Nem sokkal az előző eset után az Apple ismét használta a mágikus fegyverét, és távolról letiltotta az összes OS X-en a Java böngésző pluginját. Az ok hasonló a múltkorihoz: találtak egy súlyos biztonsági rést a nemrég frissített szoftverben. A módszer is ugyanaz: az operációs rendszerben az Xprotect anti-malware rendszer segítségével átírták a Java plug-in kötelezően teljesítendő minimum verziószámát. Az 1. 7. 11. 22-re frissült, miközben az Oracle csak az 1. 7. 11. 21-et adta ki. Vagyis mihelyt a Java frissül a következő verzióra, ismét elérhető lesz a Java a böngészőkben, addig viszont nuku. Az Apple malware-ekhez való hozzáállása a 600 ezer Macet érintő Java-hiba felbukkanása óta merőben megváltozott. A kézlegyintés helyett most láthatóan azonnal reagálnak, a biztonsági résekre kapásból tiltanak, és a külső szoftver készítőjének saját hatáskörébe tolták a frissítések eljuttatását a felhasználókhoz. Legutóbb megkérdeztem tőletek, titeket megnyugtat-e ez az eljárás, vagy inkább megrémültök az irányítás elveszítése miatt. Több mint 1500-an válaszoltatok, 40 százalékotok megnyugodott, 43 százalékotok viszont megijedt ettől a bánásmódtól. forrás: Appleinsider

Forrás: Appleblog
RSS tartalom, A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.