Tóth Csaba MSZP-s országgyűlési képviselő, frakcióvezető-helyettes elmondta: azért tartanak időközi választást, mert az egy évvel ezelőtt, máig tisztázatlan körülmények között eltűnt MSZP-s önkormányzati képviselőnek, Sápi Attilának a jogszabályok szerint január végén megszűnt a mandátuma. Szerinte egyébként a Fidesz nyomást gyakorolt a helyi választási bizottság munkájára, ennek hatására tűzték ki április 23-ára az időközi választást, de – jelezte – a határozat állampolgári fellebbezések miatt jelenleg a Fővárosi Ítélőtábla előtt van. A jelöltről szólva Tóth Csaba elmondta: a 30 éves Bitskey Bence – a nemzet színészének, a néhai Bitskey Tibornak az unokája – Zuglóban született, itt is él, jelenleg az önkormányzat egyik cégénél civil kapcsolatokkal és rendezvényszervezéssel foglalkozik. Karácsony Gergely, Zugló polgármestere, a Párbeszéd társelnöke azt mondta: a zuglói embereknek az az érdeke, hogy az elmúlt két év békés fejlődését folytatni tudják, és ne forduljanak vissza a...
Közös jelöltet indít az MSZP, a DK és a Párbeszéd a zuglói időközi önkormányzati választáson
Forrás:
web.dkp.hu
Feltöltő: koszpeko
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 10., 21:35
Bekeményít Brüsszel – Keményen odapörköl Orbán Viktornak
Itthon
- 2024. May 10., 20:55
Luxuskikötőbe luxusétterem dukál – Itt nyit éttermet Gerendai Károly
Itthon
- 2024. May 10., 20:15
Megvolt a könnyes búcsú – Elhagyta Magyarországot a kínai elnök
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 10., 22:00
Fóton koncertezik Farkas Gábor zongoraművész
Szórakozás
- 2024. May 10., 14:35
Kalandra Fel! Kerékpáros expedíció a Wenckheim család nyomában
Szórakozás
- 2024. May 9., 16:33
Munkácsy 180 – Különleges programdömping várja egész évben az érdeklődőket
Új hozzászólás