termal
A világ leggyönyörűbb törökfürdői
A keleti fürdőkultúra emlékeit idéző varázslatos és mesebeli törökfürdőkbe, azaz hamamokba kalandozunk.
Nemcsak ízt ad – hét érv a só mellett
A só a szervezet egészséges működéséhez nélkülözhetetlen alapanyag, ráadásul nemcsak elfogyasztva, de különféle kezelések részeként is nagyon hatékony lehet.
A festői Svájc, amit muszáj látni – bámulatos képek
A világ egyik leggazdagabb országában 23 méter magas vízesést, 23 km hosszúságú gleccsert, 72 vízeséssel rendelkező festői völgyet ugyanúgy találunk, mint hihetetlen panorámás szállodákat.
Előzzük meg a refluxot és a gyomorégést!
A reflux leggyakoribb tünete a gyomorégés, amely jellemzően a nem megfelelő étkezési szokások miatt alakul ki, ezért érdemes odafigyelni a táplálkozásunkra, hogy csökkenthessük a panaszokat.
Ezek a gyümölcsök szolgálják legjobban az egészséget
Amellett persze, hogy nagyon finomak, az alábbi gyümölcsök a legjobb immunerősítők, gyulladáscsökkentők, jó hatással vannak a koleszterinszintre, és még a bőr szépségéért is felelnek.
Meseszép szökőkutak a világ minden tájáról
Míg korábban az ivóvíz biztosítása volt a feladatuk, manapság inkább már csak esztétikai szerepet töltenek be a szökőkutak.
Hidegvizes kúra: a középkor után újra bíztak benne
A több évszázados hanyatlás után a fürdőkultúra a 18. században, a gyógyászat fejlődésével kapott ismét erőre, eleinte hidegvízkúrák formájában.
Félelem nélkül: felnőtt fejjel is megtanulhat úszni
Aki nem tanult meg úszni, fantasztikus élményt hagy ki az életéből.
Az izomlázat nem megelőzni, hanem kezelni kell
Izomlázra masszás ?
A legjobb családi programok Hévízen és környékén
Hévízre készül a család és a programot a szokásos fürdőzésen kívül még kiegészítenék néhány jó kis kalanddal?
Jógázzunk, de hogyan?
Jóga fajták bemutatása. Hogyan válasszunk jóga órát. Milyen jóga típusok vannak?
Nyolc meggyőző érv a rendszeres úszás mellett
Túl azon, hogy remek kikapcsolódást, testi és lelki felüdülést és akár egy jó családi programot is jelent, az úszás nagyban hozzájárulhat egészségünk megőrzéséhez is.
Ivókúrák: hol és hogyan gyógyítanak?
Betegségek megelőzésére, gyomor- és bélműködés javítására, emésztés segítésére is alkalmazhatunk több hetes ivókúrákat, amelyeket a vizek ásványi anyag tartalma szerint különböző kategóriákba sorolhatunk.
Elűzi a stresszt és erősíti az immunrendszert – a jó talpmasszázs titkai
Mire jó a taplmasszázs? Hogyan maszírozzuk talpunkat otthon?
A világ legmagasabb vízicsúszdái
Szereti a száguldást, a modern vízicsúszdákat és a csodás panorámát?
Hatékony harc a narancsbőr ellen akár otthon is
Van, aki narancsbőrnek hívja, van, aki túrónak csúfolja, de olyan is akad, aki használt szivacshoz hasonlítja.
Bámulatos medencék a semmiben lógva
A legmodernebb medencék manapság üvegfalúak.
Ízületi panasztól a migrénig: 7 eset, amikor segít az akupunktúra
Az akupunktúra lényege, hogy apró tűkkel hatolnak be a bőr rétegeibe és meghatározott pontokat ingerelnek vele. Nem is gondolnánk, milyen hatásos kezelése lehet ez a betegségeknek.
Horvátország legszebb látnivalói
Mi van a tengerparton és a csevapcsicsán túl, ami megfogja az embert Horvátországban?
Európa gyönyörű helyszínei, amelyekről talán nem is tudta, hogy léteznek
Szereti a különleges, régi európai városokat?
El tudna aludni oroszlánbőgés mellett? 7 hihetetlen faház hotel a nagyvilágból
Ahol a fák lombkoronái között térhetünk nyugovóra, ott merülhetünk el igazán a természetben.
Legjobb gyógynövények az allergia ellen
A természet furcsa fintora, hogy van, aki épp a csalánra vagy az útifűre allergiás, míg másra jótékony hatással vannak e növények.
Császár lett a lebénult gyerekből: a Hévízi-tó legendái
Tudták, hogy az UNESCO által védetté nyilvánított Hévízi-tó a világ legnagyobb vízfelületű melegvízű, biológiailag aktív gyógytava?
Tuti tippek a zsírégetéshez
Annak érdekében, hogy jó formába kerüljünk a nyárra, össze kell hangolnunk étkezésünket a rendszeres mozgással. Erre adunk pár hasznos tippet, amik közül jó párat nagyon egyszerűen kivitelezhetünk.
Káprázatos látvány: fehér városok a vízpart mellett
Gondolkozott már azon, vajon miért fehérek a házak Santorini szigetén?
Nem maradna végre csendben? - Ezt tegye, ha a masszőr folyton dumál
Volt már dolga olyan masszázsterapeutával vagy kozmetikussal, aki egyszerűen nem bírta abbahagyni a dumálást?
El sem hinné, mi mindenre jó a méz
A méznek számtalan felhasználási módja van, ezek közül szedtünk össze néhányat.
Így lesz könnyed a reggeli edzés is
Ha megfogadja tippjeinket, könnyebb lesz a reggeli edzés. Két remek turmixot is ajánlunk, hogy ne kelljen üres hassal sportolnia.
Emiatt a 10 dolog miatt hasznos a meditáció
Egyszerűen művelhető, folyamatosan fejleszthető, gyakorolható, méghozzá teljesen ingyen.
Híres fürdők híres vendégei
Magyarország termálfürdők tekintetében igazi legendának számít a világon.