Emberölés és fogolyszökés miatt emelt vádat a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség egy nagyecsedi férfi ellen, aki tavaly júniusban börtönbüntetését töltötte, de eltávozása alatt megfojtotta 19 éves élettársát.

Cipőfűzővel fojtotta meg barátnőjét, mert nem akart vele szökni

Martossy György megbízott főügyész közleményében azt írta: a vádirat szerint a férfi csalásért és lopásért töltötte több mint hároméves börtönbüntetését 2018. február 1-jétől. Az állampusztai büntetés-végrehajtási intézetből június 14-én kapott kétnapos eltávozást azért, hogy beteg édesapját meglátogathassa.

A férfi azonban úgy döntött, hogy nem folytatja a börtönbüntetését, inkább külföldre szökik. Ezt megbeszélte élettársával is. Június 16-án délelőtt a vádlott és a nő a Nagyecsed melletti erdőbe ment, ahol vitatkozni kezdtek, mert a nő meggondolta magát, már nem akart külföldre szökni, és azt kérte a férfitől, hogy menjen vissza a börtönbe.

A vádlott dühös lett, és egy – övként használt – cipőfűzővel megfojtotta élettársát. Ezután a férfi a szomszéd faluban rejtőzött el, de a rendőrök másnap délelőtt egy lakatlan házban megtaláltak.

A többszörös visszaesőnek minősülő vádlottal szemben az ügyészség emberölés bűntette és fogolyszökés vétsége miatt emelt vádat. Az ügyészség azt indítványozta, hogy a bíróság fegyházbüntetésre ítélje és zárja ki a feltételes szabadság kedvezményéből – közölte Martossy György.

Megjegyezte, az ügyészség húsz év fegyházbüntetés kiszabását tartja indokoltnak, amennyiben a vádlott az előkészítő ülésen beismerő vallomást tesz, és azt a bíróság elfogadja.

Forrás: MTI

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Shikari
Az ilyet kéne felakasztani azonnal!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Itthon - 2019. June 18., 17:31
Szerdán megint rákapcsol a hőség
Szórakozás - 2019. June 18., 17:08
Mindenkit agyonnyomott a Trónok Harca Hegye