Törökország fontos partner a bevándorlás elleni harcban – írta szerdán az MTI-hez eljuttatott elemzésében a XXI. Század Intézet.

Mint kifejtették: a török-kurd konfliktus októberi kiéleződése miatt kiemelt figyelmet kap Recep Tayyip Erdogan budapesti látogatása.

A hazai balliberális oldal élesen kritizálja a török elnököt, tiltakozást is szerveznek ellene – írták.

"Ez az ellenzéki magatartás leginkább az aktuálpolitikai helyezkedésüknek tudható be, amely szembe megy a magyar érdekekkel" – vélekedett az intézet, hozzátéve: Magyarország számára a legfontosabb szempont, hogy Törökország továbbra is betartsa az EU-val kötött megállapodását, és ne engedje tovább a területén tartózkodó több millió bevándorlót.

Az intézet szerint a nyilvános üzengetések ellenére szemmel láthatóan az EU vezetése is tisztában van mindezzel, hiszen október végén nagyjából 218 milliárd forintot utalt át Törökországnak a területén tartózkodó migránsok ellátására. Tovább tetézi a problémát, hogy a Szíriával határos Libanon gyakorlatilag az összeomlás szélére került – tették hozzá.

Azt írták: 2016-ban az Európai Unió és Törökország által megkötött migrációs megállapodásnak köszönhetően jelentősen csökkent az Európára nehezedő migrációs nyomás. A megállapodást az után kötötték meg a felek, hogy 2015-ben és 2016-ban csaknem 2,5 millió ember nyújtott be menekültkérelmet valamelyik európai uniós tagországban.

Mint kiemelték: a magyar külpolitika 2010 óta világos álláspontot képvisel, igyekszik nem beavatkozni olyan konfliktusokba, amelyekre nincsen érdemi ráhatása, illetve minden nagyhatalommal igyekszik kiegyensúlyozott, jó kapcsolatra törekedni.

Így amellett, hogy nincsen értelme Törökországgal felesleges, nyílt konfliktusokba belemenni, a NATO keretein belül kell megoldást találni, hiszen mindenki számára egyértelmű, hogy főként az Egyesült Államokon múlik a helyzet rendeződése – szögezték le.

Az is árnyalja a képet, hogy a török-kurd konfliktus már hosszú évtizedek óta megoldatlan, a Törökországból érkező kurdokkal mindig is feszült volt a törökök viszonya Nyugat-Európában, miközben a kurdok mindent elkövetnek annak érdekében, hogy kivívják a nyugatiak szimpátiáját. Szem előtt kell tartani továbbá, hogy Szíriában nagyon sok tagja van a Kurdisztáni Munkáspártnak, akik amellett, hogy függetlenségi harcosok, a terrorszervezetek "világranglistáján" is szerepelnek – írták.

Forrás: MTI

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok