A nyomozó ügyészek a múlt heti házkutatáskor „bizonyítási eszközöket” is lefoglaltak.

Korrupciós ügy gyanúsítottjaként hallgatták ki a fideszes Boldog Istvánt. A Központi Nyomozó Főügyészség hivatali vesztegetés és más bűncselekmények miatt folytat eljárást az országgyűlési képviselő ügyében, mert felmerült, hogy a megyei Terület- és Településfejlesztési Operatív Program egyes pályázataival összefüggésben bűncselekményeket követtek el.

Az eljárás adatai szerint

Boldog a hivatali helyzetével, befolyásával visszaélt, jogellenesen befolyásolta a pályázatok elbírálásának eredményeit, amiért vállalkozóktól jogtalan előnyt kapott.

Múlt héten házkutatást is tartottak a lakásában, ahol bizonyítékokat foglaltak le. Boldog István nem tett vallomást, tagadta a bűncselekmény elkövetését és panasszal élt a gyanúsítás ellen.

A gyanú szerint befolyásával visszaélt, jogellenesen befolyásolta a pályázatok elbírálásának eredményeit.

Most az is kiderült, mivel gyanúsítják pontosan a képviselőt. Csányi Tamás jobbikos parlamenti képviselő írásban kérdezte a legfőbb ügyészt arról, hogy pontosan mi történt Boldog István kétpói házában május 12-én, és hogy a politikus gyanúsított-e. Polt Péter a válaszában konkrétan megfogalmazta, miért hallgatták ki május 14-én a politikust – szúrta ki a Népszava.

Ezek a következők:

• két rendbeli felbujtóként elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása

• két rendbeli felbujtóként elkövetett vesztegetés elfogadása

• és két rendbeli felbujtóként elkövetett versenyt korlátozó megállapodás közbeszerzési eljárásban

Boldog István 2018-ban a Jász-Nagykun-Szolnok megyei 4. számú egyéni választókerületben szerzett parlamenti mandátumot. A politikus áprilisban maga kérte mentelmi jogának felfüggesztését. Akkor azt mondta: „Az én lelkiismeretem tiszta”.

Címlapkép: Facebook/Boldog István

(nepszava.hu)

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

tudode
Az ügyészség is csak a kishalakat találja meg, miközben a cápák nagyban űzhetik az ipart!!!
nezelodo
Mi változott a kilencvenes évek eleje óta, amikor Lengyel László egy előadásán elmondta, "minden miniszternek és államtitkárnak megvan kilóra az árfolyama", és senki sem perelte be, és közülük némelyik jó pénzért most is osztja az észt a tv-kben.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.