Az amerikai rendező 77 éves korában, álmában hunyt el Los Angeles-i otthonában, felesége és lánya mellette voltak – tájékoztatta a sajtót menedzsere, Chris Roe. Halálának oka egy igen agresszív típusú tüdőrák volt – írja a BBC.

Romero írta és rendezte a legendás 1968-as horrorfilmet, az Élőhalottak éjszakáját, melyet aztán több folytatás is követett, és mellyel rengeteg követője akadt. Ez a film vezette be ugyanis a horrorfilmekbe a mostanában egyik legdivatosabb toposzt: a zombikat.

Premierjekor azonban még korántsem volt túl sikeres: a nézők megbotránkoztak rajta, túl undorítónak találták. Nyilván azonnal kultstátuszba került, és aztán évtizedekre meghatározta a horror- és azon belül a zombifilmeket. Pedig a zombi szó még el sem hangzott benne: újszerűsége abban rejlett, hogy itt használtak először ijesztgetésre életrekelt, emberevő hullákat. A zombi ezelőtt a klasszikus vuduszertartások által elvarázsolt, de élő embereket jelentette.

Bár Romero mindössze 114 ezer dolláros, akkoriban is szűknek számító költségvetésből dolgozott, az Élőhalottak éjszakája 30 milliót hozott, nem csoda, hogy 5 folytatása is készült és két feldolgozást is készítettek belőle. Romero később kipróbálta magát más műfajokban, rendezett romantikus vígjátékot is például, de az egyetlen munkája, amivel képes volt felülmúlni az Élőhalottak éjszakáját, a Holtak hajnala volt 1978-ban – naná, hogy zombikkal, ekkor már 40 millió dollárt fialtak neki.

Menedzsere szerint Romero halála előtt utoljára egyik legkedvesebb filmje zenéjét hallgatta: ebben azonban nincsenek zombik. John Ford 1952-es mozija, A nyugodt ember egy visszavonult bokszoló története.

Címlapkép: Ethan Miller/Getty

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.