A gazdasági növekedés és fenntarthatóság nem egymást kizáró fogalmak, a klímaváltozás nem csak veszély, egyúttal lehetőség is – mutatott rá Áder János köztársasági elnök a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács működésének tízéves évfordulóján rendezett tanácskozáson pénteken a Parlamentben.

Áder: a klímaváltozás nem csak veszély, lehetőség is

Áder János köztársasági elnök beszédet mond a tízéves Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács ünnepi ülésén az Országházban 2018. december 7-én. MTI/Bruzák Noémi

Az államfő – összhangban a témában készült nemzetközi jelentéssel – egy új közgazdasági modell megalkotását szorgalmazta, amelyben a természeti tőke, a tiszta víz, a tisztább levegő és a biodiverzivitás gazdasági, társadalmi és egészségügyi előnyeit egyaránt figyelembe kell venni, illetve a természeti tőke felélésének negatív következményeit is be kell számítani.

Ha tétlenül nézik a biodiverzivitás hanyatlását, akkor az elkövetkező évtizedek élelmiszer-termelésének feltételeit lehetetlenítik el – figyelmeztetett Áder János. Hangsúlyozta:

ha tovább szennyezik a levegőt, akkor még többen halnak meg légúti betegségekben.

Ha tovább szennyezik a vizeket, nem lesz elegendő tiszta víz sem a lakosság ellátására, sem mezőgazdasági művelésre, sem ipari tevékenységre – tette hozzá. Rámutatott: a fejlődő országokban a kórházi ágyak 50 százalékán olyanokat ápolnak, akik a szennyezett víz okozta betegségek miatt kerültek oda, és naponta 10 ezer 5 év alatti gyermek hal meg szennyezett víz által terjesztett betegségek következtében.

A köztársasági elnök szerint véget kell vetni a "kitermeljük, rövid ideig használjuk, majd eldobjuk" kultúrájának.

Át kell térni a körforgásos gazdaságra, ahol a hulladék már nem szemét, hanem nyersanyag. Példaként említette az e-hulladék hasznosítását és újrahasznosítását.

Kitért arra is, hogy

jelentősen nő a Föld népessége, tovább folytatódik az urbanizáció, 2050-re a Föld lakóinak 75 százaléka városlakó lesz, és ehhez megfelelő infrastruktúrát kell kialakítani.

Az előttünk álló évben számítások szerint 90 billió dollár értékű infrastruktúrát kell megépíteni, és az a kérdés, hogy ezt a hagyományos technikával építjük meg, vagy fenntartható módon, esélyt adva magunknak a "túlélésre" valósítják meg a beruházásokat – mondta.

A köztársasági elnök idézve a jelentést rámutatott:

ha a kívánt fenntarthatósági fordulatot a következő években, 2030-ig megvalósítanák, akkor az stabilabb gazdasági növekedést eredményezne, és jelentős forrásátcsoportosítás lehetőségével járna.

A fosszilis energiahordozók támogatásának megszüntetéséből felszabaduló összegeket fontos közösségi célokra lehetne fordítani – emelte ki. Kitért arra, hogy új munkahelyek jöhetnének létre, nőne a női munkavállalók száma, és kevesebben halnának meg légúti betegségekben. Az államfő szavai szerint a fordulat bár elkezdődött, de nem elég gyors és az idő vészesen fogy.

Áder János öt cselekvési területet mutatott be, elsőként arról beszélt, hogy tisztítani kellene az energiarendszereket, csökkenteni kellene a fosszilis energiahordozók támogatását, a széndioxid kibocsátást.

Szólt az intelligens városfejlesztés jegyében a tömeg- és nem motorizált közlekedési hálózat fejlesztéséről. Felvetette, hogy szükség van az e-járművek számának növelésére. Harmadikként említette a fenntartható földhasználatot, azon belül az esőerdők megvédését, a leromlott talajok javítását, a korszerű művelési technológiák meghonosítását. Kitért a hatékony vízgazdálkodás fontosságára, a lakossági vízhálózat fejlesztésére. Emlékeztetett arra az adatra, miszerint a fejlődő országokban a szennyezett víz 90 százaléka tisztítatlanul kerül vissza folyókba, tengerekbe.

Az államfő több pozitív magyarországi fejlesztést is megemlített előadásában, többi között a klímavédő takarmányt, amely csökkenti a kérődző állatok metánkibocsátását, egyidejűleg pedig a tej és hús minősége is javul. Kitért a Hollandiában közelmúltban magyar találmányként üzembe állított bio-szennyvíztisztítóra is, amely a héten innovációs nagydíjban is részesült.

Áder János az elkövetkező tíz esztendő teendőivel összefüggésben az Országgyűléshez, a kormányhoz és az egyetemekhez, az MTA-hoz intézett kérdéseket.

Az Országgyűléstől többi között választ vár arra, hogy a törvényalkotásban milyen módon érvényesíthetők a jövőben a fenntarthatósági fejlődés szempontjai, mit jelent az ezeket támogató költségvetés megalkotása. Készít-e a kormány fenntartható fejlődési stratégiát, és kialakítja-e a körforgásos gazdaság intézményi, jogszabályi, pénzügyi feltételeit. Az egyetemektől és az akadémiától választ vár arra, hogy sikerül-e felgyorsítani azokat a kutatásokat, amelyek segítik a felkészülést a klímaváltozás elkerülhetetlen hatásaira, illetve az egyetemi oktatásba beépülnek-e a fenntartható fejlődés integrált szempontjai.

Felkészülünk, vagy tétlenül várunk, alkalmazkodunk, vagy sodródunk? A megelőzés, a nagyobb baj elkerülése érdekében időben döntéseket hozunk, vagy a döntéseket elodázzuk?

- tette fel a kérdést a köztársasági elnök.

Az államfő végül Barack Obama korábbi amerikai elnököt idézve azt mondta: "mi vagyunk az első generáció, amelyik a klímaváltozás hatásait már érzi, és mi vagyunk az utolsó generáció, amelyik tehet még ellene".

Forrás: MTI

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

görbetükör
Százával vágják ki a fákat, pusztítják az erdőt, szennyezik az ivóvizet, mérgezik a levegőt idehaza is.
Egy gyufaszálat sem tettél keresztbe, a pusztítás ellen, ezért bizony felelős vagy! És mindenki megkapja idővel, amit érdemel!
1magyar
Nagyra becsülöm Áderben, hogy felvállalja a klímaváltozésért folytatott harcot. Az M1-en láttam, hogy pld. sok napelem van középületeken és már magánházakon is.
A házak szigetelése is nagyban hozzájárult a pazarlás elleni harchoz. Adhat tanácsokat a kormánynak!
Mert hozzá kell segíteni az embereket ismeretekkel és állami támogatással, hogy ne pazaroljanak.
A fa és széntüzelést is meg kellene szüntetni.
tudode
Elvonatkoztatva FŐ KÖRNYEZETVÉDŐNKTŐL, aki PÁRT TÁRSAIHOZ hasonlóan, szintén polihisztor JOG-ÁSZ. államfőként úgy mennek át rajta, még az alaptörvényellenes jogszabályok, mint a szél, és nem tesz semmit, hogy legyen KÖRNYEZETVÉDELMI ágazat, legalább olyan TUDOMÁNY, mint az ÁLLAMIGAZGATÁS, amelyet ugatnak, mint kutya a holdat!
.
Ennyi a környezetvédelmi múltja:
.
2012. januártól októberig az Európai Parlament Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottsága alelnöke.
.
Miért nem sipákolt akkor, amikor MEGSZÜNTETTE haverja a Környezetvédelmi Felügyelőségeket?
.
"""A fővárosi és megyei kormányhivatalokról, valamint a járási (fővárosi kerületi) hivatalokról szóló 66/2015 (III. 30.) Korm. rendelet 16. pontjában (A kormányhivatali integrációhoz kapcsolódó jogutódlási szabályok) foglaltak szerint 2015. március 31-ével a Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőségek megszűnnek, általános jogutódai pedig a Megyei Kormányhivatalok lesznek."""
.
Sto eta Sztyepka!
1magyar
Bár a rendőröknek szólhatna Pintér, hogy akik olyan ócska autóval padlógázzal nyomják az utcán a járókelők képébe a kipufogógázt, azonnal kapcsolják ki örökre a forgalomból, mert ez ellen senki nem tesz semmit.
A babakocsikat tolják az utcán (levegőzzön a baba) ma is és egy ilyen ómigráns, ócska autóval úgy teletolta kipufogógázzal az egész főutcát, hogy "öröm" volt nézni.
Megálltam és vártam, hogy valamennyire elfújja a szél. A kisbabák nem tehetnek semmit.
Sonikella
Szeretnéd megtalálni egy nő egy éjszakát? Látogatás a = = > www.3xDate.top

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.