Közeledik az Apple részvényeseinek 2014-es találkozója, ennek örömére a cég kitett az oldalára egy Preliminary Proxy Statement nevű nyilatkozatot. Ez tartalmazza a vállalat éves jelentését és a megszavazásra kerülő témákat - az Apple ajánlásával, a megfontolt voksolás érdekében. A sok unalmas részlet között a vezetői fizetések jelentik az egyetlen színes foltot, és a bejglitől elnehezült agyunk is mindössze ennek feldolgozására képes. Íme: Tim Cook 4,3 millió dollár (930 millió forintot) keresett összesen ebben az évben, a többiek juttatása 2,6 millió dollár (560 millió forint) körül alakult. Cook korábbi 376 millió dolláros részvényopció-csomagja egyébként 2016-ban és 2021-ben lesz átváltható zöldhasúra. 2014. február 28-án tehát megszavazzák a következő évi juttatásokat, ha a vezérigazgató előző évi kompenzációjával számolunk, akkor 3 százalék lesz a fizetésemelés, az összes juttatással együtt pedig összesen 1-2 százalékra lehet számítani. Alig valamire: Cook jövőre így 77 ezer dollárral, 17 millió forinttal keresne többet csupán. Na, idén utoljára még csak sikerült mások zsebében turkálni, üdvözült mosollyal zárhatjuk a napot. via 9to5Mac
Mennyit kerestek az Apple vezetői 2013-ban?
Forrás:
Appleblog
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Magyar Péter a vitáról: Szégyellje magát mindenki, akinek ehhez köze van
- Földönkívüli élőlényt találtak a Jupiter egyik holdján? Teljesen felrobbantotta az internetet a felfedezés
- Zelenszkij már nem elnöke Ukrajnának, de akkor ki vezeti az országot?
- Politico: váratlan fordulat Ukrajna EU-tagságánál, Magyarország lehet a kulcs
Nagyvilág
- 2024. May 21., 20:57
Nukleáris fegyverek: Oroszország megkezdte a hadgyakorlatot – Tényleg a küszöbön a harmadik világháború
Itthon
- 2024. May 21., 21:15
Így vitáznak a listavezetők – Fejenként 8 percük lesz kiadni magukból a véleményüket
Itthon
- 2024. May 21., 20:25
240 méter hosszú és métere 3 millióba került – Kitalálja, mi az?
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 21., 08:20
Ágyúdörgés lesz ma a budai várban – Ne ijedjen meg
Itthon
- 2024. May 21., 06:20
Jégeső és viharos szél – Ismét bekeményít az időjárás
Itthon
- 2024. May 20., 16:25
Tompos Kátya erre a speciális kezelésre szorul – megszólal az orvos
Új hozzászólás