Matteo Salvini olasz belügyminiszter az első mediterrán politikus, aki meg akarja állítani a migránsokat, és ebben Magyarország támogatja – mondta Orbán Viktor kedden Milánóban olasz újságíróknak.

Ezt mondta Orbán Milánóban: "Salvini az első mediterrán politikus, aki meg akarja állítani a migránsokat"

A magyar miniszterelnök azt mondta Salviniről, hogy "ő az én hősöm, sorstársam is, (...) és van néhány tapasztalatom, amit meg tudok vele osztani".

A magyar-olasz kapcsolatokkal kapcsolatban a kormányfő azt mondta, a gazdasági és biztonságpolitikai kapcsolatok jók, de az előző kormányokkal való együttműködés nagyon rossz volt, mert állandóan sértegették a magyarokat.

Orbán Viktor hangsúlyozta: Magyarországot azért támadják, mert bebizonyította, hogy a határokat meg lehet védeni, eközben pedig Brüsszel azt mondta, nem lehet a migránsokat megállítani, ezért be kell őket engedni.

Hozzátette: Matteo Salvini küldetése, hogy bebizonyítsa, nem csak szárazföldön, de a tengeren is meg lehet állítani a bevándorlókat. Ebben Magyarország támogatja, és azt fogja javasolni az olasz belügyminiszternek, hogy "tartson ki", mert gyalázzák az embert és "borzalmas dolgokat mondanak róla", de ha kitart, akkor be lehet bizonyítani, hogy meg lehet védeni a határokat.

(MTI)

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
finoman szólva a dagadt törpe megint kamuzik! =))
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
RonaGyuri
finoman szólva a dagadt törpe megint kamuzik! =))
csak úgy....
"meditterán" politikus :) Ez a viktor egy bambinó ?
kulabombaafityiszre
@durbincs: Kurva anyádba szakadt volna a fejed.
kulabombaafityiszre
@durbincs: Kurva anyádba szakadt volna a fejed ,miközben kivágtak volna belőle egy szemét telepre.
tudode
Lássátok FELEIM SZEM-TŰKKEL, mi vagymuk homou és pour, TŰZRE, VÍZRE vigyázzatok miközben
.
--- a CSALÁD/ORSZÁG főjue újjong, hogy rátalált egy ELVBARÁTRA lepkehálót ajánlva az ű kék ceruzával jelölt kerítéséhez viszonyítva egy CSIZMÁNYI tenger MEGVÉDHETŐ a migráncsoktól,
.
b1.blog.hu/2017/12/15/ket_szines_ceruzaval_es_egy_terkeppel_megsemmisitettek_orban_legnagyobb_hazugsagat
.
aközben egyik sarja szerint Isten nevében. teljes testi valójában terelőmunkát végez, hírdetve
.
----- „A terroristák sem problémák Jézus számára” – ezrek nézték a sportarénában a világhírű prédikátorokat
.
24.hu/kozelet/2018/08/28/tuz_konferencia/
.
"""Szeretnénk meghívni benneteket egy rendezvényre, amit most nem mi szervezünk, viszont teljes vállszélességgel és mellbedobással ott vagyunk mi is, mert hogy szeretnénk képviselni az egyház egységét mi is, amennyire tőlünk telik
.
– invitálta a rendezvényre az embereket Prekopa Donát is, a Felház egyik vezetője, oldalán a két másik vezetővel, Orbán Gáspárral és Ember Illéssel. Mivel tavaly cikksorozatot írtam a Felházról – egy, kettő, három és négy –, és itt volt a lehetőség megnézni, milyen egy hasonló, de világméretű szervezet nagy rendezvénye, ezért nem volt kérdés, hogy ott leszek a Tűz Konferencián. Megérte."""
.
Akko egy akolba HOL VAN I-GAZSÁG, v a GAZSÁG, csak a jó ég tuggya!
csak úgy....
@durbincs: fanthomas ? miért pont a kamera alatt? szopószörny?
kulabombaafityiszre
@durbincs: Mert te vagy a csatorna és büdös vagy.
kulabombaafityiszre
"Salvini az első mediterrán politikus, aki meg akarja állítani a migránsokat"-mondá
vektor az indiából származó migráncs.
Lepényleső
Nem mindegy,hogy mit mondott,kitől az ember fia igazat még nem hallott?
Commenter
"ő az én hősöm, sorstársam is": cretino stronzo.
kereső
@RonaGyuri: 17:04, nem finoman szólva meg hazudik,mint mindig,ha szóra nyitja a száját.De nem baj, csak simogassák tovább a buksiját, majd rátojik a fejükre.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.