2015. június 16-án kora este a Kossuth Klubban, a L’Harmattan Kiadó szervezésében mutatták be Fiziker Róbert, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára 1945 előtti kormányszervek főosztálya levéltárosának Leleplezett történelem: 39 história a huszadik századból című könyvét. A kötetet Zsigmond Zsolt, az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnáziumának történelem vezetőtanára ismertette a szép számban összegyűlt barátokból, tanítványokból, kollégákból és családtagokból álló közönségnek. A könyvben szereplő tanulmányok korábban időszakosan az Élet és tudomány című hetilapban jelentek meg. Ezeket gyűjtötte egy kötetbe a szerző, amelynek köszönhetően létrejött egy átfogó, az elmúlt század legfontosabb történelmi eseményeiből válogató tudományos ismeretterjesztő mű. Utóbbi fontosságát hangsúlyozta Zsigmond Zsolt is, aki szerint a történelemoktatás módszertanának előremozdításához nagy szükség van arra, hogy a hasznos, színvonalas és emellett könnyen befogadható írásokat válasszuk ki a...
Leleplezett történelem: 39 história a huszadik századból
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 10., 21:35
Bekeményít Brüsszel – Keményen odapörköl Orbán Viktornak
Itthon
- 2024. May 10., 20:55
Luxuskikötőbe luxusétterem dukál – Itt nyit éttermet Gerendai Károly
Itthon
- 2024. May 10., 20:15
Megvolt a könnyes búcsú – Elhagyta Magyarországot a kínai elnök
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 10., 22:00
Fóton koncertezik Farkas Gábor zongoraművész
Szórakozás
- 2024. May 10., 14:35
Kalandra Fel! Kerékpáros expedíció a Wenckheim család nyomában
Szórakozás
- 2024. May 9., 16:33
Munkácsy 180 – Különleges programdömping várja egész évben az érdeklődőket
Új hozzászólás