A Digitimes írt arról, hogy a kisbb okstelefongyártók után az Apple és a Samsung is bevezeti 2013-ban a vezeték nélküli töltést a zászlóshajó modelljeikbe. Az informátorok szerint a Samsung a készülékre pattintható külső tokban gondolkozik, míg az Apple beépített megoldást keres. 2008 óta, amióta az Appleblogot írjuk, napirenden van a vezeték nélküli iPhone-töltés jóslata. Sőt egy cég már akkor is gyártott külső tokot, amivel iPhone-t, iPodot, BlackBerryt lehetett tölteni egy fémtányérra helyezve. Tavaly már olyan videót is láthattunk, ami házi barkácsolással beapplikálta az iPhone 4S-be a vezeték nélküli töltést: Lightning Az Apple nyilvánvalóan megvizsgálta a lehetőséget, és elvetette, öt év alatt piacra dobták volna a saját megoldásukat egy létező, kiskereskedelemben kapható technológiára. Sőt, Phil Schillert meg is kérdezték tavaly, miért nincs vezeték nélküli töltés az iPhone-hoz, mire azt válaszolta, nem látják a megoldásban a kényelmi faktor gigászi emelését, mivel a dokkolót így is be kell dugni a falba. Én sem igazán érzem, hogy sokkal kényelmesebb megoldás lenne ez. Az autóban elhelyezett töltőtálca esetében érteném. Vagy mondjuk ha otthon letehetném bármelyik asztalra a telefont tölteni, azt mondanám, oké. De így szerintem ez csak a kis telefongyártókat teszi szexibbé, semmi másról nincs szó. De ha valaki használja, és azt mondja, ez a jövő, ne hallgassa el a véleményét.
Vezeték nélkül tölthetjük a következő iPhone-t?
Forrás:
Appleblog
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 22., 08:14
Akkora vihar tombolt Budapest felett, hogy Ferihegyen több repülőgép sem tudott leszállni
Itthon
- 2024. May 22., 07:50
Ez minden Lidl vásárlót érint – Fontos változás lép életbe
Itthon
- 2024. May 22., 06:50
Nem cicózik a TISZA-párt – Már tolják a webshopot is
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 21., 15:23
Óriási trauma: Az expornós kesereg a Facebookra, mert keveslik rajta a ruhát
Itthon
- 2024. May 21., 13:07
Ilyen autóból szinte lehetetlen élve kiszállni, ijesztő fotók
Itthon
- 2024. May 21., 08:20
Ágyúdörgés lesz ma a budai várban – Ne ijedjen meg
Új hozzászólás