Gázpisztollyal támadtak a baranyai cigány önkormányzat elnökére

Gázpisztollyal támadtak rá Orsós Ferencre, a Baranya Megyei Cigány Nemzetiségi Önkormányzat elnökére csütörtökön Komlón – írta pénteken a Romnet.hu.

Berki Lajos ózdi roma referens: "Tisztességesen kell élni és tisztességesen kell dolgozni!"

"Tisztességesen kell élni és tisztességesen kell dolgozni!" Szendrőn tartottunk lakossági fórumot, ahol Berki Lajos ózdi roma referens egyszer csak felállt és nemcsak a cigányságnak, de a magyar...

"Rostás Winnetou-programot" javasolt egy roma fiatalnak a debreceni jobbikos képviselő

Ő volt az egyetlen, aki nemmel szavazott a diák támogatásával kapcsolatban.

Holokauszt-kárpótlást ígérnek, közben pénzt csalnak ki - az országban bárhol felbukkanhatnak!

Nem létező holokauszt-kárpótlási programra hivatkozva személyes adatokat gyűjtenek szinte az egész ország területén azok a csalók, akik sok ezer euró összegű kárpótlást ígérve előzetes regisztrációként több tízezer forintot is elkérnek a jóhiszemű emberektől.

Nem engedte a MÁV a roma hős emléktáblájának felavatását

A Roma Büszkeség Napján a szervezők egy emléktáblát szerettek volna kihelyezni a Nyugati Pályaudvarra, a MÁV azonban elutasította a kérést.

Miniszter Flóri családja nyomorog

Farkas Flórián Szolnokon egy 182 négyzetméteres családi házban él, melyet 2002-ben vásárolt. Vagyonnyilatkozata szerint megtakarítása nincs, ellenben mintegy 12,5 millió forint adóssága van.

Egy holland férfi megvett egy egész magyar falut, és elköltöztette a romákat

Jobb házakat vett a cigányoknak, így már csak két magyar maradt a faluban. Fotó: Facebook

Oláh Gergő kiakadt a cigánykirály aranyfogsorára

Cigánykirály-választás zajlott Gyöngyösön, amire a nyertes Kanalas Sándor hófehér öltönyben és vérvörös selyemingben, lovaskocsival érkezett,  majd a nagy vacsora után limuzinnal távozott. A szintén roma származású énekes, Oláh Gergő ezen rettenetesen felhúzta magát.

Apósára hívta a rendőröket, a papa azonban keményen nekiment a járőröknek

Az eddigi információk szerint egy 19 éves férfi leendő apósához hívta a rendőröket a Borsod megyei Szentistvánon, mert annak börtönbe kellett volna vonulnia, de ezt nem tette meg.

Nem zárják börtönbe a roma közmunkásokat összeverő banda vezérét

2014 augusztusában mintegy nyolc símaszkos rontott rá a dolgozó közmunkásokra egy északkelet-magyarországi kis falu közelében.

Sokat köszönhetünk az egész BAGázsnak - Hetek Magazin

Elévülhetetlen érdemei voltak a BAGázs Egyesületnek abban, hogy korábbi interjúalanyunk, Lakatos Heléna élete rendeződött: felhagyott a droggal, munkához, lakáshoz jutott, és végül visszakaphatta a gyermekvédelemtől három gyermekét is.

Munkaerőpiac, mint romaparadicsom? – a kormány versenyezni küldené az esélyteleneket

Azt mondja Czibere Károly, ez a derék erőforrás-államember: „az Aktívan a tudásért! elnevezésű projekt célja, hogy a képzettséggel nem rendelkezők a projekt egymásra épülő képzései segítségével be tudjanak lépni a munkaerőpiacra, munkahelyet és munkatapasztalatot szerezzenek.” Ez röviden annyit jelent, hogy a rendesen,...

Megalázták a kórházban a roma származású rákkutatót

Horváth Józsefről a Propeller is írt , amikor egyik rangos díjat kapta a másik után. A cigány származású tudós a karcagi romatelepről küzdötte fel magát a magyar szürkeállomány elitjébe, a napokban viszont durva megaláztatás érte.

Feljelentést tettek a roma lányok ügyében, akiket nem engedtek át a Gozsdu udvaron

Feljelentést tett a rendőrségen a Gozsdu udvarban a hétvégén, roma származású lányokkal történt atrocitások miatt Tényi István.

Kiakadt Szabó Zsófi anyukája, hogy veje roma származású

Egy darabig szóba sem állt Szabó Zsófival az anyukája, mikor megtudta, hogy lányának kedvese roma származású. A színésznő a Sláger FM reggeli műsorában mesélt erról Vágó Pirosnak és Abaházi Csabának.

Mindig azt mondom, hogy rám az Istennek különös gondja van

Több tucat lakás felújítása kalákában, kirekesztett emberek alapvető egészségügyi szolgáltatáshoz juttatása, pedagógiai fejlesztések mélyszegénységben élő gyerekeknek – romák és nem romák együttműködésében, minimális pénzből. Kis forrásból is lehet nagy dolgokat véghezvinni, ha a helyi összefogásra, önkéntességre...

Videó: Hogy reagál a járókelő, ha egy roma, nem roma vagy egy nő próbál biciklit "lopni"?

A már bezárt Roma Sajtóközpont a járókelők reakcióit tesztelte a budapesti Széll Kálmán téren.

Nagyon berágott Alföldi Róbert a romák provokálása miatt

Két tegnapi hírre reagál Alföldi Róbert a Facebookon . Az egyik a roma polgármesterek közleménye arra válaszul, hogy egyes vezetők felvetették: a migránsok betelepítése után kevesebb segélyt kapnak a romák. A másik cikk a Magyar Időket idézi, miszerint civil szövetségbe tömörülnek az európai romák, hogy egységesen lépjenek fel...

A roma vezetők kiakadtak a segéllyel riogató kormányzati kampányon

Elutasítják a segélyek esetleges csökkentéséről szóló kormányzati kampányt a roma polgármesterek – olvasható a hírTV -n.

Bejött a segéllyel riogatás, a romák ugranak a migránsokra

Egységesen lépnének fel az európai romák a migráció ellen, emiatt is alakítanak egyesületet magyar kezdeményezésre. Lakatos Attila cigány vajda azt nyilatkozta a Magyar Időknek : a romáknak meg kell védeniük gyerekeiket, családjukat, munkájukat és az országot, amiben élnek, ezért nemet kell mondani a bevándorlásra.

Roma származásuk miatt nem találnak albérletetet a kilakoltatott családok

Nem kapnak lakást, erdőbe menekülnek a fehérvári romák – olvasható az atv.hu -n. Székesfehérváron ötven családot akarnak kilakoltatni, állítólag azért, mert

Cigánylány győzött a Kárpát-medencei helyesírási versenyen

Elitiskolák tanulóit is maga mögé utasítva, a karancslapujtői, 7. osztályos Paulik Krisztina 100 százalékos eredménnyel nyerte meg a Simonyi Zsigmond-verseny Kárpát-medencei döntőjét – írja a Roma Sajtóközpont .

Hétköznapi roma hősök - videó interjúk

Hétköznapi roma hősök sorozatunkban olyan roma embereket keresünk meg, akiknek küzdelmes története vagy másokért végzett munkája példaértékű.A riportok tervezésekor Makki Marie-Rose szociológus végzettséggel rendelkező újságírót nagyban inspirálta egy bibliai idézet:Nyisd meg a te szádat…

CFCF: A kormány szégyenpadra ültette Magyarországot

Az Amnesty International (AI) és az Európai Roma Jogok Központja (ERRC) szerint az Európai Bizottság által Magyarország ellen indított kötelezettségszegési eljárásnak véget kell vetnie a magyar romák iskolai szegregációjának, "a generációk óta tartó igazságtalanságnak". Az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány...

Olyat nyilatkozott a Fidesz, hogy simán leszakadhat a plafon

A Fidesz szerint Brüsszel meg akarja büntetni Magyarországot, mert nem a bevándorlókra, hanem roma gyerekek oktatására fordítja a pénzt.

Roma lányoknak indít programot a kormány, hogy szülés helyett tanuljanak

Százötvenegymillió forintos program indult azzal a céllal, hogy minél több roma lány folytassa a tanulmányait a nyolc általános iskolai osztály elvégzése után is – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.

A három lánytestvér, akik a cigánysorról jutottak el a jogi egyetemre

A Roma Sajtóközpont írása.

EMMI: Röpködtek a tízmilliók az ORÖ projektirodái körül

Beázott mennyezetek, megrepedt főfalak, nehezen megközelíthető és túlárazott épületek – borzalmas állapotban vannak a Híd a munka világába szövetkezet irodái.

Szegények óvodája, nem csak romáknak

„Mi nem küldünk el gyereket csak azért, mert nem cigány” – mondja az ország első cigány nemzetiségű óvodájának vezetője, Debre Krisztina, aki édesanyjától, a legendás cigány tanítónőtől vette át a csepeli Majd Megnövök Óvodát. Ide olyan, nagyon szegény gyerekeket vesznek föl, akiket máshol elutasítanak.

Új roma állást talált ki a kormány

Az Európai Unió melletti új – roma és társadalmi felzárkózási ügyekért felelős – szakdiplomata-álláshely létesítéséről hozott határozatot a kormány – olvasható a Magyar Közlöny legfrissebb számában.