Terjedelmes cikket írt Kati Marton Magyarországról a The New York Times című amerikai lap keddi számába.
Az elején megállapítja, hogy – részben az Európai Unió bőkezű támogatásának köszönhetően – Budapest még sohasem nézett ki ilyen jól, de rögtön ezután (a Szabadság téren áthaladva) "Orbán Viktor miniszterelnök veszélyes új irányvonalának bizonyítékát" látja az ott emelt emlékműben. Szembeállítja vele az 1944-ben történtekre még emlékezők "erőteljes válaszát", rögtönzött "emlékművét" a szoborral szemközti járdán, a köveket azoknak a településeknek a nevével, ahonnan deportálták őket.
A sajtóról szólva Kati Marton visszaemlékezik arra, hogy amikor a Bizottság az Újságírók Védelméért (CPJ) küldöttsége élén Budapesten járt, a félelem és az öncenzúra légkörét tapasztalták az újságíró kollégák körében. Mint írja, az állami reklámpénzek óriási befolyást adnak a kormány kezébe. A cikk más részeiben egyebek között említést tesz a norvég pénzalapok magyarországi ügyéről is.
A cikkíró szerint egy olyan művészeti forma van, amelyet Orbán (akaratlanul is) föllendített, mégpedig a – kommunizmus bukása óta halódó – nagyszerű pesti vicc.
Új hozzászólás