart ígérni – Csak nem sikerült
Ez a főpolgármester jelölt vagy nem képes figyelni, vagy szellemileg retardált, már ígérni sem tud, mert olyanokat ígér ami már meg van!Alexandra!Nézz már magadba és fordulj vissza az úton amin elindítottak!
A Kúria másodszor is kimondta, hogy lehet népszavazást tartani a kiemelt beruházásokra vonatkozó törvényről
Miért kellett a Kúriának kétszer is kimondani ,hogy lehet a kiemelt beruházásoknál népszavazást tartani?Egyszer nem volt elég ,a kormány nem akarta betartani a Kúria ítéletét?Az is lehet hogy ennek a kormánynak mindent kétszer kel elmondani és leírni egy döntést, vagy Orbán nagyot hall és csak akkor ért a szóból ha azt kétszer mondják el neki?Olyan mint egy kis gyerek aki az anyja szavát nem hallja meg és az anyja azt mondja neki, hogy "Neked mindent kétszer kell mondnom!"De az is lehet hogy Orbán szerint egy jogállamban a bíróságoknak mindent kétszer kell megvizsgálni és kétszer kell egyforma döntést hozni , csak az ilyen ítéleteket kell végrehajtani.Ez az I"Orbán lex " első paragrafusa.
Magas rangú politikus teregetett ki belsős információt a Magyarországon szolgálatba álló kínai rendőrökről, erre számíthatunk, hamarosan megtörténik
Nem csorbult a szuverenitásunk azzal,hogy a hatalom kényszer intézkedéseit más ország rendőrei is elvégezhetik az országunk területén belül.Mi a biztosíték arra, hogy a kínai rendőrök magyar embereket nem vegzálják, igazoltatják , ellenőrizik?Semmi, és ez a baj!
Az apa férfi, az anya nő – adta utasításba a Közlekedési Múzeum főigazgatója
A főigazgató úr úgy gondolta hogy ha mint egy papagáj elismétli az orbáni szöveget akkor talán jó úton tartja a dolgozók nemi irányultságát, mert a munkáltatónak joga van ahhoz hogy a dolgozói helyes nemi magatartást tanúsítsanak.A perverzek ezután is csak titokban végezhetnek szexuális gyakorlatokat!Nem múzeumba való a helytelen magatartás, és a főnök vigyáz arra, hogy még gondolatokba sem merüljenek fel helytelen dolgok!
A CÖF olyat húzott, ami már a követőit is kiakasztották
Lehet hogy a felháborodásuk oka az hogy a pénz nem hozzájuk érkezett!Szokva vannak ahhoz, hogy minden pénz , vagy az is lehet hogy a pénzek legtöbbje hozzájuk érkezik, és most meglepődtek azon ,hogy vannak még mások is a Földön rajtuk kívül!
Aki eddig nem volt allergiás, most az lesz: Karácsony Gergely a fővárosi gaztengert méhlegelőnek kereszteli át
Valószínű, hogy az átnevezést Karácsony Orbán Viktortól tanulta, mert ő sem mondja ki a megszorítás szót, csak annak szinonimáit !Hát így tanulnak az urak egymástól!
Mi történt? Pataky Attila nem a Fidesznek kampányol az EP-választásra – Kortesbeszédet tartott az EDDA frontembere
Pataky mint külföldi más országok belügyeibe , választásába nem avatkozik be?A Szuverenitásvédelmi Hivatal ehhez hozzájárult, vagy majd a vereség után vonja eljárás alá Attilát?@lampa laz: Lehet hogy egy év múlva tőlük fog a mi Viktorunk kölcsönkérni?Nem lehetséges ez a variáció?
Máris szakított Magyar Péter pártjával az erzsébetvárosi polgármester-jelöltjük, inkáább mégsem a Tisza Párt színeiben indul
Ez az ember egy igazi politikus!Egy napig sem bírta ki hogy álláspontján, hogy kinek a támogatásával indul , máris megváltoztatja!Erre az emberre nagyon oda kell figyelni, mert semmiben nem különbözik azoktól akik mai is politizálnak!
Dől a lé a volt köztársasági elnök köré! Havi öt millió forintot kapnak Novák Katalin segítői
Látom csípi a szemét a hozzászólók egy részének ,hogy Novák Katalin mennyi juttatást kap az államtól.Nem hiszem ,hogy végig gondolták ,hogy milyen gazdagon megjutalmazza őt az állam mert ezeket az embereket, mert vannak még jó néhányan a mi szegény ,tőke hiányos országunkban akik azonos mértékű juttatásokat kapnak, de felháborodni csak N.Katinkán szoktak az emberek.Itt van S,Pali Bácsi a nemzet sportolója, vagy Á.János a nemzet horgásza és környezetvédője.Náluk nem borult ki a bili, pedig őket is a nemzet tartja el úri módon.Mi lenne ha a jogszabályt változtatnák meg az urak és a hölgyek, akik a parlamentben szokták a délutáni sziesztájukat elvégezni?Mi lenne ha azt mondanák, hogy a juttatások csak 65 év felett járnak és csak akkor ha nem kényszerült lemondani az állam elnöke?
Orbán Viktor kikelt magából a Kossuth Rádióban: "Nem ebben állapodtunk meg, nem erről volt szó!"
Mi ez a királyi többes szám?Nem ebben állapodtunk meg mondja a" Király", pedig nem is ő állapodott meg, hanem egy baloldali kormányfő népszavazás után.Ezt a szöveget én is elmondhatnám,"Viktor nem ebben állapodtunk meg," ha nem abban hogy együttműködünk!Érted , együttműködünk, és nem azt vállaltuk amit Te csinálsz, hogy a 27 tagállam, közül egyedül Te akasztgatod kis vas rudacskákkal az EU kerekeinek a forgását!Nem gondolkoztál még el azon, hogy hogy lehet az hogy csak egyedül vétózol , és addig gyakorold ezt , hogy a szervezet azon gondolkodik ,hogy hogyan tegyen e miatt taccsra, hogy ne számítsunk már semmit ebben az európai szövetségben.Ezt éred el nem pedig azt ,hogy az európai párt családok az oldaladra állnak, és majd kisöpritek, vagy ahogy fellengzősen fogalmaztál ,elfoglaljátok Brüsszelt!
Szentkirályi Alexandra megelőzte Vitézy Dávidot egy friss kutatás szerint
Mindenki tévedhet, és akik SZ.Andreára szavaztak azok meg főként!Ezek akik Sz.Andreában látják ma megváltót, bizonyára becsukták a fülüket és a szemüket , mert nem akarták látni a különbséget a két választható ember tulajdonságai között!
Magyarországon ma egypárti és egyszemélyi uralom van, és ha nincs demokratikus választás, csak fájdalmasabb gyógymódok jönnek számításba
Tóth Gábor könyvének címévem , annak a megállapításával , hogy ez ami itt van nálunk az nem demokrácia, teljes mértékben egyetértek.Ahol a kormány feje ellenőriz minden hatalmi ágat, és hatalmi ágak nem önállóan működnek és nem korlátozzák egymást ott nem lehet demokrácia!Ma az országban minden hatalmi ágat az államigazgatás feje a kormány és annak vezetője ellenőriz, minden döntés egy ember Orbán kezébe összpontosul, így demokratikus működésről szó sincs.Ebben az országban nincsenek fékek és egyensúlyok rendszere, így egyik hatalmi ág , az államigazgatás a többi hatalmi ág fölé nő , azok működését szabályozza ellenőrzi, és a másik hatalmi ág működésébe minden további nélkül beavatkozik ott nem lehet demokratikus működésről beszélni.Az egész állam nem a hatalmi ágak megosztásának alapján működik , autoriter hatalom van az országban , azaz egyszemélyi hatalom uralkodik, és minden állami és egyéb szerv ennek a hatalomnak a működése érdekében dolgozik!Festheti magát kékre , vagy pirosra Orbán Viktor ő egy majdnem diktátor csak még nem nevezi és nevezteti magát diktátornak, mert annak olyan peioratív jelentése van.
Bosszú miatt rúghatták ki Udvaros Dorottyát a Nemzeti Színházból
Csak megjegyzem, hogy Udvaros Dorottya észrevételeket tett a Nemzeti Színház igazgatójának és főrendezőjének a munkájára, mert azt hitte hogy Orbán igazat mond, és véleménye miatt nem szüntethetik meg a munkaviszonyát!Udvaros a nemzet elismert színésze volt , nem kellett a Nemzetinek.A Nemzetinek olyan ismeretlen nem az országban született művészek sorsát kell egyengetni, akik a főrendező és főigazgató ,miden élet szerűtlen, életre veszélyes utasításait végrehajtják , veszélyeztetve életüket és testi épségüket, mert az úr , a Vidnyánszki így képzelte az ő szerintem nem egészen épp elméjében.Most az üzemi balesetet szenvedett emberek bizonyára azt mondogatják, hogy fantasztikus ötlete volt a főigazgató úrnak,mert a kutya sem vonta őt felelősségre, hogy két színésze megrokkant mert sérüléseket szenvedett. de ez az ürge mondja meg ,hogy kidolgozhat a színházba, aki a rábízott emberek életével kísérletezik, játszik!Miért nem figyelt jobban a színész, miért volt véleménye az Udvarosnak?Hanem lett volna , semmi baj, ma is a Nemzetiben dolgozna.
Maruzsa Zoltán: cél a köznevelés digitalizációja
Maruzsa úr!A cél nem a köznevelés javítása?Mert az olyan jó volt, hogy minden normális ,tehetős ember nem az állami oktatásba viszi a gyermekét?
Orbán Viktor legújabb ellenségei a benzinkutasok, szkanderezést emlegetett velük kapcsolatban
A buta magyar nem arra jött rá hogy Orbán Viktor nyerészkedik az autósokon?Az 50%-os forgalmi adó az üzemanyagokon nem a nyerészkedés egyik formája, azt nyugodtan elviselik az autósok, őket csak az bosszantja, hogy a kút tulajdonos a kereskedésen akar keresni valamicskét, mert ingyen nem akar dolgozni?Azt gondolják biztos, hogy a szocializmusban élünk, és senki ne keressen az ő üzemanyagikon.Ha kell, mert a kormány úgy mondja, viseljen veszteséget a kereskedésen, de ne ő hanem aki eladja az árút!Milyen furcsa világot élünk, rá kényszerítik a kereskedőt a vesztesség termelésére, ha nekünk kevés a hasznuk az üzemanyagon , aki eladja annak legyen vesztessége!!Már erre is ad az állam, sőt ha valaki nem fogadja ezt a döntését szeretettel, akkor annak annyi! Hát bizony ez a "mi" kormányunk!t
Hatalmas veszteséggel zárta az évet a Gazprom
Ez a vesztességes cég akarja szponzorálni a Fradit?Nem tönkre akarja tenni a csapatot, mert a fradisták voltak korábban az oroszok legnagyobb ellenségei és most így akarnak bosszút állni?A Szuverenitásvédelmi Hivatalnak meg kellene ezt a szponzorációt vizsgálni, mert nekem ez az ügylet nagyon gyanús!Még egyszer mondom nagyon gyanús!
Szentkirályi fűkaszát ragadott, majd beleszaladt a pofonba
Fel vagyok háborodva!!!Hogy lehet főpolgármester jelölt aki nem ismeri fel a területet ,hogy az méh legelő, és ott nem szabad kaszálni.Egy biztos , hogy Szentkirályi Alexandrának nincs diplomája méh legelőből, és ezért nem állt jól a kézi fűnyíró!Méh legelő diploma nélkül lehet vezetni egy várost?Mit szólnak a méhek?
Nagy Márton: Magyarország összeköti Kínát és a Nyugatot
VBalakik , akik már rég óta figyelik Európát és Kínát, Szóltak Marcinak, hogy Te Nagy Marci nem veszed észre hogy Európa és Mína szét szakadt, nincs összekötve!Kösd már össze , légy szí'!