A veronai vizsgálóbíróság elnapolta és december 13-ra tette át ülését a magyar autóbuszbaleset ügyében – értesült az MTI szerdán.

Elnapolták a veronai buszbaleset bírósági tárgyalását

Luciano Gorra vizsgálóbíró azzal indokolta az új dátum kitűzését, hogy

az egyik vádlott, az autóbusz magyar sofőrje néhány nappal ezelőtt új védőügyvédeket jelölt ki. A védelem képviselői pedig további időt kértek a peranyag átvizsgálására.

Olasz sajtóértesülések szerint a magyar sofőr védelmét két olasz ügyvéd látja el. A vizsgálóbíró előtt a vád és a védelem képviselői jelentek meg a veronai bíróság épületében. Ebben a bírósági tárgyalást megelőző szakaszban a vizsgálóbírónak arról kell döntenie, hogy a perben érintett felek közül hányan állnak majd bíróság elé, kit illet meg esetleges gyorsított eljárás, valamint hányan érvényesíthetnek polgári jogi igényt. Jelenleg több mint százan nyújtottak be követelési vagy kártérítési igényt. A közlekedési balesetek áldozatai családtagjainak olasz szövetsége (Aifvs) például az autósztráda nem biztonságos üzemeltetése miatt tett feljelentést. A büntetőper a vizsgálóbíró döntése után veszi majd kezdetét.

Paolo Sachar veronai államügyész hat személy ellen nyújtott be vádemelési kérelmet közúti baleset okozása címén. Köztük az egyetlen magyar az autóbusz sofőrje, aki túlélte a tragikus balesetet. A többi vádlott olasz, köztük van a baleset helyszíne, az A4-es autósztráda Brescia-Padova szakaszáért felelős mérnök, a sztrádaszakasz biztonsági elemeit tervező és ezek építését irányító műszaki hivatal vezetője, valamint az Anas olasz autósztráda-üzemeltető vállalat három mérnöke, akik szintén a biztonsági elemekért voltak felelősek. Az érintett sztrádaszakasz biztonsági kiépítése még a kilencvenes évek elején történt. A baleset tavaly január 20. éjszaka következett be a Verona melletti San Martino Buon Albergo magasságában. A budapesti Szinyei Merse Pál gimnázium tanulóit és kísérőit szállító autóbusz kisodródott, a sztráda szalagkorlátjának, majd egy tartópillérnek ütközött és kigyulladt. A tragédiában 17 diák és felnőtt veszítette életét, köztük a busz másik vezetője.

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Időközben az is bebizonyosodott, hogy a buszon volt egy illegálisan beépített 340 literes póttank. Ennek meglétét a cégvezető, Czakó Tibor a mai napig tagadja, ugyanakkor ezt az olaszországi baleseti jegyzőkönyv teljes mértékben igazolja. Noha nem bizonyított az, hogy a balesethez a póttank megléte hozzájárult volna, azonban, hogy nem segített az, hogy több mint 300 liter extra üzemanyag lobbant lángra, az biztosan állítható. Az pedig, hogy a cég által használt többi busz a mai napig póttankokkal rója Európa útjait, fedélzetükön gyermekek tucatjaival, felháborító. Úgy látszik, egy tragédia nem volt elég számukra. Nem volt elég, hogy családok tucatjai szereztek életre szóló sebeket.A hozzátartozók által posztolt közlemény kitér arra is, hogy mivel a busztársaság tevékenysége a mai napig nem lett felfüggesztve, megkezdték a vagyon kimentését, valamint szerkezeti változásokat eszközöltek. Ezt a magyar hatóságok rezzenéstelen arccal nézik, noha pontosan tisztában vannak a baleset tényével. Ez a hozzátartozókat és – szerintem mindannyiunk nevében állíthatom – , minden tisztességes embert felháborít. A következmények nélküli ország kifejezés hétről hétre újra új értelmet nyer. Ugyanis itt tartunk. 17 – többségében gyermek – vesztette életét egy szörnyű tragédiában, felelős még sincs a mai napig. A hatóságok semmit nem közölnek a hozzátartozókkal, az ügyben indított vizsgálat pedig a vicc kategóriába tartozik.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
wagabund
azt mondta (ma)egy ügyvéd, hogy a magyar bíróság jó, ha megítél hat millió forintot egy áldozat vér szerinti hozzátartozójának...de akkor a bíró nagyon kegyes...az olasz bírói gyakorlat ennek a tízszerese, tehát hatvan millió forintnak megfelelő euró...

itt miért ér kevesebbet egy tűzhalált halt ártatlan fiatal élete? de legyen az bárki is..

az életben maradt, a buszt az oszlopnak vezető sofőr meg csak húzza az időt... arra vár, hogy előbb kimondja az olasz bíróság, hogy az oszlop rossz helyen volt?...aztán talán nem ő lesz a hibás?

asszem ez a per is évekig fog tartani, akárcsak az iszapömléses...
maci0427
Egyértelmű, hogy nem az út és nem a megépített közművek voltak a baleset első számú okozói, még akkor sem, ha esetleg szabálytalanul is lettek megépítve ! Sem addig és sem utána nem történt hasonló ! Mert nem aludt el senki sem vezetés közben és figyelt az útra és a vezetésre ! Senki tanú nincs aki túlélte és látta azt, hogy a vezető alszik , vagy mit csinált vezetés közben ? Kártérítés soha nem lesz ? Vagy lesz csak alamizsna ?!
papa.49
@wagabund: @maci0427: Én elsősorban az üzemeltető kft. vezetőjét, és a vizsgáztatóját venném elő, a sofőrön kívül ők az igazi felelősök !!!
Az nem kifogás, hogy kicsi volt a híd távolsága, a kormányt azért szerelik a járművekbe, hogy ki lehessen kerülni az akadályokat, de az esetleg elalvó sofőr, meg a szabálytalanul átalakított jármű együtt okozta a 17 ember értelmetlen, és szörnyű halálát !!!
wagabund
@papa.49: Mivel bizonyíthatatlan, ezért nem illik kategórikusan leírnom, de magamból kiindulva a sofőr elaludt...ennyi..

nem vagyok rá büszke, de buszvezetés közben már én is elaludtam...a mai napig nincs mentségem..

hogy a hídláb, meg a póttartály, meg pótülés, meg különbenis, azok csak súlyosbító körülmények...

(amúgy a hídláb tényleg rossz helyen van)
papa.49
@wagabund: Ebben egyet is értünk, még emlékszem anno mikor vezetni tanultam a Dagályutcai pályán az oktató úgy kezdte ,,a fa soha nem lesz hibás,, !!!
wagabund
@papa.49: óóóó...azok a régi szép idők...Dagály utca... sok "régi" jogsisnak párás lesz a szeme..
papa.49
@wagabund: A Gaz 63. meg a Pannónia mert a motorra is akkor vizsgáztam.
Meg az Aradi utca az üvegablak mögött a Kántor örökös ftörm. kibaszta az ablakon a jogsit ,,hamarosan visszavesszük,, felkiáltással !!!
Hát nem vették el eddig egyszer sem !!!
papa.49
@wagabund: Apámnak volt Danuviája azzal járta az országot 59- től 65. míg vezető szerelő volt a VV. nél...Az volt a ,,nagy tszcs. villamosítás ideje ..
Eladott Ország
Időközben az is bebizonyosodott, hogy a buszon volt egy illegálisan beépített 340 literes póttank. Ennek meglétét a cégvezető, Czakó Tibor a mai napig tagadja, ugyanakkor ezt az olaszországi baleseti jegyzőkönyv teljes mértékben igazolja. Noha nem bizonyított az, hogy a balesethez a póttank megléte hozzájárult volna, azonban, hogy nem segített az, hogy több mint 300 liter extra üzemanyag lobbant lángra, az biztosan állítható. Az pedig, hogy a cég által használt többi busz a mai napig póttankokkal rója Európa útjait, fedélzetükön gyermekek tucatjaival, felháborító. Úgy látszik, egy tragédia nem volt elég számukra. Nem volt elég, hogy családok tucatjai szereztek életre szóló sebeket.A hozzátartozók által posztolt közlemény kitér arra is, hogy mivel a busztársaság tevékenysége a mai napig nem lett felfüggesztve, megkezdték a vagyon kimentését, valamint szerkezeti változásokat eszközöltek. Ezt a magyar hatóságok rezzenéstelen arccal nézik, noha pontosan tisztában vannak a baleset tényével. Ez a hozzátartozókat és – szerintem mindannyiunk nevében állíthatom – , minden tisztességes embert felháborít. A következmények nélküli ország kifejezés hétről hétre újra új értelmet nyer. Ugyanis itt tartunk. 17 – többségében gyermek – vesztette életét egy szörnyű tragédiában, felelős még sincs a mai napig. A hatóságok semmit nem közölnek a hozzátartozókkal, az ügyben indított vizsgálat pedig a vicc kategóriába tartozik.
papa.49
@Eladott Ország: Azt se feledd el azóta már a honvédség is a ő buszaikkal utazik a határra, meg vissza !!!
Eladott Ország
@papa.49: A tragikus balesetben érintett vállalkozás kapta meg 2011-ben Az Év Buszos Személyszállítója díjat. A kitüntetést és az oklevelet Varga Mihály jelenlegi gazdasági miniszter adta át 2012. február 1-jén Czakó Tibornak, a Pizolit Kft. ügyvezetőjének.
mno.hu/belfold/kormanyzati-kituntetest-is-kapott-a-buszos-ceg-1382192
Eladott Ország
@papa.49: Ötvennégymillió forintos megbízást kapott az államtól a tizenhét halálos áldozatot követelő veronai busztragédiában érintett közlekedési cég. A Pizolit Kft-t. a Honvédelmi Minisztérium Védelemgazdasági Hivatala szerződteti: a hét minden munkanapján úgynevezett különcélú autóbuszjáratok indíttatnak a társasággal Orosháza és Hódmezővásárhely között.
(Nos ezért is húzzák-halasztják az ügyet, mert valamelyik csókost érinthet és természetesen itt is szerepet játszhat az alkotmányos Voldemort illeték)
www.vasarhely24.com/vasarhely/millios-megbizast-kapott-az-allamtol-veronai-tragediaban-erintett-busztarsasag-kulonjaratokat-inditanak-vasarhely-es-oroshaza-kozott
papa.49
@Eladott Ország: Hiába a cégvezető ,,jóemberünk,, !!!
maci0427
@Eladott Ország: -- Pontosan igazad van ! A hibás és az ok is meg van ! De könnyebb az évek óta ott lévő betonpillért és más építkezési dolgokat hibáztatni, ezzel együtt a mérnököket, akik aztán valóban nem tehetnek semmiről ! Remélhetőleg az áldozatok szülei nem hagyják ezt és azt, hogy hülyítsék őket és, hogy hülyére vegyék őket ! Na persze az anyagiak sincsenek még lerendezve !
maci0427
@papa.49: Na igen, de gondolom, hogy "védett személy " !!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.