1985. március 4-én hétfőn este fél 8-kor hangzott fel először a nyíregyházi Városi Televízió szignálja, és kezdődött az első, kísérleti adás. A legelső műsor „stúdiója” egy jósavárosi lakás volt, a televízió első „arca” pedig Szilágyi Szabolcs. Szilágyi Szabolcs öt év varsói rádiós és televíziós munka után hazatért Nyíregyházára, és a Kelet-Magyarország szerkesztőségében főmunkatársként dolgozott, amikor felkérték, hogy vezesse a VTV első adását. Pontosabban: rábeszélték. Régi barátom, jósavárosi szomszédom, Kéry Péter és az ő barátja, Márföldi István kért meg, hogy segítsek egy akkor még hihetetlennek tűnő ötlet, egy helyi televíziós adás megvalósításában – mesélte Szilágyi Szabolcs. - Hol a 8-as buszon, hol egy presszóban „rágták a fülem”, hogy vállaljam el a műsorvezetést. Nem tehettem mást, mint hogy igent mondok.
A 30 éves Nyíregyházi Városi TV első „arca”
Forrás:
nyiregyhaza.hu
Feltöltő: Canada
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 10., 21:35
Bekeményít Brüsszel – Keményen odapörköl Orbán Viktornak
Itthon
- 2024. May 10., 20:55
Luxuskikötőbe luxusétterem dukál – Itt nyit éttermet Gerendai Károly
Itthon
- 2024. May 10., 20:15
Megvolt a könnyes búcsú – Elhagyta Magyarországot a kínai elnök
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 10., 22:00
Fóton koncertezik Farkas Gábor zongoraművész
Szórakozás
- 2024. May 10., 14:35
Kalandra Fel! Kerékpáros expedíció a Wenckheim család nyomában
Szórakozás
- 2024. May 9., 16:33
Munkácsy 180 – Különleges programdömping várja egész évben az érdeklődőket
Új hozzászólás