Elképesztő rekorddal nyitott az Öt éjjel Freddy Pizzázójában

Az év legjobb nyitó hétvégéjét produkálta horrorkategóriában az Öt éjjel Freddy Pizzázójában, az összbevétel 131 millió dollár (ebből 78 millió került az észak-amerikai mozipénztárakba), és több országban, pl.

Megérkezett a Hullaadás szinkronos előzetese

Azt követően, hogy egy Black Friday-vásár tragédiába torkollik, egy rejtélyes, a Hálaadás szimbólumaként elhíresült figura álcája mögé bújó gyilkos kezdi terrorizálni a Massachusetts állambeli Plymouth lakosságát, vagyis azt a helyet, ahonnan az ünnep ered.

Kurt Russell fia egy horror filmmel tér vissza

Már a saját kertjében sem lehet biztonságban az ember: az Éjszakai merülésben egy családi ház úszómedencéje halálos fenyegetést rejt, mert a mélyben lakik valaki vagy valami.

Scorsese szenvedélyesen védi új filmjét

Lassan úgy tűnhet, Martin Scorsese az utóbbi időben nem szeret röviden mesélni, mert előző filmje, Az ír 3 óra 29 percesre sikeredett, az új nagy opusz, a Megfojtott virágok pedig alig rövidebb ennél, 3 óra 26 perces.

Trilógia lesz az Öt éjjel Freddy Pizzázójában?

Kezdettől fogva gyanús volt, hogy az Öt éjjel Freddy Pizzázójában című horror egy franchise első darabja lehet.

Megérkezett az új Éhezők viadala film második előzetese

Megérkezett Az Éhezők viadala: Énekesmadarak és kígyók balladája legújabb előzetese.

Megérkezett a Marvelek legújabb előzetese

Carol Danvers, vagyis Marvel Kapitány visszaszerezte személyazonosságát a zsarnoki kree-ktől és bosszút állt a Legfőbb Intelligencián.

Jövőre érkezik a magyar mozikba Hayao Miyazaki utolsó alkotása!

A japán rajzfilmkészítés legeredményesebb alakjának, Hayao Miyazaki-nak legújabb filmjére milliók vártak.

Ezeket a filmeket ne hagy ki szeptemberben!

Végetért a nyár, de nem kell csüggednünk, mert szeptemberben is nagyszerű filmek érkeznek a mozikba és a streaming platformokra.A kis hableányBemutató: 2023. szeptember 6. Disney+Rob Marshall, A Karib-tenger kalózai: Ismeretlen vizeken és a Mary Poppins visszatér rendezője képzelte újra vászonra a…

Agyonvertek egy világhírű magyar orvost

Semmelweis Ignác, az anyákat a gyermekágyi láztól megmentő orvos-lángész életéről film készül.

Szeánsz Velencében - Már a mozikban!

A kísérteties hangulatú, második világháború utáni Velencében Hercule Poirot borzongató rejtéllyel szembesül Mindenszentek napján.

Manta, Manta: Padlógáz - kritika - Még őrültebb, még színesebb!

Az 1991-es Manta, Manta hatalmas siker volt a német nyelvterületen, így az osztrák-magyar határon „átszivárgó” ORF-nek köszönhetően Nyugat-Magyarországon is.

Elkészült „A tanú" - orosz módra

Moszkvában bemutatták az állami pénzből készített propagandafilmet, amelynek címe „A tanú” (The witness). Ez az első országos forgalmazású film, amelyben az ukrán csapatokat erőszakos neonácikként ábrázolják, akik saját népüket kínozzák és ölik meg.

100 millió dolláros bevétel felé tartanak a tini nindzsák

Jól teljesít az éles versenyben a Tini Nindzsa Teknőcök: Mutáns káosz, két hét alatt megközelítette a 100 millió dolláros álomhatárt.

Szürreális volt a Kivert kutyák forgatása

szonyatosan káromkodnak, megvan a véleményük a cudar világról, és véres bosszút akarnak állni.

Szájer József új kormányzati gyermekvédelmi biztos Magyarországon is betiltja a Barbie-t - Álhírtudósítói jelentés....

A Barbie című világszerte kasszarekordokat döntögető alkotást betiltották Kuvaitban, mondván: „a kuvaiti társadalomtól és közrendtől idegen eszméket és meggyőződéseket hirdet”- jelentette a helyi Információs Minisztérium szóvivője.

Gran Turismo holnaptól a mozikban!

A legőrültebb álmok is valóra válhatnak.

A Barbie történelmet írt!

A hétvégén, mindössze 18 nappal a bemutatója után, Barbie átlépte az 1 milliárd dolláros bevételt, melyből mintegy 572 millió a nemzetközi piacról érkezett!

Ezeket a mozifilmeket ne hagyd ki augusztusban!

Lassan a nyári blockbuster szezon végére érünk, de azért még augusztusban is akad néznivaló.

Megérkezett a Feláldozh4tók szinkronos előzetese

Felszerelkezve minden fegyverrel, amire csak szert tudnak tenni és a hozzájuk kellő szakértelemmel, a Feláldozhatók az utolsó védelmi opció a világ számára; a csapat, akiket akkor hívnak, ha minden más kudarcot vall.

Meg 2. - Az árok a mozikban!

Megérkeztek az óriáscápák a hazai mozikba és csak Jason Statham és csapata győzheti le őket.

Megérkezett a Szeánsz Velencében második előzetese

A Szeánsz Velencében nyugtalanító természetfeletti thriller Agatha Christie Halloween és halál (másik ismert címén Ellopott gyilkosság) című regénye alapján az Oscar®-díjas Kenneth Branagh rendezésében és főszereplésével.

Megérkezett a Fűrész X. előzetese

2023-ban John Kramer visszatér.

Imádják a nézők az Oppenheimert – hazai eredmények

Az Oppenheimer című filmet a premier óta több mint 240 ezer néző nézte meg Magyarországon, ami 495 millió forint feletti jegybevételt jelent a mozikban.Ezzel az Oppenheimer a rendező Christopher Nolan második legnagyobb bevételt termelő filmje jelen pillanatban itthon - az Eredet után.

Augusztusban visszatér a mozikba a Sötét lovag trilógia

Júniusban nem is egy Batman tűnt föl újra a mozivásznakon, júliusban pedig berobban Christopher Nolan Oppenheimre.

Izgalmas kulisszatitkok derültek ki Az ördögűzőről

Ötven éve mutatták az Oscar-díjas Az ördögűzőt, amely mérföldkő a horrorfilmek történetében.

Rekordot döntött a Barbie

A filmet imádja a közönség, és nem győzik dicsérni a kritikusok: a kivételes egyetértés pedig a nézőszámban is visszatükröződik: 2023-ban nem volt még film, amelyet az első napján vagy az első hétvégéjén ilyen sokan láttak volna.

Két és félmilliárd forint közpénzt égettek el a fideszes kurzusfilmre, de ennyiből sem képesek befejezni

A Nemzeti Filmintézet 2,5 m illiárd forintunkkal dobta meg az 1242 – A Nyugat kapujában című nagyszabású film gyártóit.

Barbie a mozikban és Budapest belvárosában

Nem mindennapi látványosságban volt része annak, aki csütörtök este a fővárosi Erzsébet téren járt.

Ekkora összegre rúg Tom Cruise biztosítása

Tom Cruise egyik védjegye, hogy saját maga hajtja végre filmjei kaszkadőrmutatványait, amelyek produkcióról produkcióra egyre vakmerőbbek.