Mire számítottak? – Kiderült, sokba kerül az angoloknak, hogy királyt tartanak

Drágult tavaly a brit monarchia fenntartása, de a ráfordítások emelkedésének mértéke így is jóval elmaradt a negyven éve példátlan inflációtól, amely hónapokon keresztül meghaladta a 10 százalékot éves összevetésben.

London nem alkuszik – Jóvátétel nélkül nem oldja fel az Oroszországot súlytó szankciókat

A brit kormány által hétfőn beterjesztett törvénytervezet szerint Nagy-Britannia mindaddig érvényben tarthatja Oroszország ellen elrendelt szankcióit, amíg Moszkva nem fizet jóvátételt Ukrajnának a háborús károkért.

A hazug ember esete: Lemondott Boris Johnson képviselői mandátumáról

Boris Johnson volt konzervatív párti brit miniszterelnök szándékosan félrevezette a parlamentet azoknak a törvénysértő összejöveteleknek az ügyében, amelyeket a saját kormánya által a koronavírus-járvány megfékezése végett elrendelt korlátozások idején tartottak a Downing Streeten – erre a következtetésre jutott az ügyben...

III. Károly: asztrológia, koronázás, királyság. Szerintem át fogja adni a trónt a fiának!

Mit tartogatnak a csillagok III.

Koronázás Londonban - A royalisták nagy napja

Koronázás A királyt és hitvesét, Kamillát 2300 vendég, köztük hozzávetőleg száz államfő jelenlétében koronázza meg Justin Welby, Canterbury érseke, az anglikán egyház első számú vallási vezetője a londoni Westminster-apátságban.

Gyurcsány: "Európában vagy sehol"

Friss poszttal jelentkezett a volt miniszterelnök, az írás címe: "Európában vagy sehol".

Tűzpiros szettben mondott beszédet Katalin hercegné – fotó

Beszédet is mondott egy fontos rendezvényen Londonban.

ByeAlex teljesen kiborult! Angliából üzent: "Rohadt London; szétfagyok"

Az énekesnek nem jött be az angol főváros.

Londoni lövöldözés: elfogták a támadót

A 22 éves férfi szombaton egy katolikus templom előtt álló csoportra lőtt rá többször is, hatan sérültek meg, köztük két gyerek is, egyikük életveszélyesen. A támadót 

Érthetetlen lövöldözés Londonban - Két gyerek a sérültek között

A szombat esti végleges adatok szerint hatan sérültek meg a London központjában történt lövöldözésben.

Nem láttuk jönni! Musical készül Berlusconi életéről

A tervek szerint jövőre mutatják be Londonban. 

Sarka Kata szexi dekoltázsát most Londonban mutatta meg – fotó

Az ismert műsorvezető a múlt hétvégét Londonban töltötte.

Illegális kínai rendőrőrsök világszerte - Vajon nálunk már van, vagy megvárják a Budapesti Fudant?

Több országban, így Angliában is lelepleződött a kínai rendőrség “magánakciója”, hogy illegális rendőrőrsöket működtetnek.

Brutális, több kilométeres sorok állnak II. Erzsébet ravatalánál

Rengetegen állnak sorba.

A királynő halála után a gyászidőszak egybeesik a Londni Divathét eseményeivel

 A Londni Divathét a naptár szerint szeptember 16-án kezdődik és szeptember 20-án ér véget.

Gyászoló tömeg, félárbocra engedett zászló, virágok mindenütt: így gyászolnak most Londonban – fotók

Ugyan mindenki tudta, hogy még maga a királynő sem élhet örökké, az egész világot lesújtotta a hír, hogy II. Erzsébet királynő tegnap délután elhunyt. 

Kezdődnek a divathetek (Itt találod az időpontokat)

A New York-i divathét szeptember 9-én kezdődik.

Londonban vízkorlátozást vezettek be az aszály miatt

A példátlan időjárási körülményekre hivatkozva a jövő héttől Londonra és a dél-angliai Temze-völgyre kiterjedő ideiglenes vízhasználati tilalmat jelentett be a vízszolgáltató- írja a 24.hu .

Életfogytiglant kapott a román kamionos, aki brutálisan meggyilkolt egy magyar lányt Londonban

Brutálisan megölte, majd egy kukába dobva az áldozatát egy erdőben elásta. 

Poliovírus nyomait találták meg londoni szennyvízmintákban

A gyermekbénulást okozó vírus maradványai aggodalomra adnak okot a brit kormány egészségügyi hivatala szerint, a szigetország fővárosában az átoltottság 86 százalékos, az országos átlag több mint 90 százlaékos.

A 98 éves holokauszt-túlélő Lily Ebertnek TikTok-oldala is van

Magyar állami kitüntetést nyújtottak át kedden Lily Ebert Londonban élő magyar holokauszt-túlélőnek.

Nem ússza meg? 12 “bulit” tartott Boris Johnson a COVID alatt – parlamenti vizsgálat indul ellene

Parlamenti vizsgálat indul annak megállapítására, hogy Boris Johnson brit miniszterelnök félrevezette-e a képviselőket a koronavírus-járvány megfékezésére elrendelt zárlatok idején tartott, a rendőrség által törvénysértőnek minősített összejövetelek ügyében.

Londonban már urnanyitáskor 200 méteres sor volt

Négy évvel ezelőtt is hosszú órákat kellett sorban állni, ám most viszonylag gyorsan lement az első roham, mivel sokkal több a szavazófülke. Angliában összesen két helyen lehet szavazni, egész Nagy-Britanniában pedig összesen 3 helyszín várja az ott élő, de magyarországi lakcímmel rendelkező választókat.

Márki-Zay Péterék magyar nyelvű óriásplakátokkal kampányolnak Londonban

Az egyik legnagyobb magyar népességű külföldi városban indított magyar nyelvű plakátkampányt az ellenzék.

Vágtára vált az ellenzék és Márki-Zay Péter

Az ellenzék pártjai és Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölt Londonban indítottak magyar nyelvű plakátkampányt - közölte a pártszövetség vasárnap az MTI-vel.

Tarolt A Dűne a BAFTA gáláján, magyar stábtagot is díjaztak

Egy western vitte el a legjobb filmalkotásért és legjobb rendezésért szóló díjat.

Orbán: "nem hagyjuk, hogy a háború árát a magyar családokkal fizettessék meg!"

Orbán Viktor arról beszélt, hogy az Oroszország elleni szankciókat nem szabad kiterjeszteni az olaj és a gáz területére, miután kedden Londonban tárgyalt Boris Johnson brit miniszterelnökkel és a többi visegrádi ország miniszterelnökével.

Orbán Viktor Londonban, Jakab Péter Nagyecseden járt – videó, fotók!

A miniszterelnök Boris Johnsonnal tárgyalt az angol fővárosban. 

"Ő nyíltan meleg, és szerintem kommunista. Nagyon szeretem!" – Márki-Zay Péter szerint csupán két olyan ember létezik, aki soha nem árulná el a hatpárti koalíciót

Londonban kampányolt szerda este Márki-Zay Péter. A miniszterelnök-jelölt az angliai magyaroknak tartott nyílt fórumot. Szó esett a leadott szavazatok biztonságáról és a levélszavazat kiterjesztéséről is.

Visszaköveteli Francis Bacon gyűjteményét a TATE adományozója

Bacon barátja visszaköveteli a TATE-nek 18 éve ajándékozott gyűjteményét, mivel a múzeum a mai napig nem teljesítette a megállapodásukat, miszerint kiállítást rendez a művész műveiből.