@csak úgy...: Szegény Safranek. Mondtam én neki, hogy egy iskola biológiai szertárában fogja végezni. Ennek az ökörnek meg mondtam, hogy hentesbolt lesz a vége.
Ugyanaz történhet meg, mint Mussolini esetében. Egyiknek az orrát találták el, a másiknak a fülét, a merénylet által kiváltott részvét pedig totális fasiszta diktatúrához vezetett. Ez a párhuzam rámutat arra, hogy a merénylet elítélése mellett a demokratáknak vissza kell utasítaniuk azt, hogy Trumpra ezért lőttek rá, s Trump veszélyére továbbra is inteni kell. A párhuzam arra a hazugságra is rámutat, miszerint Isten mentette meg Trumpot, hogy a golyó csak a fülét találta el. Ez esetben Isten segítette meg Mussolinit is, hogy az ő tettese csak az orrát sértette meg? Isten akarta volna az olasz fasiszmust, Mussolini diktatúráját? S ha Trump tényleg diktátor lesz ennek következtében, azt Isten akarja? Ha már természetfölötti beavatkozást keresünk a történtekben, mi inkább azt gyanítjuk, hogy az ördög ugyanazt ismétli meg, mint amit Mussolini esetében. Ugyanaz játszódik le, s ha ez a hangulat megmarad, az majdnem olyan, mintha a demokraták felkérnék Trumpot a Fehér Ház elfoglalására, a demokrácia megsemmisítésére és a diktatúra bevezetésére. nepszava.us/kiserteties-parhuzamok-ahogy-trump-fulet-ugy-mussolini-orrat-talaltak-el-a-merenylet-segitette-a-fasiszta-diktatura-kiepiteset/
Egy ilyen összeröffenés nem derült égből villámcsapás. Már előre tudható volt mikor lesz. Aki olyan hülye, hogy előtte elindul nyaralni, az magára vessen. Tehát nem volt váratlan.
@Feller_Peti: Látom rólad már az orvosok is lemondtak, hogy még mindig nem vagy zárt osztályon, sőt az Állatkert sem tart rád igényt, annyira veszélyes vagy. Agyhúgyköves barom.
@Feller_Peti: az amerikai liberális baloldal számára semmit nem jelent az a sok százezer Ukrán és Orosz emberélet.
Ezt a faszságot te most meggyőződésből ]rtad vagy a propaganda sugallta? Kezeltesd magad te idióta, de addig se menj a napra.
"...a támadásért egyelőre egyetlen fegyveres szervezet sem vállalt felelősséget.
...
A támadást az ország Afganisztánnal határos északnyugati területén tevékenykedő iszlamista tálib milícia egyik szakadár csoportja vállalta magára."
Ez az ürge komplett elmebeteg. Meg a becsicskult összes lakájmédia, beleértve már az rtl-t is. Ahol a híradók 90%-a ennek a másik elmebetegnek az éltetéséről szól.
A merénylő többet ártott a demokratáknak, mint Trumpnak, akinek a füle sérült meg, mert érezhetően lebénultak, miután maguk is a merénylet hatása alá kerültek. Trump akkora hős lett, mintha valami nagy tettet hajtott volna végre, olyan mártírt csináltak belőle, ami elnémított mindenkit, ami óriási hiba. Ezt nem lehet megengedni. Nyilván el kell telnie egy kevés időnek, amíg ki lehet mondani, hogy Trumpot szabad és kell kritizálni, és el lehet róla mondani, hogy veszélyt jelent a demokráciára, mert a demokrácia megdöntésére készül. Trump egy fasiszta diktátor, aki nem lett más attól, hogy ismeretlen okból valaki le akarta lőni. A veszély nem lett kisebb, csak nagyobb. Különösen, hogy Istennek tulajdonítják, hogy a lövés nem talált, csak a füle sérült meg. Ezt Isten beavatkozásának tekintik, mintha Isten így akarta volna megvédeni Trumpot, hogy ő legyen az elnök. Ha már természetfölötti forrásokat keresünk, mi inkább ördöginek látjuk az egész merényletet, az elkövetőt is, és amire használják a merényletet, azt is. nepszava.us/a-republikanusok-a-trump-elleni-merenyletre-hivatkozva-el-akarjak-nemitani-a-demokratakat/
nepszava.us/kiserteties-parhuzamok-ahogy-trump-fulet-ugy-mussolini-orrat-talaltak-el-a-merenylet-segitette-a-fasiszta-diktatura-kiepiteset/
Ezt a faszságot te most meggyőződésből ]rtad vagy a propaganda sugallta? Kezeltesd magad te idióta, de addig se menj a napra.
www.kepfeltoltes.eu/images/2024/07/17/321csapad_k24.jpg
"...a támadásért egyelőre egyetlen fegyveres szervezet sem vállalt felelősséget.
...
A támadást az ország Afganisztánnal határos északnyugati területén tevékenykedő iszlamista tálib milícia egyik szakadár csoportja vállalta magára."
Újságírás felsőfokon á la index
www.kepfeltoltes.eu/images/2024/07/17/864kokotomi.jpg
www.met.hu/idojaras/humanmeteorologia/uv-b/mert_adatok/
nepszava.us/a-republikanusok-a-trump-elleni-merenyletre-hivatkozva-el-akarjak-nemitani-a-demokratakat/