Mégis megadóztatná a médiapiacot a kormány, az erről szólót törvényjavaslatot hétfőn nyújthatják be – értesült az atv.hu. Az újságokat, kereskedelmi televíziókat és internetes portálokat egyaránt érintené a megszorítás.

Az újabb, ezúttal a médiacégeket terhelő különadó ötlete már tavaly felmerült, ezt venné most napirendre a Fidesz-KDNP – írta az atv.hu kormányközeli forrásokra hivatkozva.

A tervezet szerint az adóalap fél milliárd forintot meg nem haladó része után nem kell a cégeknek reklámadót fizetniük. 5 milliárd forintig 1 százalékot, az adóalap 5 milliárd forintot meghaladó, de 10 milliárd forintot meg nem haladó része után 10 százalékot, 10 milliárd forintot meghaladó, de 15 milliárd forint alatt 20 százalékot, 15 és 20 milliárd között 30 százalékot, míg 20 milliárd forintot meghaladó rész után 40 százalékot kell adózniuk a médiavállalatoknak.

A reklámadó elsősorban a hazai kereskedelmi televíziókat érintené, emellett a tervezet külön kitér azokra a szolgáltatókra is, amelyek Magyarországon nem telepedtek meg, de napi műsoridejük legalább felében magyar nyelvű médiatartalmat tesznek elérhetővé a hazai piacon. Reklámadóval sújtanák – az egyébként is nehéz helyzetben lévő – nyomtatott napi- és hetilapokat, valamint az internetes portálokat, szabadtéri reklámhordozókat és járműreklámokat is.

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

joopapa
Azt mondják a háborúhoz három dolog kell, pénz, pénz és pénz! Na a mi viktorkánk ugye szabadság harcol. Ahhoz meg ugye pénz kell, és az emberektől már nincs mit elvenni bankokat nem akarja, a közmű cégeket se igen akarja!Nem akarok vészmadár lenni de nincs messze szerintem a nyugdíjak megadóztatása sem!! Meg azért jó volna a fityeszes barnanyelvűeknek még egy kicsit még lopikálni a mézes bödönből! De szerintem nem lesz túl nagy ellenállás a médiapiac részéről a baráti médiát majd kompenzálják valahogy a többi meg le van sajnálva!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Meine Ehre heisst Treue
@karma1: A médiában való szereplésüket simán megoldják, elég kreatívak.

Annak viszont nagyon örülnék, ha a 2 nagy kereskedelmi tv csődbe menne.
JAJMÁR
A kormány mindenkihez szóló közleményei -ahogy a kampányban sem- nem minősülnek majd reklámnak. Azt lehet majd, biztos, adómentesen. A többire meg ugye nincs szükség.
human
@dömdödöm: Annyival több megrendelést ad az állam a baráti csatornáknak, hogy nyereségük ne változzon (kompenzáció). A cél a többi csatorna kiiktatása a társadalom tájékoztatásából.
Nem vétetlenül ezzel egy időben szeretnék a fórumokat is kivéreztetni. Az pedig az eszmecsere helyszíne. Ez is veszélyes a pártállamra.
petike
@joopapa: Nyugdíjfolyósítónál már terjed a folyosói szóbeszéd, hogy jövőre 16%-kal megadóztatják a nyugdíjakat is.
És simán benyalja a nép, esetleg lesz 1-2 erőtlen zúgolódás. viktor végigpróbálta a tűrőképességünket.(manyup, korengedményes, rokkant, trafik,stb) Történt valami? Semmi. Ha Fletó csinálta volna, a Parlamentet felgyújtották volna a békés tüntetők.
Én régóta mondom a nyugdíjas anyámnak, készüljön rá, hogy élete végére még a nyugdíját is elveszi ez a tróger cigány.
kkalman
A "demokrácia kiteljesedése", ha az ellenzéki médiát különadóval ellehetetlenítik. Csodálatos lesz ismét csak a királyi TV-t nézni, ahogy két senki a semmiről cserél véleményt.
Meine Ehre heisst Treue
@Meine Ehre heisst Treue: Pontosítok: sajnos a TV2 nem menne így sem tönkre a fideszes befolyás miatt.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.