Szilvássy hosszú idők óta jó kapcsolatot ápola városvezetéssel, ez tetten érhető többek között a Pharmapolis Innovatív Gyógyszeripari Klaszterben, amelynek igazgatótanácsban Kósa Lajos és a holding-igazgató Mészáros József mellett többek között ott ül a leendő rektor is, cége, a CERA-MED Kft. képviseletében. Fábián mandátumának lejárta után nem volt kérdés, hogy a város favoritja Szilvássy lesz, ugyanakkor az egyetemen belül aktivizálta magát a Paragh köré csoportosuló lobbi is, ennek volt köszönhető az egyértelmű szenátusi döntés, majd azt követően Fábián István visszalépése. Egyetemi informátoraink szerint Szilvássy pályázatának a szenátusi szavazásra bocsátása is kérdéses volt, hiszen a többség kizárásra ítélte volna azt. Hogy pályázata mégis részt vehetett a szavazáson, az Nagy Jánosnak, az ülést levezető centrumelnöknek volt köszönhető. Informátorunk szerint – ezt Kósa Lajos is elismerte zárt körben – többek között ennek is köszönhette Nagy János a díszpolgári címét.
Nincs meglepetés: a városháza választottja lesz az új rektor
Forrás:
civishir.hu
Feltöltő: Cívishír
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 22., 20:55
Rober Fico csak a kezdet? – Orbán Viktor lividálása is felmerül
Itthon
- 2024. May 23., 04:40
Több tízmilló szavazólapot nyomtattak a választásokra – Mire készülnek?
Itthon
- 2024. May 23., 06:20
Csütörtökön is eső várható – De legalább fronthatás nem lesz
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 22., 13:15
Ez az új felszerelés júliustól kötelező lesz az autókba
Itthon
- 2024. May 22., 08:59
Nem várt dolog történt a forinttal szerda reggel, mutatjuk a részleteket
Itthon
- 2024. May 22., 06:20
Szerdán is megtépáz bennünket az időjárás – Mutatjuk, hol sújt le a jégeső
Új hozzászólás