Ha a gázt tudta húzni, legyen töke a felelősséget is vállalni! - Cserbenhagyásos lovasbaleset Pilisvörösváron

Próbálom ezt a posztot higgadtan, és kulturáltan megfogalmazni, néha nagyon nehéz…

Horthy Miklós miatt vonultak szélsőjobboldaliak Budapesten, Karácsony Gergely teljesen kiborult!

Nagyjából ezer Mi Hazánk-szimpatizáns vonul át vasárnap délután Budapesten, hogy megemlékezzenek a 65 éve elhunyt Horthy Miklós volt kormányzóra.

18+: Videón a fiatal magyar zsokélány halálos tragédiája

Jeles Eszter, a fiatal és tehetséges zsoké szeptember 5-én szenvedett súlyos balesetet, amikor a törökországi Isztambulban, az amatőr lovasok világbajnokságán hatalmasat bukott Toms nevű telivérével.

Ungár és Lovas politikushoz és újságíróhoz méltó (?) összecsapása és a féltőn óvott magyar kultúra - Városi Kurír

Ahogy az a kerítésen belül, elzárkózva a bűnös nyugattól, vagyis Magyarországon történni szokott, a dolog úgy kezdődött, hogy a másik fél visszaütött.

Kishuszárok felvonulásával kezdődött meg a Nemzeti Vágta – fotók

Hagyományőrző lovas díszegységek felvonulásával, a Hősök emlékkövének megkoszorúzásával és a versengő 72 település lovasainak ünnepélyes fogadalomtételével szombaton megkezdődött a 10. Nemzet Vágta Budapesten, a Hősök tere körül kialakított különleges pályán.

Terepjáróval akartak elgázolni egy lovast

Zaklatás miatt emelt vádat az ügyészség egy férfi és felnőtt fia ellen, mert terepjárójukkal üldözték lovon ülő haragosukat, és megöléssel fenyegették – tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-t.

Ilyet még nem látott Tata: lovas rockopera az Öreg-tónál

A Tatai és Térségbeli Lovasélet-fejlesztő Egyesület szervezésében először érkezik lovasszínházi előadás Tatára.

Védett lesz a 12 ezer éves lovasi festékbánya

Hamarosan lezárul az emberiség történetének eddig ismert egyik legrégebbi bányájának, a lovasi őskori vörösfesték-bányának védetté nyilvánítási folyamata, amelynek köszönhetően a védettség ténye az ingatlan-nyilvántartásba is bejegyzésre kerül.

Nyíregyházán az olimpiára tartó lovas

Péntek délben érkezett meg Nyíregyházára Megan Lewis, aki 2008-ban, a pekingi Olimpia után indult el London felé lóháton.

Pekingtől Londonig lóháton

Megan Lewis, aki 2008-ban indult Pekingből lóháton, hogy 2012 júliusára megérkezzen a londoni olimpia nyitóünnepségére, kedd délelőtt megkezdte magyarországi útját.

Lovas fakitermelés a Sóstói-erdőben + fotók, videó

A reggeli hideg levegő a bajuszomra fagyasztja a kilehelt párát.

Két héten belül rendezik az OTP Bank Lovas Világkupát

Idén december 2-4 között rendezik Budapesten az OTB Bank Lovas Világkupát

V. Hagyományőrző Rétközi Lófogatolású Szántóverseny

Szántóversennyel köszöntötték augusztus 20-át Nagyhalászban.

Zala megyei suttogó: aki a lovaktól tanul a lovakról

Azt mondják róla: suttogó!

Pintér Tibor rajong a lovakért

Pintér Tibor színész kiskora óta rajong a lovakért.

Megölte férjét, majd keresésére indult Kisvarsányban

Egy 53 éves ilki férfi július 4-én reggel lakásáról kerékpárral elindult Kisvarsány illetve Gyüre községekbe zsebében háromszázezer forinttal, hogy lovas fogatot vásároljon.

Zánkai Lovas Napok - 2009. június 19-28.

A Zánkai Gyermek és Ifjúsági Centrumban a nyári szezon egy fergeteges lovas rendezvénysorozattal indul, melynek célja a hagyományőrző lovas mesterségek, tevékenységek bemutatása mellett a célközönség egyéb, széleskörű rendezvényekkel történő igényes szórakoztatása.

Westernlovas - Korosztálya magyar bajnoka felemás évet zár

Heffler Helka ugyan még roppant fiatal, de eredményei révén ennek ellnére már ismert tagja a westernlovas mezőnynek.

Lovas postakocsival közlekedni a Bükkben?

Lovas postakocsik biztosítanák kilenc bükki településen a személyforgalmat, melyek a rövid erdei utakon közlekednének, ha minden igaz - a hagyományos közúti közlekedésnél - gyorsabban, olcsóbban és környezetkímélőbben.