Annyira ellen akartam állni, de nem sikerült. Egyszerűen nemhogy ömlenek az Apple-Samsung per körüli hírek a különféle Apple-oldalakról, de egyenesen tűzoltófecskendővel nyomatják a pofánkba a részleteket. Néha egy-egy érdekes részletet kimazsolázunk majd, ahogy tettük eddig is, de túlzásokba nem esünk. Az viszont szerintem érdekes, hogy a licencmegállapodás, ami nem jött végül létre az Apple és a Samsung között (és ami végül a perhez vezettt), létrejött többek között a Microsofttal. Boris Teksler, az Apple szabadalmi igazgatója (ilyen is van) azt állította, hogy több céggel is megállapodtak a legfontosabb licencszerződésekről, többek között a redmondiakkal is sikerült aláírni az Apple-szabadalmak használati feltételeit. Ezek között volt az a kitétel, hogy a Microsoft nem készíthet klónokat a szabadalom felhasználásával. Ezért lehet, hogy a redmondiak eddig vártak egy saját tablettel, hiszen a Surface már kevesebb dologban hasonlít egy iPadre, mint amennyiben különbözik tőle - nyilván az operációs rendszernek is köszönhetően. Viszont az erőviszonyokat szépen mutatja, hogy még az sem kapott engedélyt a Samsungéhoz hasonló készülékek gyártására, aki egyébként licencjogokat kapott a szabadalmakhoz. Ezek után lépett jogi útra az Apple.
A Microsoft licencelt az Apple-től, a Samsung nem
Forrás:
Appleblog
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 19., 12:03
Komáromig jutott a Verőcénél halálos vízibalesetet okozó szállodahajó, ott állította meg a rendőrség: Ketten meghaltak, öten eltűntek
Itthon
- 2024. May 19., 12:21
A napszemüveges Magyar Péter ezt üzente pünkösd vasárnap követőinek
Itthon
- 2024. May 19., 10:20
Lázár János így tért ki a válaszadás elől, amikor a orosz hackertámadásról kérdezték – videó
További ajánlatok
Sport
- 2024. May 18., 13:51
Horribilis összegért cserélt gazdát a szalvéta, amellyel a 13 éves Messi szerződtetésére vállalt kötelezettséget a Barcelona
Itthon
- 2024. May 19., 11:11
Halálos hajóbaleset Verőcénél: Szállodahajó ütközött össze egy kisgéphajóval, ketten meghaltak, és öten eltűntek
Itthon
- 2024. May 18., 08:25
Csak győzze követni – Jégeső után napsütés
Új hozzászólás