A sérült állat az iszapba ragadt, és mozdulni sem tudott. A Törökszentmiklósi és Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság járőrei egy iszapba ragadt őzet mentettek augusztus 6-án, miután a tiszapüspöki esetet horgászok jelentették. A rendőrök kötéllel próbálták felhúzni a sérült vadat a meredek partoldalon, az azonban kihúzta a nyakát a hurokból - írja a police.hu. A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság ezután hajóval sietett segítségükre. Az őzgidát közös erővel kiemelték a sárból, majd egy vadőr gondoskodott ellátásáról.

(Forrás: faktor.hu, durbincs által)

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Mirabilis
Hurrá: 24.hu:Fővárosi Főügyészségre hivatkozva azt írta, hogy a 38 éves semjéni és a 24 éves mezőzombori férfi esetében az ügyészség nem indítványozta az előzetes letartóztatás elrendelését, mert az ügyben előkerült adatok, bizonyítékok között ellentmondások voltak.
Másik hír: Előállított vasárnap hajnalban az óbudai rendőrség két férfit, akiket azzal gyanúsítanak, hogy brutálisan megkínoztak egy ártatlan kismacskát. A 38 éves személyéni V. Andrást és a 24 éves mezőzombori V. Zsoltot kihallgatták, majd kezdeményezték előzetes letartóztatásukat. Mint ismert, a Mucika névre hallgató cicát a III. kerületi Szomolnok utcában félig megnyúzva találták meg az állatvédők. Olyan súlyosak voltak a sérülései, hogy másnapra elpusztult.
Menjen minden hírportál a sunyiba.
Csak azt szeretném, ha a nem ítéli el őket a főügyészség, akkor a főügyészség legyen megnyúzva, mint a macska, ha elítélik őket, akkor az ítélet legyen: megnyúzni az állatkínzót, ahogy ő tette a macskával.
durbincs
hát most ,tán a Rendőrség az tette ami a dolga ,segített?
ügyifogyiéknél,még a jó-szándék jelét is nagyítóval kell keresni a kisbetűs soraikban ?
na majd ,a kádi az rendet rak,
azt mehetnek követ-törni, a Márianosztrás kőbányába, ?/de semmikép sem, a sörösbe/

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél