A válási papírok az ügyvédeknél vannak. Többszáz milliós asszonytartást kap.

Közel két évtizeden át alkottak egy párt, és három közös gyermekük is született, a Bors értesülései szerint Yvonne Dederick amerikai-magyar származású ügyvéd férje,

David már el is költözött a közös budai házból, a válási papírok pedig már az ügyvédeknél vannak. A lap továbbá úgy tudja: a luxusfeleség egyre több időt töltött külön a férjétől az utóbbi időben, ráadásul valószínűleg több száz milliós asszonytartást üti majd a markát.

„David úriember, és Yvonne is értelmes, kulturált nő, a válásukat ennek szellemében egy hangos szó nélkül fogják levezényelni” – mondta a Borsnak egy neve elhallgatását kérő informátor. Hozzátette:

a három gyerek: Chris, Catherine és Alex a helyzethez képest jól viselik a válást.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Yvonne Dederick (@yvonnedederick) által megosztott bejegyzés,

A lap továbbá úgy tudja, hogy Yvonne nem fog üres kézzel kilépni a házasságból, mivel az amerikai törvények szerint házasodott össze Daviddel. Ezért jár majd neki az asszonytartás, amelynél azt nézik, hogy hány gyermeket szült a nő, mennyi időt töltött a kicsikkel otthon, mennyi vagyont halmozott fel a két fél a házasság alatt.

A Bors informátora úgy tudja, hogy Yvonne Dederick közel 2,3 millió dollárt kap a válás után, ami körülbelül 671,9 millió forintnak felel meg.

Cikk- és címlapkép: Instagram/yvonnedederick

(Bors)

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Mennyivel egyszerűbb jól élni egy puncival a láb között. És a későbbi évek anyagi megalapozásához is nagyban képes a fenti (na jó:középtájon elhelyezkedő) szerv hozzájárulni. Csak ügyesen kell bánni vele.
Patmarissa
Szeretnéd megtalálni egy nő egy éjszakát? Látogatás a = = > www.3xDate.top...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél