Egy demokráciában nem hazaárulónak hívják azokat, akik a kormány politikájával elégedetlenek, hanem ellenzékinek, és nem fenyegetjük őket, hanem megküzdünk velük a választásokon. Szelíd és derűs emberek vagyunk, de nem vagyunk balekok. Erkölcsi, jogi, politikai elégtételt fogunk venni a választások után.” – mondta Orbán Viktor a Kossuth téren március 15-én, 2018-ban. Hogy értsük, miről beszélt Magyarország miniszterelnöke, érdemes elővennünk korábbi, országértékelő beszédét, amelyet Magyari Péter is idéz a 444.hu-n: “A magyar nép nagylelkűségét és mély toleranciáját mutatja, hogy sértetlenül és vidáman élhetik az életüket közöttünk azok, akik ennek a tervnek a végrehajtásán mesterkednek. Nos, persze azért ezt nem fogjuk tétlenül nézni. Nem vagyunk birkák, akik csendesen álldogálva várják, hogy beteljesüljön rajtuk a végzetünk. Természetesen harcolni fogunk, és ha kell, egyre erősebb jogi fegyvereket vetünk majd be.” Tervként természetesen a Soros-tervet emlegeti Orbán. Ez...
Jó napot kívánok! Önt megfenyegette Magyarország miniszterelnöke! « Mérce
Forrás:
merce.hu
Feltöltő: magyarbakancs
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Magyar Péter: Nem véletlen, hogy a DK nyíregyházi alapszervezetéből 50-en léptek ki
- Rejtett kamerával eredtek a Budapest utcáit ellepő piros sapkás kínaiak nyomába
- Érdemes kinézni az ablakon, szabad szemmel is látható a sarki fény
- Mikes Anna tényleg gyönyörűbb, mint Tóth Gabi? Krausz Gábor egy igazi mázlista a kommentelők szerint
Itthon
- 2024. May 10., 21:35
Bekeményít Brüsszel – Keményen odapörköl Orbán Viktornak
Itthon
- 2024. May 10., 20:55
Luxuskikötőbe luxusétterem dukál – Itt nyit éttermet Gerendai Károly
Itthon
- 2024. May 10., 20:15
Megvolt a könnyes búcsú – Elhagyta Magyarországot a kínai elnök
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 10., 22:00
Fóton koncertezik Farkas Gábor zongoraművész
Szórakozás
- 2024. May 10., 14:35
Kalandra Fel! Kerékpáros expedíció a Wenckheim család nyomában
Szórakozás
- 2024. May 9., 16:33
Munkácsy 180 – Különleges programdömping várja egész évben az érdeklődőket
3 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás