Repárszky Ildikó, a Fazekas Mihály Gimnázium vezető tanára a hatodik rendhagyó történelemóra keretében a rendszerváltás időszakát fogja bemutatni. A háttér, előzmények két eleméről volt már szó: a gazdasági válságról és a nemzetközi helyzet változásáról. A mai órán ezekről a témákról lesz szó: A harmadik értelmezési keret: a magyarországi belső folyamatok Ellenzéki mozgalmak (demokratikus ellenzék, népi-nemzeti ellenzék, 56’-osok, egyetemi körök) Közös és külön fellépések A hatalom reagálása: keményvonalasok és belső reformerek Tüntetések, megmozdulások 1986-1988 (Bős-Nagymaros és az erdélyi falurombolás ellen) Pártosodás és pluralizmus Kádár János leváltása Tárgyalásos forradalom: Ellenzéki Kerekasztal és Nemzeti Kerekasztal-tárgyalások 1989-es rendszerváltó események: március 15-ei tüntetés, Nagy Imre és társainak újratemetése, a Harmadik Köztársaság kikiáltása 1990-es demokratikus választások A köztársasági elnök megválasztása körüli viták („négyigenes” népszavazás és az MDF-SZDSZ „paktum”) Az órákon felhasznált prezentációk ezen a linken érhetők el. Milyen témákról szeretnétek, hogy a tanáraink előadást tartsanak? Miben segítenénk nektek a legtöbbet? Írjatok nekünk! Ebben a cikkben visszanézhetitek az Iskolatévé eddigi óráit.
Hogyan zajlott a rendszerváltás? - Iskolatévé, érettségi felkészítő: történelem 6/10
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Idegen testet találtak a kínai agyaghadseregben, az alak nem hasonlít egyikre sem a nyolcezer közül
- Végleg vége? Kiderült, miért szakíthatott L.L. Junior és Dárdai Blanka
- Meglepődsz, hogy melyik a világ legértékesebb futballklubja
- A Sherlock Holmes sztárja egy elég forró nadrágban lépett ki az utcára
Itthon
- 2024. May 10., 21:35
Bekeményít Brüsszel – Keményen odapörköl Orbán Viktornak
Itthon
- 2024. May 10., 20:55
Luxuskikötőbe luxusétterem dukál – Itt nyit éttermet Gerendai Károly
Itthon
- 2024. May 10., 20:15
Megvolt a könnyes búcsú – Elhagyta Magyarországot a kínai elnök
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 10., 22:00
Fóton koncertezik Farkas Gábor zongoraművész
Szórakozás
- 2024. May 10., 14:35
Kalandra Fel! Kerékpáros expedíció a Wenckheim család nyomában
Szórakozás
- 2024. May 9., 16:33
Munkácsy 180 – Különleges programdömping várja egész évben az érdeklődőket
1 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás