Tenet kritika

Nolan mindig a rendhagyó ötleteiről és sajátos rendezői stílusáról volt híres, ízig-vérzői szerzői filmes volt, amit most ismét megcsillogtat a Tenet című filmjében.

Ragadozó madarak kritika

A Ragadozó madarak a John Wick és Deadpool filmeket szinte megszégyenítő módon halmozza a hullákat, és a kreatív halálnemeket, és mint Wick uraság Harley Quinn is szinte sebezhetetlen.

Pókember: Idegenben kritika

Egy szó, mint a száz a Pókember: Idegenben egy jó kis film lett, aminek hatalmas szíve van.

Pokémon: Pikachu, a detektív kritika

A színészek szempontjából Ryan Reynolds hozta a tőle elvártakat mind a hangjával (bár szinkronosan ez nem érezhető), mind az utolsó percekben a jelenlétével. Utóbbi viszont mégis kicsit furcsa volt, mivel a kis korkülönbség miatt inkább Tim egyik barátjának, mint apjának tűnt.

John Wick: 3. felvonás: Parabellum kritika

Technikailag semmi kivetni való nincs, az operatőri munka és a vágás is profi, ahogyan az elvárható, mindemellett még a zenei aláfestés is működik minden egyes jelenetnél.

Hellboy kritika

Ez a Hellboy egy igazi B-film lett, annak minden előnyével és hátrányával együtt.

Kedvencek temetője kritika

A kivitelezés több mint korrekt: az operatőri munka kifinomult, kellően sötét és hideg, a hanghatások is hatásosak, ahogyan a három felnőtt színész munkájára sem lehet sok panasz (Jason Clarke, Amy Seimetz, John Lithgow), csak hát tényleg az van, hogy az utolsó 20 percet már nem lehet megállni röhögés nélkül, bármennyire is...

Dumbó kritika

Kivitelezése ugyan pazar és látványos, a zenét talán egy Burton-film esetében el se kell mondanom, hogy ki szerezte, a színészek pedig hozzák a kötelezőt, még ha Danny DeVito porondmesterén kívül mindenki más egydimenziós sablonfigura.

Marvel Kapitány kritika

Álmomban sem gondoltam volna, hogy pont egy ilyen fontos és érdekes karakter filmjét fogják elrontani, ami azért is dühítő, mert a Végjátékban fontos szerepe lehet majd Carol Denversnek.

Alita: A harc angyala kritika

Papíron Robert Rodriguez rendezte a filmet, viszont a film látványvilága, hangulata és monumentalitása inkább James Cameron munkásságát idézi, ami jót tett az alkotásnak.

Üveg kritika

a játékidő utolsó harmadára kellőképpen felpörögnek az események ahhoz, hogy a film megmeneküljön a teljes kudarctól.

Robin Hood kritika

A gazdagokat megsarcoló, a szegények sorsát a szívén viselő „jó rabló” legendája népszerű toposz, Jesse James, Rózsa Sándor, Robin Hood és társaik a folklórból küzdötték fel magukat a filmvászonra.

Venom kritika

Bevallom, gyermekkorom kedvenc szuperhőse bizony Pókember volt.

Predator - A Ragadozó kritika

Schwarzengger klasszikus utána kvázi popkult lénnyé avanzsálhatta magát a Vadász.

Meg - Az őscápa kritika

A Meg – Az őscápa nem gourmet burger, inkább egy jobban sikerült speciális ajánlat valamelyik burgerlánctól.

Mission: Impossible - Utóhatás kritika

A Mission: Impossible – Utóhatás már most 2018 legjobb akciófilmje, ez nem kérdéses.

A Hangya és a Darázs kritika

Összességében, ha élhetek ezzel a hasonlattal A Hangya és a Darázs nekem egy hangyányit jobban tetszett, mint az első rész.

Felhőkarcoló kritika

Dwayne Johnson mára nem csak hogy maga mögött hagyta a pankrátor múltját és művésznevét, de az egyik legkeresettebb hollywoodi sztárrá küzdötte fel magát.

Ocean's 8 - Az évszázad átverése kritika

A látvány szerencsére rendben van, csillog, aminek csillognia kell. Sajnos a sok közeli azt is megmutatja, melyik sztárnak milyen sebészeti beavatkozás segített fenntartani a fiatalság látszatát. A színésznők is láthatóan élvezték a forgatást, az összhang is megvan. A forgatókönyv nem egy tökéletesre csiszolt gyémánt...

Jurassic World: Bukott birodalom kritika

Tudom most én leszek a szemét kritikus, aki nem tud élvezni egy felnőtteknek szóló „mesét”– mivel dinók ugye nincsenek – biztos csak a rosszat keresem minden filmben, és csak akkor alszom jól, ha rendesen szétfikázhatok valamit.

Solo: Egy Star Wars-történet kritika

A film címéhez méltóan egyedül néztem meg a legújabb Star Wars-művet.

Bosszúállók: Végtelen háború kritika

A látvány párját ritkítóan szép, az akciójelenetek pörögnek, mint a ringlispíl és van belőlük bőséggel, nem hazudik a cím, valamint a humor is több helyett kap, akad idézhető egysoros bőven.

Rampage - Tombolás kritika

A Rampage – Tombolás nem lesz egy kultfilm, nem fogok róla ódákat zengeni, hogy nézze meg mindenki, viszont valószínűleg elő fog kerülni valamikor a közeljövőben egy borongósabb hétköznap délutánon szódával elmegy.

Bright kritika

Tény, hogy Hollywood sosem a progresszivitásáról volt híres, hanem arról, hogy remekül tudott meglovagolni különböző trendeket.

Star Wars: Az ébredő erő kritika

Jó lett Az ébredő erő, meg lehet nyugodni, nem kell idegesen rögtön legörgetni a cikk aljára.

Legjobb filmek: 2017 nyár

Az idei nyár sajnos nem volt igazán jó a filmek terén.

A galaxis őrzői vol. 2. kritika

Bevallom őszintén, hogy én azon kevesek közé tartozom, akik nem voltak elájulva A Galaxis őrzői című Marvel „csodától”, nagyobb volt a füstje, mint a lángja.

Szárnyas fejvadász 2049 kritika

Mindezek a kolosszális hibák tényleg fájnak, mert amúgy a látvány, a zene és az atmoszféra abszolút rendben van.

Ezek voltak a nyár legjobb filmjei!

Az idei nyár sajnos nem volt igazán jó a filmek terén.

Amerikából jöttem - Barry Seal: A beszállító kritika

Izgalmas, humoros, retro, és az alapja egy igaz történet.