A koreaiak úgy tudják, hogy a Samsung már meg is kezdte a próbagyártást az austini üzemében, ahonnan rövidesen millió számra potyoghatnak le az Apple A9-es processzorok. A hír érdekessége, hogy a gyártó megint a Samsung, miközben a koreai cég az A8-as generációnál háttérbe szorult a TSMC-hez képest. A koreai Electronic Times viszont úgy tudja, hogy a következő modellnél megint a Samsung lesz a kizárólagos gyártó. Másik izgalmas részlet, hogy az inkriminált üzem Austinban van, ami csak valószínűbbé teszi a pletykát: az Apple mostanában komoly erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy hazavigye a gyártást, a Mac Prók is az Egyesült Államokban készülnek, és ennek a projektnek fontos eleme lehetne, hogy az iPhone-ok, iPadek processzorát amerikai kezek szereljék össze. Vagy mi. Sok részlet egyébként még nem derült ki a csipről, bár a mostani hír szerint azok 14 nanométeres gyártástechnológiával készülnek majd az A8-as 20 nanométere után. Ami egyébként a fejlődés logikus következő üteme, szóval a hír érdekes, de egyáltalán nem meglepő. Nyilván nehéz most bármilyen fejlődési pályát felrajzolni, de ha abból indulunk ki, hogy az iPhone következő generációja várhatóan egy “S” modell lesz, ami elsősorban a hardver erősödésében különbözik majd elődjétől, akkor várhatóan nagyobb gyorsulást hoz majd az A9-es, mint amennyit most az A8-as hozott. És a finomabb gyártástechnológia lehetővé is teszi, hogy a teljesítmény úgy nőjön 60-70 százalékot, hogy a fogyasztás nem ugrik meg, szóval az A9-essel valószínűleg az iPhone-okban is elérhetővé válik az iPad Air 2-ben dolgozó A8X teljesítménye:
Állítólag már készülnek az A9-es csipek
Forrás:
Appleblog
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 18., 20:12
Elképesztő árak a Balatonnál, erre fel kell majd készülnie a nyaralóknak
Itthon
- 2024. May 18., 12:02
Ez fájhatott – Hatalmasat zuhant Varga Judit
Itthon
- 2024. May 18., 20:13
Lázár János erre azt mondta, hogy "soha", Vitézy Dávid pont szembemenne ezzel
További ajánlatok
Sport
- 2024. May 18., 13:51
Horribilis összegért cserélt gazdát a szalvéta, amellyel a 13 éves Messi szerződtetésére vállalt kötelezettséget a Barcelona
Itthon
- 2024. May 18., 08:25
Csak győzze követni – Jégeső után napsütés
Új hozzászólás