scubi
Így „nyomorognak” politikusaink - érdemes tanácsot kérni tőlük, hogyan csinálják!
Furcsa, hogy sem országunk, sem fővárosunk állapota nem tükrözi, hogy ennyi „pénzügyi zseni” fáradozik tágabb és szűkebb környezetünk felvirágoztatásáért.
Elfogták a szorgos betörőpárost - egyikük alig 14 éves
A két gyanúsított - aki közül az egyik még alig múlt 14 esztendős - adataink szerint az elmúlt év ősze óta Deszken, Algyőn, Kübekházán, Szegeden és Szentesen látogattak meg elsősorban boltokat, kocsmákat, ahonnan a készpénz mellett különféle árucikkeket is magukkal vittek.
Hoppá! Kitiltják a diszkókból a 14 év alattiakat
A 14 év alattiaknak megtiltják, hogy a rendezvényeken részt vegyenek, a 14 és 18 év közöttieket pedig nem engedhetnék be, ha részegek.
Csak a szokásos: zsaroltak a cigánykölykök
Megzsaroltak egy gyereket - így jutott be egy székesfehérvári házba három cigány tolvaj kedden.
Sajátos elrettentés: elengedték a kislányát kalapáccsal agyonverő „anyát”
Kiengedték az előzetes letartóztatásból Ő. Brigittát, aki barátjával együtt kalapáccsal agyonverte újszülött kislányát.
Bűnszervezet működött az APEH Közép-Dunántúli Regionális Igazgatóságán
Már 26 gyanúsítottja van annak a nyomozásnak, mely az APEH Közép-Dunántúli Regionális Igazgatóság több munkatársát és néhány vállalkozót érint.
Beck Reisen: megtévesztés, csőbe húzás, átverés?
Az elmúlt hetekben számos bejelentés, panasz érkezett bűnügyi portálunkhoz a Beck Reisen Kft. (Győr), valamint a Beck-cégcsoport tevékenységével kapcsolatosan.
Borzalom! Csak erős idegzetűeknek: szervkereskedelem kormányszinten
Már több mint egy hónapja tartja izgalomban a szerb, a koszovói és az albán közvéleményt egy, az Európa Tanácsnak készült jelentés.
„Új” ország: százmilliókért vesz tanácsokat a Tarlós vezette főváros
Öt konzorciummal 200 millió forintos tanácsadói szerződést kötött a Fővárosi Önkormányzat.
„Nem polgártárs, hanem prédára járó állat emberi alakban” - egy ma is időszerű 1908-as elemzés a cigányokról
„Amíg embereknek nézik és nem dúvadaknak e kóbor emberi állatokat, addig nem is férnek életterük közelébe” , a cigány „nem polgártárs, hanem prédára járó állat emberi alakban", "kipusztításukról külön törvényt kell hozni” - ilyen megállapítások olvashatók alább található lapszemlénkben.
Lengyelország: nem léphetnek be a romák bizonyos szórakozóhelyekre
Kidobják a romákat a poznani bárokból.
Elűzhetik Lakról a gyilkos cigányszörnyetegeket
Nincs maradása Lakon annak a négy gyereknek, akik a gyanú szerint megölték K. Ica nénit (†81). Bár a jelek szerint a tini gyilkosok fiatal koruk miatt büntetlenül ússzák meg tettüket, a falu haragját mégsem kerülhetik el.
Ki akarta lökdösni a rendőrt a szórakozóhely módosított tudatú tulajdonosa
Egy hajdúdorogi szórakozóhely tulajdonosa megpróbálta megakadályozni a rendőri intézkedést szombaton reggel - közölte Vezendi Jánosné, a hajdú-bihari rendőr-főkapitányság szóvivője.
Rettenetes! Újabb idős asszonyt raboltak ki és égettek meg az állatias cigányok
Nemrégiben beszámoltunk arról a rettenetes bűncselekményről, amelynek áldozatai Dopeman idős nagyszülei voltak.