Az LMP elvárja a kormánytól, hogy haladéktalanul terjessze az Országgyűlés elé a nemzeti éghajlatváltozási stratégia felülvizsgálatát.

Schmuck Erzsébet, a parlament fenntartható fejlődés bizottságának LMP-s elnöke kedden, a környezetvédelmi világnap alkalmából tartott sajtótájékoztatóján rámutatott: a felülvizsgálatot indokolja, hogy 2015 óta emelkedik a szén-dioxid-kibocsátás, ráadásul a gazdasági növekedést is meghaladó, több mint 5 százalékos mértékben.

Rámutatott:

a növekedés harmadáért a közlekedési szektor okolható, harmadáért a lakossági fűtés problémái, fennmaradó részéért pedig az erőművek. Szerinte a kormánynak ennek visszaszorítására kellett volna költenie az uniós forrásokat.

Elmondta azt is: a világnap nemzetközi témája idén a műanyag-mentesítés.

Beszámolt arról is, hogy tavaly világviszonylatban is emelkedett a kibocsájtás – több éves stagnálás után –, amelyet azzal magyarázott, hogy a globális együttműködési megállapodások csupán a szándékot mutatják.

Forrás: MTI

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

tudode
Biz'a FELÜL KELL VIZSGÁLNI az .. é g h a j l a t v á l t o z á s t, mivel, az ÉGHAJLATVÁLTOZÁS nem .. t i s z t e l i .. ORBÁNIA tranzitorzságát "sem", mivel olyan forróvá válnak már a tavaszok is, sőt a Földközi-tengeren keresztül Afrika .p o r a .. is eléri azt az országot "is", amely kivétel nélkül Sorosozik, migráncsosozik, de .. a KÖRNYEZETVÉDELEMMEL nagyon gyenge módon Áder János, valamilyen .. e l n ö k .. aggódik a VILÁG VÍZKÉSZLETE miatt, ahelyett, hogy .. e r ő f e s z í t é s t .. tenne még PÁRTKATONAKÉNT 'is" a NEMZET EGYSÉGÉNEK .. ö s s z e b a r k á c s o l á s a .. érdekében!Ahogy
.
Soros György, 87 éves magyar KITÜNTETÉSNEK veheti, hogy EZEK a félresikerült kofák, TŐLÜK FÉLTIK ezt a kis nyomoronc országot!
karma1
EZ az egesz klima-hiszti egy nagy humbug. Igen, valoban, a kinaiak meg nehany masik trehany nemzet valoban a szokasosnal is jobban szennyezi a levegot - ezaltal nem mellesleg a sajat nepet is.
Volt itt egy eleg komoly egyoras riportmusor errol az egesz klimavaltozasrol, es aki logikusan vegiggondolja az ott hallottakat, az rajon, hogy az egesz atveres, es csak arra jo, amire a migrans kerdes - figyelemelterelesre, es arra, hogy a globalizacio mukodjon megfeleloen, es nehany legbefolyasosabb politikus kezeben az egesz vilag folotti uralom eloszthato legyen mondjuk 10 kezben, oszt jonapot.
A novenyzetet valoban nem szabadna kiirtani, de ha belegondolunk, akkor a Foldi elet keletkezesekor mas volt a levego koncentracioja oxigenben, - eloleny nem is tudott volna megmaradni. A novenyek CO2-t hasznaltak a fejlodesukhoz, majd rengeteg oxigent bocsajtottak ki, ami ma adja a vekony legterunket. Fogadjuk el, hogy a mi kozremukodesunk nelkul is vannak a Foldnek hideg-meleg-vizes korszakai, bar ezek rendkivul lassan realizalodnak: beletelhet akar tobb tiz- szazmillio evbe is, es igen, sajnos legeloszor az allatvilagbol tunnek el az alkalmazkodni nem tudo'k. Kihaltak a dinok, a kardfogu tigrisek,mammutok, a monstrum osmadarak - sajnaljuk, de mit is kezdnenk most veluk? Lehet, hogy a nagytestu allatoknak is ez lesz a sorsa - en is borzasztoan sajnalom oket, de lehet, hogy az utolso 10 millio evben kifutott a modelljuk. Ha most elkezdunk szendioxid es metan kibocsajtast csokkenteni, akkor a viragaink elol vesszuk el azt a tapot, amibol ok oxigent csinalnanak. Kulon foglalkozott a riport peldaul azzal, hogy nalunk megallapitottak, hogy sok a tehen meg a birka, ezek rengeteg metangazt finganak ki, amivel karositjak a legteret. Erre kitalalta egy orult, hogy szutessuk meg az allattenyesztest, mert aki trendi es vedi a zoldet meg a kornyezetet, az vega lesz!
Mintha az a 7 milliard ember soha nem fingana, nem kakalna, - de ha meg igen, akkor el kell pusztitani 6 milliard embert?
Clavigo
Juuuujjjjjj...,,Orbán elvtárs mit szól hozzá ?
karma1
Folyt.: Hogy az a maradek 1,7 milliard tuleljen?
A tulmelegedesrol pedig annyit, hogy itt a tavalyi atlaghomerseklet osszessegeben 0.6 fokot SULLYEDT, vagyis huvosebb lett az eghajlat. Es nemcsak itt.

Az ember tudja a legjobban kiirtani sajat magat - lasd az osszes diktatort, akik mindegyikenek szemelyes ellensege a novenyzet, kulonosen a fak - irtjak is azokat rendesen.
Valoban, az esoerdokhoz nem lett volna szabad egy pillanatra sem hozzanyulni, egy negyzetmeteret sem elvenni, - meg most sem keso leallni a kiirtasaval.

Lehet, hogy a 24. ora elejen vagyunk, de meg tobb szaz, - ha nem tobb ezer - evunk van egy vegleges termeszeti katasztrofahoz, ami megint jegkorszakot, vagy sivatagi sivarsagot jelent par millio evre.
Egy reteg leszunk majd az utokor asatasainal, kb. olyan 2 centi vastag, - oszt jonapot.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.