vaslady

Angelina táncórára íratta be a lányait

Angelina Los Angelesben egy tízrészes balettkurzusra íratta be két lányát, Zaharát és Shiloh-t.

Gwyneth Paltrow és Chris Martin: elválnak útjaik

A házaspár tavaly óta egyre kevesebb időt tölt együtt

Fullánkos gyilkosok - Az allergia e fajtája ma már gyógyítható

A méh-és darázsméreg allergia a legritkábban előforduló allergiás betegség, amely akár halált is okozhat.

Monumentális búcsú Michael Jacksontól

A pop királyának temetése legalább olyan figyelemre méltó volt, mint az élete és munkássága.

Jordan elveszítheti a gyermekeit

Jordan, azaz Katie Price elsősorban arról ismert, hogy szeret részegen, polgárpukkasztó öltözetben bulizni, illetve pasikat felszedni.

Játékötletek gyermekeknek elektromos ketyerék nélkül

Ne csak a tévé, az internet, meg a playstation előtt üljenek a gyerekek, remekül lehet játszani a szabadban is.

Helena Bonham Carter és kislánya, Nell vásároltak

A színésznő és 18 hónapos kislánya, Nell Londonban vásároltak.

A kiválóság tíz titka

A siker meghatározott tényezőkön alapszik, amelyeket a pszichológia, az emberi lélektan is vizsgál.

Teljesítsd be vágyaidat!

Minden embernek vannak vágyai és álmai, de sokszor eltemetik őket a tudatuk mélyére, mondván, hogy úgysem sikerül valóra váltaniuk azt.

Nyári napközis tábor a Millenárison

2009. június 15. és augusztus 14. között várnak minden 6-14 év közötti kalandvágyó gyermeket hétfőtől péntekig 8.00-17.00-ig.

Szenzációs sikere volt a Bébi Kurír babakocsis futásnak

Június 13-án ünnepelték az új köntösbe öltöztetett Bébi Kurír újság nyári számának megjelenését.

Benedek Tiborék második gyermeke Magyarországon születne

A vízipólós és családja Milánóban élnek, mert Benedek Tibor jelenleg ott játszik.

Ashlee Simpson-Wentz magával viszi a fiát a munkahelyére

A nyolchónapos fiúcska hamar megismerkedik a showbiz világával, mert édesanyja magával viszi őt a Melrose Place sorozat forgatási helyszínére.

Tori Spelling gyermekkönyvet ír

A Beverly Hills 90210 szereplője két nagysikerű önéletrajzi műve után újabb műfajban próbálja ki magát: ezúttal gyermekkönyvet ír.

Pedofília = "a gyermek szeretete"

A pedofília görög eredetű szó, jelentése: " a gyermek szeretete".

Allergiások nyaralása-hegyek, tengerpart, barlangterápia

Az allergiás beteg számára nagy odafigyelést jelent a nyaralás megszervezése.

David és Victoria Beckham tizedik házassági évfordulójukat a Necker - szigeten töltötték

A sztárházaspár a jeles évfordulót a Karib-tenger egyik kis szigetén tölti három fiukkal.

Anya,nő és feleség egy személyben

Mikor vagy anya, mikor feleség és mikor nő?

A konyhai tűz eloltása - Videók

Nézd meg a videót és küldd tovább a linket ... ÉLETET MENTHET!

A tökéletes nyári vacsora: cukkini, újkrumpli, meg egy kis paradicsom

Aki egyszer kipróbálja, sokszor készíti majd vacsoraként a két nyári ételt.

A NULLA forintból üzemeltethető készház!

Szeretnéd, hogy a lakásod nyáron hűvös, télen meleg legyen?

A Mezőtúri kistérség értékei

A Berettyó-Körös Többcélú Társulás fotópályázatot hirdet hivatalos, illetve amatőr fotósoknak egyaránt.

Allergia Nap; Mindenki lehet allergiás

Ingyenes szűrővizsgálatokkal, tanácsadással, szórakoztató programokkal várja az érdeklődőket július 5-én vasárnap a Magyar Allergológiai és Klinikai Immunológiai Társaság a Városligetben.

Legyünk fittek - Mozogjon együtt a család!

Amíg a szakértők a felnőtteket napi 30 perc közepesen intenzív mozgásra bátorítják - mint például a gyaloglás - egy héten legalább 5 alkalommal, addig a gyermekeknek napi legkevesebb 1 órányi mozgásra van szükségük.

Kurvaélet

Havas Henriket senkinek sem kell bemutatni, sőt közömbösen sem lehet mellette elmenni.

Angyalok kísérnek minket

A két szerző már évek óta gyógyít angyali segítséggel.

Meditációk angyalkártyával

A könyv bemutatja az angyali rendeket és a hozzájuk tartozó angyalokat, és azt, hogy miként is tudnak nekünk segíteni.

Talen-A Válaszok Könyve

Bizonyára voltál már olyan helyzetben- talán most is olyan helyzetben vagy- amikor kerested a választ, mert döntened kell/kellett egy fontos helyzetben.

Jóskönyv - Müller Péter

A Ji King a többezer éves kínai kultúra legfontosabb része, megteremtette a jelenleg ismert kínai kultúra alapjait.

Britney Spears férjhez megy

A pop hercegnője újra szerelmes: jelenleg menedzserével Jason Trawick-kel jár, aki már megkérte a kezét is.