Cívishír
Orbán és a paradicsom: bolhából elefántot csináltak
A román után a magyar sajtót is elkapta a hév a hír nyomán: Orbán Viktort paradicsommal dobálták meg Tusnádfürdőn, az ott zajló huszonnegyedik Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor egyik rendezvényén, melyen ő is felszólalt.
Hoppá! Megdobálták Széklyföldön Orbán Viktort
A fiatalokat a román rendőrség előállította, majd pénzbüntetéssel sújtotta.
Kampánybeszédet tartott Orbán Székelyföldön
Hosszas világ- és gazdaságpolitikai fejtegetést követően 11 pontban foglalta össze kormánya eddigi teljesítményét.
Deutsch hülye, mint egy kövér segg?
(Deutsch) Tomikám! Ha neked a Tavares név továrist jelent, akkor pont olyan hülye vagy, mint egy kövér segg! Csak hogy értsd! - írta az MSZP-s.
Kínos helyzetbe hozták Bajnait
A rendezvény során egy férfi sztriptíztáncos tartott sajátos bemutatót, obszcén háttérszöveggel kísérve, amit Bajnainak az első sorból kellett végignéznie.
A nap képe: ezt kapta Bajnai Kolozsváron
Sorbán Attila Örs az MTI-nek szombaton elmondta, azt szerették volna üzenni a pólóval, hogy az erdélyi magyarok vendégszeretők, de nem felejtették el, hogy az a kormány, amelynek Bajnai Gordon előbb minisztere, később miniszterelnöke volt, hogyan viszonyult a határon túli magyarokhoz.
Mégsem vonul a Jobbik a debreceni képviselő háza elé
Továbbra is azon a véleményen vagyunk, hogy egy közszereplőnek, politikusnak tűrnie kell a választópolgárok kritikáját és ezt magunkra vonatkozóan is kötelezőnek érezzük.
VM: a szocialisták lételeme a hazudozás
A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) közleménye szerint az egyik szombaton megjelent baloldali napilapban a szocialisták arról nyilatkoznak, hogy Magyarországon új nagybirtokrendszer épül.
Magyarország sokat köszönhet az Uniónak - így Mező Ferenc
A százmilliárdok elosztásáért felelős ügynökség ügyvezetője debreceni irodájában beszélt jelenről, jövőről, sőt még debreceni városmarketingről is.
Nem hagyta szó nélkül a debreceni rektor a miniszteri kritikát
Fábián István rektor a Cívishírnek Balog tévéinterjújára úgy reagált, a miniszter megkapta a szenátusi ülés jegyzőkönyvét, amiből kiderül: a HírTV-ben általa elmondottak nincsenek összhangban a valósággal.
Lemondott egy kormánypárti képviselő
A kormánypárti képviselő közlése szerint a döntéséről Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének címzett levelében azt írta: "Megtiszteltetés és köszönet, hogy hazánk sorsának és jövőjének alakításában országgyűlési képviselőként részt vehettem."
Ez komoly??? Nem fedezték fel, hogy megérkeztek az új villamosok
Jelentjük: Rejtő Jenői magasságokba emelkedett a városháza, a DKV és minden, a villamosprojektben érintett az elmúlt másfél napban Debrecenben.
A debreceni alpolgármester rokona is nyithat trafikot
A kérdésre, hogy volt-e bárminemű ráhatása a pályázat kimenetelére, természetesen nemmel válaszolt.
A rektori konferencia kikelt magából a debreceni választás miatt
Mint arról beszámoltunk, Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Klinghammer István államtitkár felterjesztését követően a Debreceni Egyetem rektori feladatainak ellátására Szilvássy Zoltán egyetemi tanár, jelenlegi stratégiai rektorhelyettes kinevezését javasolja a köztársasági elnöknek.
Trafik-ügy: a hvg.hu hangfelvétele kínos helyzetbe hozhatja a Fideszt
"Az a lényeg, elkötelezett jobboldalinak kell lenni" – adta meg a trafikpályázatok legfontosabb bírálati szempontját Horváth István, Szekszárd fideszes polgármestere azon az egyeztetésen, amelyen ő és a város kormánypárti önkormányzati képviselői véleményezték a dohányboltokért indulók listáját – írja a hvg.hu a...
Bíróság és orvosszakértői bizottság elé küldenék Kósa Lajost
Kósa Lajos a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában azt mondta: "politikai bűnözők vannak a szocialisták között", és amíg ezt az MSZP nem tisztázza, nem lehet demokratikus pártnak tekinteni.
Orbán azonnali hatállyal utasította miniszterét a vasúti pótjegyek miatt
Mint korábban beszámoltunk róla, gyorsvonati felárat vezet be május 15-től a MÁV-START Zrt. és az is napvilágot látott, hogy többek között a parlamenti képviselők is mentesülnek a pótjegy megváltása alól.
Így változott a KRESZ
Több ponton is módosította a kormány a a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II.
A sógor is trafikos lett. Már miért lenne baj a pályázatokkal?
Az index.hu értesülései szerint Gyulai István sógorának is jutott két trafik Óbudán. Gyulai kedden a Népszabadságnak adott interjújában azt ecsetelte hosszasan, hogy a pályáztatás körül a világon minden rendben volt, és bár őt is sokan hívogatták segítség reményében, mindenkinek világossá tette, hogy nem tud segíteni....
Pofán vágta a kormány a közpénzek ellenőrizhetőségének a jogát
Ahogy azt olvasóink megszokhatták, portálunk rendszeresen nyilvánosságra hozta és hozza, nem egyszer a bíróság vagy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadség Hatóság közbenjárására, hogy egyes kétes ügyekben Debrecenben mire költötték a közpénzt.
Különleges családot lepett meg Orbán Viktor +videó
A miniszterelnök a Pécs melletti Kémesen, csütörtökön tartott kihelyezett kormányülés után lepte meg a családot a váratlan látogatással.
Orbán Viktor: Debrecennek ez is járt!
Pallagon szombaton délelőtt megsokszorozódott az egy négyzetméterre eső politikusok és futballisták száma, nagy ünnepet ült Debrecen, megnyitotta kapuit a futballista palánták előtt a Debreceni Labdarúgó Akadémia, köszönhetően Orbán Viktornak, mert ha ő nincs, akkor ma nem állunk itt, jegyezte meg Kósa Lajos polgármester rövid,...
Szupertitkos: Debrecenben éjszakázik Orbán Viktor
Orbán Viktor már pénteken délután megérkezik Debrecenbe, hogy aztán szombaton részt vegyen és beszédet is mondjon a Debreceni Labdarúgó Akadémia átadási ünnepségén.
Nincs meglepetés: a városháza választottja lesz az új rektor
Szilvássy hosszú idők óta jó kapcsolatot ápola városvezetéssel, ez tetten érhető többek között a Pharmapolis Innovatív Gyógyszeripari Klaszterben, amelynek igazgatótanácsban Kósa Lajos és a holding-igazgató Mészáros József mellett többek között ott ül a leendő rektor is, cége, a CERA-MED Kft. képviseletében.
Kínos incidens a debreceni közgyűlésen
A csütörtöki közgyűlés legnagyobb vitáját Uzonyi Attila debreceni rendőrkapitány a város elmúlt évi közbiztonságáról tartott beszámolója váltotta ki.
Megvan a debreceni intézményóriás vezetője
Ahogy arról korábban beszámoltunk, a nemzeti köznevelésről szóló törvény értelmében 2013-tól a 3000 főt meghaladó lakosságszámú települési önkormányzatok gondoskodnakk - a szakképző iskolák kivételével - az illetékességi területükön lévő összes, saját tulajdonában álló, az állami intézményfenntartó által...
Robbanás Bostonban: legkevesebb ketten meghaltak
Magyar időszerint hétfő eset a bostoni maraton céljánál két robbanás történt egymás után.
Miért pont Nagy János?
Díszpolgári címet adományozott a város napján a Debreceni Egyetem Agrár- és Gazdálkodástudományok Centruma elnökének, Nagy János rektorhelyettesnek (korábbi rektornak) az ünnepi közgyűlés.
Összeomlott a járművezető-jelöltek vizsgáztatásának rendszere
A Cívishír információi szerint a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) számítástechnikai rendszerének váratlan összeomlása súlyosan érintette a megyei kormányhivatalokhoz tartozó közlekedési felügyelőségek napi munkáját, ott is elsősorban a tanulóvezetők vizsgáztatásában érintett osztályokat.
Hoppál: Bajna neve problémás témaköröket vet fel
Hoppál Péter szerint számos ügyben, amikor Bajnai Gordon neve valamilyen módon felbukkant az elmúlt időszakban, a magyar állam mindig a rövidebbet húzta, apadt a nemzeti vagyon, veszítettek a magyar emberek.