Városi Kurír

Szinte hihetetlen, de igaz

Bármennyire is hihetetlen, de igaz: téli hangulatot árasztó, havas mesevilág alakult ki hazánk legmagasabb pontján.

Havas Henrik: Bu#i-e Magyar Péter?

Havas tanár úr, megint odapörkölt, természetesen tőle megszokott magas hőfokon, Bejegyzése tárgya és témája ezúttal az egyi Magyar Pétert ekéző „főmegafon” Apáti Bence egykori balet-táncos, ára védkötelezett kormánypárti "íródeák."

A Fradi lesz a Gazprom legvidámabb barakkja? - Gurulnak a "háborús rubelek"

Az utóbbi évtizedekben egyre jobban megy a Fradinak, igazi anyagi gondokkal eddig sem kellett szembenézniük, Kubatov Gábor fiainak.

Atya világ! Maga érti, amit ide kiírt? - érdeklődött egy kommentelő Sulyoktól, aki szerint "Európa felújított templomává válhatunk…ahova erőt meríteni jönnek az emberek"

Sulyok Tamás köztársasági elnök vasárnap a jáki Szent György-templom újraszentelésén mondott beszédet.

Havas Henrik a gyorsforgalmi halálútról

Fürjes Balázs azt mondta, hogy a külföldieknek a ferihegyi gyorsforgalmi út ideális, mert meglátják a Grupama arénát és tudják, hogy világvárosba érkeztek (ez az idióta volt a FIDESZ Budapestért felelős államtitkára – kezdte legutóbbi bejegyzését Havas Henrik.

Ujhelyi István: még egy utolsó tánc Strasbourgban

Ha jól számolom, akkor majd egy tucat alkalommal volt ebben a ciklusban az Európai Parlament napirendjén az úgynevezett „magyar-ügy”, vagyis a magyarországi jogállamiság, pontosabban a Fidesz-kormány jogállami dúlásának kérdése ...

Ennyit a politikusi becsületről! - Újabb ellenzéki kihívója lett a Kovács Gergelynek, pedig megnyerte az ellenzéki előválasztást

Hiába nyerte meg az ellenzéki előválasztást utcahosszal a fő-kutya Kovács Gergely a XII.

A Magyar-napszemüveg újra téma: licitáljon rá, hogy segítsen egy rászoruló családon! - A pillanatnyi állás: 300.000.- forint

A Menczer-Megafon által híressé tett napszemüvegét Magyar Péter licitre bocsátotta, ezzel használva fel nemes célra a kormányközeli „véleményvezérek” pitiáner hírverését.

Szanyi Tibor: Svejk Magyarországa

Meglehetősen sok gondolkodó fejtett ki ahhoz hasonló véleményt, mint amit Széchenyi Istvánnak is tulajdonítanak (állítólag helytelenül), miszerint minden nemzetnek olyan kormánya van, amilyet megérdemel.

Perintfalvi Rita: a bántalmazott nép és a kritikát nem tűrő remény

Varga Mihály, aki a közt -Önt!- pénzügyminiszterként szolgálja az Orbán-kormányban, büszke lehetne arra, hogy Magyarország folyamatosan javítja pénzügyi helyzetét és csökkenti adósságát, ha így lenne.

Varga Mihály büszkeségére eddig 2.631-en voltak kíváncsiak - Bekerülési költsége: 8.900 millió közforint

Karcag olyan Varga Mihály pénzügyminiszternek, mit Felcsút Orbán Viktornak, ebből adódóan február végén Őt érte a megtiszteltetés, hogy átadja a Sámándob újjáépített verzióját Karcagon: „A kunokon, jászokon keresztül ez a város ma is a magyarság közép-ázsiai gyökereit jeleníti meg”

Közös bringaemelés - Tizenötezren pattantak nyeregbe a biztonságosan bringázható Budapestért

A nagy tavaszi bringa és bringás felvonulás szombaton a Népligetből indult 15:00 órakor, a Petőfi hídon keresztül mentek át Budára, ahol az alsó rakparton tekertek végig, majd az Alagúton és a Lánchídon keresztül értek vissza a pesti oldalra.

Van mit keresnünk az olimpián állítja Ligetvári Patrik a magyar kézilabda válogatott balátlövője

Ligetvári Patrik szerint a párizsi olimpián sem lesz félnivalója a januárban Európa-bajnoki ötödik helyezett magyar férfi kézilabda-válogatottnak.

A halál-biznisz és a megvesztegetett boncmesterek - A gyász öt lépése

A gyászolók, a gyász fájdalmára épül az egyik legnagyobb és legerkölcstelenebb biznisz, a versenyfutás a halottakért, amiben egyes temetkezési vállalkozások szinte semmitől nem riadnak vissza annak érdekében, hogy hozzájuk menjenek a már egyébként is megtört hozzátartozók.

Perintfalvi Rita: vigyázó szemetek a bátor református hívekre vessétek

Perintfalvi Rita arról írt a közösségi oldalán, hogy nem szűnik a református egyházon belüli elégedetlenség annak kapcsán, hogy a kegyelmi ügyben felelős püspök, azaz Balog Zoltán, aki egy sorozatos gyermekbántalmazót fedező és bűntetteit eltussoló, jogerősen elítélt bűnözőnek, azaz K. Endrének kijárta az államfői...

Szentkirályi Alexandra talpasai összegyűjtötték az ötezer aláírást - jelentette Hidvéghi kampánymindenes

„Összegyűltek az aláírások!

Időjárás, lépten-nyomon szélviharok

Az elkövetkező napok időjárása sok szelet, vihart ígér, egy szó mint száz, eszükbe ne jusson kültéri programot szervezni, mert alaposan megjárhatják.

Schmuck Andor a nagy politikai túlélő, a választások közeledtével ismét aktiválta magát

Többen vitatják a cím béli meghatározást, hogy Schmuck Andor nagy politikai túlélő lenne szerintük sokkal inkább egy zombi, vagyis politikai élőhalott, aki még néhány éve is sikerrel zsarolta a pártokat az általa gründolt Tisztelet Társasága állítólagos több tízezres tagságának beígért szavazataival.

Elérhető új Azahriah-album - Hallgasson bele!

„A Skatulya-albumsorozattal igyekszem a legkísérletezőbb, legszélsőségesebb hangzásokat próbálgatni, aztán a legjobbakat leválogatom, s végül egy összefüggő sztorivá igyekszem formálni a lemezen.” – ajánlja Azahriah új 8 számos albumát.

Akit érint: ha Budapesten bóklászik és támogatná Magyar Péteréket aláírásával, erre vegye az útját

Aláírási lázban ég Budapest, de amúgy az egész ország, akit belső indíttatása, vagy valami egészen más rábírt arra, hogy aktivistaként segítse választott pártját az európai parlamenti választáson, az kint van az utcán és standok mögött, vagy jártában-keltében, esetleg lakásokba becsengetve kéri az elértet, hogy adja nevét...

Lázár János vátesz-üzemmódban

A teljes Fidesz-csapat járja az országot, hiszen Orbán Viktor berúgta a kapány-motort és igyekeznek hol szépszóval, hol zsarolással elérni, hogy minél több iksz érkezzen az étlapjukon felkínáltakra, hiszen nem kevesebb forog kockán, mint, hogy a következő 4 évben az történik majd egy-egy településen, ami a szájízük szerint...

Ne számítsunk semmire a hatalom mindent elborító züllött aljasságán kívül…

Bár folyamatos kampányban kényszerülünk élni a Fidesz-uralom kezdete óta, de az “igazi” kampány csak most kezdődött.

Novák Katalin férje két hónap után szólalt meg és Ő is érdekeset mondott

„Veres István az MNB Pénz- és devizapiaci igazgatóságát vezeti.

200.000-res bírságra számíthat, ha rosszkor izzítja be a fűnyírót, de ne csak ezért figyeljünk egymásra

A tavasz a kertészkedés időszaka, ilyekor a legtöbbünk kimerészkedik a ház köré és igyekszik eltüntetni a tél nyomait.

Lázár János kampánynyitó víziói

A kormány talán legharcosabb tagja Lázár János, aki szinte folyamatosan keveri maga körül a kisebb, nagyobb háborúkat, a FIDESZ egri kampánynyitóján békegalambnak maszkírozta magát, de azért hozta a szokott formáját is.

Izrael megtámadta Iránt -Eszkalálódhat a közel-keleti helyzet

Izraeli rakéta csapódott be iráni területen, az iráni állami média beszámolója szerint Iszfahán térségében három drónt lőttek le.

Észbontó: ez a horoszkóp megmondja, ki voltál előző életedben!

Elő a kedvenc kávéval és vesd bele magad a horoszkópolvasásba, ha kíváncsi vagy, hogy ki voltál előző életedben, milyen hibákat követhettél el, és azokat most hogyan javíthatod ki!

Juhász Péter nyerte a belvárosi előválasztást

Juhász Péter nyerte Kovács Alex Gáborral szemben az ellenzéki előválasztást az V. kerületben.

Koraestig kellett várni, de megérte: itt a nap képe!

Most, hogy beindult a kampányidőszak, nem egyszerű „nap képe”-t lőni, de szerintünk ez csütörtökön az Orbán Viktor közösségi oldalai kiötlőinek sikerült.

Meghalt Azahriah menedzsere, Ferich Balázs - Legyen könnyű neki a föld....

Ma hajnalban elment a legjobb barátom, egyben cégtársam, Ferich Bazsi.