épülettár.hu

Duna House: megduplázódott az első lakást vásárlók aránya a fővárosban

A legtöbben 24-24 százalékban 20 év alattiak, valamint 30-40 év közöttiek jutottak első lakásukhoz 2024 első negyedéve során.

Átadták a Debreceni Egyetem (DE) kardiológiai és szívsebészeti klinikájának új hibrid műtőjét

A magyar EU-elnökség egyik prioritása lesz az európai uniós kardiovaszkuláris program, stratégia kidolgozása - közölte az egészségügyért felelős államtitkár hétfőn Debrecenben.

Európai Bizottság: magyar projekt az Új Európai Bauhaus-díj 2024 nyertesei között

A 20 díjazott projektet 49 döntős közül választották ki. A pályázók 30 ezer euróig terjedő pénzjutalomban részesülnek, emellett kommunikációs csomagot kapnak, amely elősegíti a projektek továbbfejlesztését, illetve hasonló projektek megvalósítását Európában.

Negyedmilliárd forintos közlekedésfejlesztés kezdődik Gyulán

A kivitelezési munkálatok megvalósításához szükséges anyagi fedezetet teljes mértékben az önkormányzat biztosítja, egyéb támogatás, illetve hitelfelvétel igénybevétele nélkül - hangsúlyozták.

Május 10-én átadásra kerül a Nógrád vármegyei tanuszoda

A tanuszoda egy 25x15 méteres úszómedencéből, egy 10x6 méteres tanmedencéből, valamint az ezt kiszolgáló öltözőkből és egyéb helyiségekből áll. Az épület elsődleges célja az úszás oktatása. A létesítmény 80 tanuló befogadására alkalmas.

Csaknem 1,9 milliárd forintos fejlesztés zárult le a zalaegerszegi Gébárti-tónál

A Gébárti-tó és környékének rekreációs, szabadidős használatát elősegítő infrastruktúra kialakítása elnevezésű TOP programból 400 millió forintot költöttek játszótér, sétány, csónakkölcsönző, csónaktároló és nyilvános illemhely kialakítására, valamint gyalogoshidak építésére. A pályázat második ütemében...

A smart home, azaz az okosotthon áll az idei pécsi Pollack Expo középpontjában

A PTE MIK által 17. alkalommal - a Pécsi Expo Centerben - megszervezett szakkiállításon több mint 100 szekcióelőadáson vehetnek részt az érdeklődők, akik mintegy 130 kiállító cég standján ismerhetik meg az újdonságokat.

Az építőanyag-gyártók és -kereskedők piaci nehézségeik ellenére azon vannak, hogy a termék- és szolgáltatási körök bővítésével tegyék vonzóvá és aktuálissá az építkezéseket, felújí

A 2024. évi CONSTRUMA 42. Nemzetközi építőipari szakkiállítás ennek a szellemében kerül megrendezésre.

2024-től építőipari iránytű segíti az otthonteremtőket

2024. január 1-től az új lakossági lakáscélú hitelszerződések esetében az önkéntes kamatplafon mértéke 7,3%-ra csökkent. Emellett a mérséklődő infláció is hozzájárul a kedvező folyamathoz, ezáltal a kamatszint január elején már több bank esetében 7% alatti sávba került. Reális forgatókönyv, hogy a kamatok még 2024 első...

Átadták az az Alstom beruházását Mátranovákon

Az Alstom több mint 20 éve van jelen Magyarországon, a budapesti metrószerelvények felét a cég gyártotta, részt vettek a MÁV-Start vonatállományának korszerűsítésében is.

Új bölcsőde építése kezdődhet meg májusban Abonyban

Azt írták, hogy a beruházás eredményeként - várhatóan októberre - egy korszerű, megújuló energiaforrások felhasználásával működő épület létesül, segítve ezzel, hogy a kisgyermeket nevelő szülők mielőbb visszatérhessenek dolgozni.

212 milliós SPAR beruházás - új szupermarket nyílt Békéscsaba belvárosában

Ezt követően a kiszolgálópultok, majd a frissáru-hűtők és gondolák érintésével juthat el a vásárló a pénztárakig.

Új bölcsődét adtak át Gárdonyban

Molnár Krisztián, a Fejér Vármegyei Közgyűlés fideszes elnöke közölte, hogy bölcsődefejlesztési programokra mintegy 7 milliárd forintot fordítottak Fejérben az elmúlt időszakban, emellett óvodai férőhelybővítés is volt szép számmal.

Indul az Élhető Répcelak című projekt - építési hírek

A József Attila utca érintett szakaszának városi zöldterületek rekonstrukciója és bővítése mellett az út teljeskörű felújítása, illetve a Csánigi utcához való közúti csatlakozásának megteremtése, 29 db ingyenesen használható parkoló és 2 db elektromos autótöltő állomás építése, új gyalogátkelők, valamint új...

Felújították a zalaegerszegi TV-tornyot és környezetét

Pais Kornél, a létesítményt fenntartó önkormányzati LÉSZ Kft. ügyvezetője elmondta: látványos díszkivilágítást kapott a TV-torony, hűtő-fűtő klímát szereltek a büfébe, de a konyhai berendezéseket, pultokat is felújították. Az építmény új tetőszigetelést kapott, részben a homlokzati elemeket is cserélték, illetve...

Bővül a Városháza Park: a tavasz közepétől új közösségi tér és élmények várnak egész nyáron a Városháza udvarán

A Városháza tömb fejlesztésének következő lépése a korábban ígérteknek megfelelően a Városháza Park végleges kialakítása lesz a tervpályázaton győztes tervnek megfelelően.

Befejeződött a Kőröshegyi völgyhíd próbaemelése

Jelezték azt is, hogy a híd emelése április 13-án, szombaton 8 és 14 óra között várható, ekkor ismét lezárásra kell számítani. A problémás sarukat várhatóan augusztus végén, szeptember elején cserélik majd ki.

Négy új helyszínen mutatják be a vizes élőhelyek természeti értékeit

A projekt keretében a mórahalmi Nagyszéksós-tón megvalósult Natura 2000 információs pont tájékoztatást ad a helyszínhez közeli Natura 2000 területek természeti értékeiről, élővilágáról. A fejlesztés részeként a bivalyrezervátum körül kerítést építettek, valamint kültéri padokkal, asztalokkal és kerékpártorolókkal...

56 férőhelyes bölcsőde épül az Ulászló utcai saroktelken

Simonyi Balázs, a Saroktelek 2.0 Facebook csoport létrehozója köszönetet mondott mindazoknak, akik valamilyen módon segítették a park létrejöttét: „köszönjük azoknak, akik tettek ezért, tiltakoztak, kérdeztek, kiálltak, tárgyaltak, döntöttek, megoldották, megtervezték, felépítették. Ez egy tök jó összefogás volt, ami...

Év háza 2024 - Benyújtási határidő: 2024. május 31. - építési hírek

Pályázati feltételek és határidők

ÉVOSZ: a kiküldetés a legelőnyösebb külföldi munkavállalási forma

A külföldi munkavállalásnál a kiküldetés előnyeire hívta fel a figyelmet az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) keddi közleményében, hangsúlyozva, hogy sokan nem tájékozottak kellőképpen a külföldi munkavállalás lehetőségeiről és követelményeiről.

A Faedra Group sikeresen értékesítette Budapest egyik legújabb és legzöldebb logisztikai ingatlanát, a Faedra22 logisztikai parkot

„A Faedra22 logisztikai park sikeres eladása olyan verseny- és árazás mellett történt, mely fordulópontként értékelhető a logisztikai piacon is érzékelt, ugyanakkor más eszközökhöz képest mérsékeltebb árcsökkenés tekintetében. A Colliers által végzett értékesítési folyamat során ismét megbizonyosodtunk, hogy a kiemelkedő...

Románia: Korszerű kórház épül Temesváron - építési hírek

Daniel Malita kórházmenedzser szerint az új kórházban a betegek és az alkalmazottak számára is ideális körülmények lesznek. "Jelenleg naponta ingáztatjuk a betegeket egyik helyszínről a másikra, ami pluszköltséggel jár" - mondta.

ÉKM: az Országgyűlés elé kerül a rákosrendezői beruházást szabályozó államközi szerződéstervezet

A tárca tájékoztatása szerint amennyiben az Országgyűlés is támogatja majd a megállapodást, úgy az garanciája lesz annak, hogy a rákosrendezői rozsdaövezetben tervezett, világszínvonalú ingatlanfejlesztés az európai és a magyar törvényeknek megfelelően, a nemzeti érdekekkel összhangban és Budapest, illetve a budapestiek javára...

Tovább terjeszkedik a belga-magyar logisztikai raktárfejlesztő-vállalat

belga-magyar tulajdonosi háttérrel rendelkező Weerts Logistics Park (WLP) HUR One Kft. közel 55 000 m2 alapterületű logisztikai csarnokot épít Debrecen szomszédságában, Ebesen.

Fagyállónak bizonyult a Velencei-tavi lakáspiac

Az idei kilátások kapcsán Lepsényi Kornél azzal számol, hogy a márciusban már megtapasztalt forgalomjavulás tovább is kitart.

AM-államtitkár: csaknem 1,2 milliárd forintból újult meg a Mátravasút

Mintegy 1,2 milliárd forint kormányzati támogatással, 2018-tól két ütemben újult meg a Mátravasút, az egyik legnépszerűbb erdei kisvasút vasúti pályája és a szerelvények teljes állománya - mondta az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkára kedden a Heves vármegyei Gyöngyösön a Mátravasút...

Megújult a Szentjakabi Bencés Apátság

Ábrahám Levente, a Rippl-Rónai Múzeum Igazgatója a bencés apátság területén 2014-2016 között tartott régészeti feltárásról korábban azt mondta, hogy az ásatási eredmények a kereszténység egyik legfontosabb magyarországi emlékhelyévé teszik az 1061-ben alapított apátság területét, a monostor ugyanis egy 9. századi...

Kibővítik az általános iskolát Almáskamaráson

A nyolcosztályos iskola 2013. szeptember 1-jétől önállóan, a dél-békési kistérségben egyetlen német nemzetiségi nyelvoktató iskolaként kezdte meg a működést.