A Jobbik visszaélést gyanít egy tavaly őszi tapolcai ingatlancsere mögött.

Kepli Lajos, a párt országgyűlési képviselője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy Tapolca előző fideszes városvezetése elcserélt egy belterületi ingatlant az egyik önkormányzati képviselő egy családtagjával egy külterületi szántóra, erdőre, s a két ingatlan értéke között különbözetet vélelmeznek. Az ügyben egy magánszemély feljelentést tett – jelezte.

Az ellenzéki politikus kijelentette, hogy semmiféle korrupciót, pozícióval való visszaélését nem tűrnek meg, s az időközi országgyűlési képviselőválasztáson induló jelöltjük, Rig Lajos is ennek élharcosa lesz. A város jobbikos vezetése mindent megtesz, hogy fényt derítsen az esetre és jogellenesség esetén elérje a semmisséget – mondta Kepli Lajos.

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
pbalage
én pedig ruszki pénzeket sejtek a jobbik mögött.
(ettől persze nyugodtan lehet fideszes mutyi is, ezt sem kétlem)
verum
Érdekes, mindig ott van valami, ahol éppen versengenek.
Nincs elég mutyi az országban másutt is? Az irányított morál, ami a szavazásért van, éppen olyan szemét dolog, mint maga a mutyi!
nezelodo
Ahol megjelennek a fijjuk, ott mutyi lészen. Ha a multik mesélni akarnának pl a telekvásárlásaikról magánemberektől, amelyek előtte öt perccel még önkormányzati ingatlanok voltak, és gyorsan egyesültek nagy pénzfialó telekké, nemcsak Rapcsákfalva lenne terítéken, de a jobbik is hallgat felőle. Lesznek ők még pártszövetségben, vagy koalícióban a fidesszel!
m.macskosz
@verum: Mi a baj azzal, ha borul a bili?
Hogy mi igaz, mi nem, tisztességes jogállamban úgyis kiderül!
Korrekt jogrendszerben nem mernek alap nélkül vádaskodni.
verum
@m.macskosz: - az nem baj, ha borul. Viszont ha kigolyózás céllal, az nem a moralitásról szól.
m.macskosz
@verum: Hány éves vagy, Királylány, hogy még hiszel a mesékben?
Erről szól a politika...
Ja, hogy vannak esetleg olyan országok, ahol nincs vaj a politikusok fején?
Nos, lehet hogy vannak, de Magyarország nem tartozik közéjük. Sajnos.
verum
@m.macskosz: - igen, én is ezt mondom, a politika erről szól.
A jobbikosok viszont úgy tüntetnék fel, hogy ők tisztességesebbek. Frászt! Nekik is csak ütőkártya a feltárás.
m.macskosz
@verum: A jobbik már rég eladta magát a fidesznek, aki azt hiszi, hogy egy grammal is különb, megint csalódni fog. Ne legyenek illúziói senkinek: a hangzatos szavak mögött nincs semmi. A gyalázkodás, a rasszizmus nem fogja kivezetni az országot a szoaréból!
Az érpataki polgármester stílusa főleg nem!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.